Az önmegvalósítás csapdái. Szupernő szindróma, avagy milyen a karrierista nő?
A nőket gyakran illetik a sztereotip jelzőkkel: szingli, (mert) karrierista. Szinglinek és/vagy karrieristának lenni főleg azok szemében nem dicséretes, akik úgy döntöttek, nem lépnek az önmegvalósítás útjára, illetve az önmegvalósítást nem szakmai vonalon élik meg, hanem a családban, az anyaságban próbálnak kiteljesedni.
Milyen is a karrierista nő?
Nyilván fontos számára az önmegvalósítás, szereti kibontani és kamatoztatni a képességeit, vagyis céltudatos is. Tanul, képzi magát, készségszinten igyekszik elsajátítani mindent, amit az érvényesüléshez fontosnak tart, aminek a munkájában hasznát veheti. Évek munkája, mire azt mondhatja: kész az indulásra.
A karrierista típus siker- és teljesítményorientált, s pechjére többnyire maximalista is. Tanulmányai befejeztével – vagy már közben – karrierépítésbe kezd. Gyűjti a munkatapasztalatokat, mindenütt igyekszik jól teljesíteni. Ami miatt a férfiak szemében férfiasnak tűnhet, hogy sok mindenben határozott elképzelése van, s képes önállóan döntéseket hozni.
Lehet, hogy nem szimpatikus ezt nyíltan kimondani, de a céltudatos nő nem tud sokáig megmaradni olyan férfi mellett, akiben nincs meg az, ami benne: a motiváltság, a kitartás, a lendület. Alkothatnak tökéletes párost a hálószobában, de ha a társ szellemi partnerként nem kielégítő, a kapcsolat könnyen zátonyra futhat. A nőnek sem tesz jót, de a férfinak sem a különbözőség, amit az izzó szerelem boldog időszakában még nem vesznek túl komolyan.
A karrieristának nevezett típust szupernő szindrómásnak hívja a szakirodalom. Tökéletessé akar formálni mindent; 120%-os akar lenni a munkában, 120%-os akar lenni otthon, a családban, mindenhol. Vállalásaiból nehezen képes leadni, ezért időnként összecsapnak a feje felett a hullámok.
Nagyanyáink, s talán még a szüleink életében sem volt kérdéses, hogy a nők önmegvalósításának elsődleges színtere a család. Manapság azonban kevesen engedhetik meg maguknak, hogy háztartásbeliként éljenek, hiszen a legtöbb családban szükség van a két fizetésre. Ha a felek elválnak – évente 24-25 ezren bontják fel a házasságukat -, alapelvárás, hogy a nőnek is legyen önálló keresete.
Sokan beérik annyival, hogy van (biztosnak hitt) munkahelyük, s ha nem is érzik magukénak a munkahelyi feladatokat, évekig kitartanak; a hiú ábrándok szintjén kezelik a váltás, a pályamódosítás lehetőségét. Önfelmentő magyarázatuk: a munkát, a kiszámítható havi fixet meg kell becsülni. Ez az önmegvalósítás első számú csapdája.
Otthonról dolgozni gyerek mellett? Fotósorozaton megörökített magyar vállalkozó anyukák. Fotó: Szabó Ági
Mi a másik csapda? Sok nő tekint úgy a gyerekeire, mint saját önmegvalósításuk alanyaira. A gyermekeimért élek! Mindent megteszek azért, hogy nekik jó legyen! – mondogatják szívbéli meggyőződéssel. Ez az ún. áldozati szerep szinte mindenkiből elismerést vált ki.
Csakhogy nem pusztán a gyerekeinkért élünk. Éltünk már azelőtt is, hogy ők megszülettek, s vélhetően élni fogunk azután is, hogy felnőnek, s kirepülnek a családi fészekből.
Az anyaság nem mártírszerep, bizonyos nehéz sorshelyzetektől eltekintve nem szólhat a teljes önfeladásról!
Megváltozik sok minden, erősen csökken a szabadságfok, de nem szűnünk meg vele mi magunk; csak a vágyainkat, céljainkat kis időre jegelnünk kell. Természetesen előfordulhat, hogy valaki az anyaságban érzi magát teljes egésznek, ilyen is van. Ők azonban vélhetően nem éreznek akkora talajvesztettséget 40, 50 évesen, amikorra jelentősen redukálódnak az anyaszereppel járó napi feladatok.
Gyermekeid nem a te gyermekeid.
Az önmagáért sóvárgó élet fiai és leányai ők.
Általad, de nem belőled jönnek,
Veled vannak, de nem tiéid.
Nekik adhatod szeretetedet, de gondolataidat nem,
Mert saját gondolataik vannak.
Otthont adhatsz testüknek, de lelküknek nem,
Mert az a holnap házában lakik, hová
te még álmodban sem juthatsz el.
Formálhatod magad képükre, de őket saját képedre
formálni ne törekedjél.
Mert az élet nem halad hátrafelé s nem időz a tegnappal.
Te vagy az íj, húrja pendül s gyermekeid élő nyílként szállnak el.
S ki tartja az íjat, látja a célt a végtelen útján,
és erejével vonja a húrt, hogy nyilai bizton,
gyorsan és messze szálljanak.
Örüljön az íj az íjász kezében;
Mert az íjász egyként szereti a repülő nyilat
s az íjat, mely mozdulatlan áll.
(Kahlil Gibran)
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
