„Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.” Mi fán terem az önbecsülés?

Van egy közkeletű szállóige, ami gyakran feltűnik a közösségi médiában. Bertrand Russell Nobel-díjas angol matematikustól, logikustól, filozófustól, szociológustól származtatják, aki a 19. század utolsó harmadában született. Így hangzik:

Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

Akik megosztják, feltételezhetően az ismerőseiket szeretnék – elsősorban – szórakoztatni az idézettel, de nagy valószínűség szerint személyes érintettségük is van; természetesen nem olyan értelemben, hogy ők maguk „hülyék”, inkább azért, mert van egy friss (vagy rendszeresen frissülő) élményük: összehozta őket a jósorsuk egy „hülyével”. Aki természetesen nem feltétlenül hiszi magáról azt, hogy hülye. Sőt, lehet, hogy ő maga is kiposztolta már a hírfalára ugyanezt az idézetet. Van ez így. Mások hülyeségére sokkal jobban ki vagyunk hegyezve, mint a sajátunkra… Általános emberi gyarlóság, hogy amikor magunkról gondolkodunk, amikor magunkról alkotunk képet (ráadásul nyilvánosan), nem látjuk és nem láttatjuk a negatívumainkat. Igyekszünk jó színben feltűnni. Pedig mindannyian tudunk „hülyék” lenni – illetlenül, otrombán, figyelmetlenül megnyilvánulni másokkal szemben. Súlyosabb a helyzet, ha emögött van tudatosság is, azaz ártó szándék.

Ha nem kérünk bocsánatot, ha nincs meg bennünk a jóvátétel gesztusának az igénye, rögtön ránk süthető, hogy holtbiztosak vagyunk magunkban. Elszállt velünk a ló, magasról teszünk mindenre, mindenkire.

Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

Azért választottam ezt az idézetet, mert passzol az önbecsülés témaköréhez. 

Miért vannak tele kételyekkel az okosok? Joggal feltételezzük róluk, hogy rendben vannak magukkal, pozitív az énképük, van önbizalmuk, magabiztosak, önbecsülés-önértékelés terén sincs deficitjük. Csakhogy ez a felsorolás már önmagában is félrevezető. Ugyanis ez a négy énfogalom – énkép, önbizalom, magabiztosság, önbecsülés – összemosódik a köztudatban, pedig nem keverendő egymással. Mindegyik más tőről fakad, ráadásul egyik-másik közülük viszonylagos és helyzettől függően változó.

Énkép, önbizalom, magabiztosság, önbecsülés-önértékelés. Melyik ezek közül az, amelyikre kora gyerekkorban teszünk szert, és megalapozza azt, ahogy felnőtt korunkban működünk?

Az énkép nem, hiszen ez adatszerű információk összességét takarja. Például: 31 éves vagyok, ápolónő, anya, feleség stb.

A magabiztosságunk sem stabil, ráadásul nem egyenlő az önbizalommal! A magabiztosság azt mutatja, hogyan működünk a különböző szituációkban, társas helyzetekben, kapcsolatainkban. Ráadásul a magabiztosság lehet egy felvett póz is, amivel épp a belső bizonytalanságunkat, az alacsony önbecsülést próbáljuk leplezni. 

Bármennyire is meglepő, az önbizalom sem egy állandó, stabil „eleme” a személyiségnek. Relatív kategória. Van, amihez van önbizalmunk, más területen viszont lehet, hogy egyáltalán nincs – az önbizalom jellemzően képesség, tapasztalat függvénye.

És megérkeztünk a lényeghez: mind közül az önbecsülés-önértékelés a legállandóbb „elem”. Az önbecsülés a „ház” alapja. Az önbecsülés lehet magas vagy alacsony, de viszonylag stabil és állandó. Arról árulkodik, hogyan értékeljük önmagunkat, mennyire jellemző ránk az önmagunk iránt érzett bizalom, tisztelet, elfogadás érzése. Ennek gyökerei azonban messzire nyúlnak vissza – az alapokat kora gyerekkorban, gyerekkorban fektetik le.

Az önbecsülés nem egyenlő a sikerrel. A siker önmagában nem garantálja a pszichés jóllétet. Ezért lehetséges, hogy – az idézetnél maradva – „az okos tele van kételyekkel”.

Az, hogy a másik milyen fokú önbecsüléssel bír, nehéz megítélni (hogy pontos képet kapjunk róla, meg kell őt ismerni). Egy csendes, visszahúzódó személy is rendelkezhet magas önbecsüléssel. Ugyanakkor egy harsány, vagány ember lehet, hogy alapjában véve bizonytalan és megkérdőjelezi önnön értékét. A viselkedése alapján úgy tűnik, mindenben holtbiztos. 

Freud szerint a magas önbecsülés a kedvező korai fejlődés „terméke”, remek alapozó, ha a szülők feltétel nélküli elfogadással fordulnak gyermekük felé; meghatározó, hogy az első két életévünkben milyen a szükségleteink iránti fogékonyság szülői részről. A „jó dolgok” belsővé válnak, megmaradnak felnőttkorban is. Az önbecsülés gyökerei tehát az énfejlődés korai szakaszába nyúlnak vissza. A korai élmények beépülnek, védelmet nyújtanak, reményt, célt adnak az élet nehezebb időszakaiban.

A magas belső önbecsüléssel rendelkező emberek jellemzői:

  • megvan bennük az érzések szabad kifejezésének az igénye
  • képesek bensőséges érzelmi kapcsolatok kialakítására, fenntartására
  • pozitívan szemlélik az életet
  • egészséges önérvényesítés jellemzi őket (nincs bennük dominanciaigény, sem megfelelési kényszer! Tudnak nemet mondani. Kapcsolataikban nem csúsznak bele az áldozatszerepbe.)
  • korlátaikat ismerik, elfogadják
  • nem jellemzi őket önostorozás, pozitívan látják magukat stb.

Jó hír: ha a kora gyerekkorban hiányosságokat éltünk meg, nincs veszve minden! A környezetünk visszatükröződései, a megerősítések később is alakíthatnak rajtunk; azon kapcsolataink építenek, melyekben a feltétel nélküli elfogadás és szeretet kulcstényező, nem terhelik (túlzó, kimondatlan) elvárások. Érdemes tudatosan felgöngyölíteni a működésünket (negatívan befolyásoló) meghatározó korai hatásokat, érdemes megfigyelni, miért futjuk ugyanazokat a köröket újra és újra, például a kapcsolatainkban. Az önbecsülés a választásainkat befolyásolhatja. Sok minden tényleg a gyerekorban keresendő. A személyiségfejlődés korai szakaszában számos körülmény hat ránk, ezek egy része ráadásul nem is nyilvánvaló. Ha komoly elakadásokat érzékelünk, szakember segítségét is kérhetjük.

A magas önbecsülés nem feltétlenül hozott „anyag”, belső feltáró munka és kielégítő, építő kapcsolatok által korrigált korai hatások eredménye is lehet. Fontos leszögezni, hogy a kettő együtt hatásos, pusztán a külső megerősítésekre nem hagyatkozhatunk, mert kevéssé és csak időlegesen hatnak. 

Az önbecsülés az önbizalom alapja, természetes magabiztosságot ad, pozitívan hat az énképre.

 

Letölthető szakirodalom a témában: Biztos kezdet kötetek

Könyvajánló: Maarit Johnson, Önbecsülés és alkalmazkodás, ELTE Eötvös Kiadó

Nyitókép: Andrew Neel, Pexels

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 + négy =

hirdetés