Hogyan őrizhetjük meg a kitartásunkat, motivációnkat, miközben a céljaink felé haladunk?
Többször foglalkoztunk már azzal, milyen is az átgondolt élet, illetve mi is az igazi dolgunk a világban, vagyis melyek a meghatározó, lényeges céljaink? Joggal merülhetett fel bármelyikünkben azóta a kérdés, hogyan és miként őrizhetjük meg lelkesedésünket, lendületünket, kitartásunkat, vagyis – nevezzük nevén – motivációnkat, miközben a céljaink felé haladunk?
S mindezt nem csak úgy általában, hanem napról napra, hétfőről keddre és keddről szerdára, elvégre, legyünk őszinték, az életünk mégis csak a jó értelemben vett szürke hétköznapokból áll. Egy-egy karácsonyi ünnepnapon, egy születésnapon, vagy egy házassági évforduló reggelén sokunknak nem jelent nehézséget szemcsillogással ébredni és belemosolyogni a világba. De ugyanezt megtenni egy gyűlölt hétfőn, vagy egy szürke csütörtökön, már sokkal inkább.
Ezúttal sem egy univerzális motivációs komponenst keresnénk, amely mindannyiunk erőforrása lesz majd, hanem ahhoz veszünk elő egynéhány módszert, hogy rátaláljunk a sajátunkra.
Rögvest adódik a kérdés, ha a lelkesedésről, motivációról beszélünk, az mit is jelent nekem, személy szerint? Engem kívülről „kell” motiválni, vagyis ún. extrinzik serkentők hatnak majd? Meglepően sok szavunk van erre: ösztönöz, hajt, nógat, noszogat, buzdít, bátorít, sarkall stb. Vagy éppen ellenkezőleg, akkor voltam, vagyok és leszek elememben, ha belülről (intrinzik) inspirál, tüzel, késztet valami és ad erőt újra és újra, hogy energiával eltelve működjem?
Erőforrások. Készítsük el saját leltárunkat!
Mi a 10 legfontosabb erőforrás, amely leginkább képes lenne feltölteni a lemerült elemeket? Lemerült elemmel ugyanis nem jutunk majd előbbre, se nem egyről a kettőre, de ötről a hatra végképp nem. Először csak nevezzük meg a szóba jöhetőeket. Nagyon változó, mennyi minden előkerül egy-egy ilyen listakészítés során. Írjunk le mindent, ami eszünkbe jut, önmagában már az is lelkesítőleg hathat, hogy ez a lista egyáltalán létezik és kezünkben tartjuk.
Vegyünk néhány gyakori példát. Nem meglepő módon a maslowi szükséglethierarchia számos ponton felbukkan majd a sorok között, hiszen néha nincs is jobb, mint egy számunkra kedves étel vagy ital. Idézzük csak fel, hogy legutóbb ki áradozott nekünk egy igazán finom csésze kávéról vagy teáról. Biztosak lehetünk benne, aki szemcsillogással beszél a rituálészerűen elkészített reggeli kávéjáról, neki az egy nélkülözhetetlen erőforrás, amit ki is használ száz százalékig. Más esetekben azonban a kihasználtság sokkal gyérebb lesz.
Sokan szeretünk valamit sportolni, és erőforrásnak tartjuk, ha végre úszhatunk vagy futhatunk, azonban bőven nem biztos, hogy elégszer használjuk ezeket a töltekezési lehetőségeket. Akadnak majd alattomos kakukktojások is a listában. Néhány szórakozási lehetőség, közösségi program vagy találkozó erőforrásnak tűnhet, azonban ha érdemben a mélyére nézünk, könnyen kiderül, hogy valójában sem nem tölt fel, sem nem pihentet. Sokat segít az is, ha az öt érzékszervi modalitás mentén gondolkozunk. Mi az, aminek a puszta látása, hallása, tapintása, ízlelése, illatolása önmagában lelkesít? Ne hagyjunk ki semmit sem, akár alapvető szükségletről van szó, akár komplexebb motivátorról.
Summa summarum, végül összeáll a listánk, melyből nevezzük meg a 10 legfontosabbat. Ezek után pedig már csak egy kérdés következik: mit kell ahhoz tennem, hogy vállalni tudjam, innentől kezdve optimálisabban használom ki ezeket az erőforrásaimat?
Koncentráljunk a miértjeinkre!
Amikor motiváltak vagyunk, akkor végső soron csillog a szemünk, dobban a szívünk, mozdul a lelkünk, hogy igen, ez az, ezt szeretném csinálni, s szinte időtlenül képesek vagyunk beleveszni az adott tevékenységbe. Amikor legközelebb egy ilyen periódusba kerülünk, és tehetjük, álljunk meg egy kicsit, hogy készítsünk egy ún. pozitív mementót. Vagyis egy emlékeztetőt. Egy üzenetet önmagunknak. Írjunk le mindent, hogy abban a lelkes állapotunkban hogyan látjuk a világot, önmagunkat, mit érzünk, mi hogyan teszünk, s főként miért tesszük azt és úgy, amivel épp foglalatoskodunk.
Bármily furcsán is hat a következő kijelentés, sajnos általában igaznak bizonyul: motivációnk csúcsán el sem tudjuk képzelni, hogy ez elmúlhat, pedig igen. S amikor a lelkesedés alább hagy, nehezen hathatnak ránk kívülről, de mi a helyzet az önmagunknak írt pozitív mementóval? A tapasztalat azt mutatja, ez képes átütni a motiválatlanság falát. Miért is? Mert a saját kézírásunk, a saját motivációs energiánk köszön vissza ránk a sorok között.
Erőforrásaink leltározása és a pozitív mementó készítése csupán két technika, a kulcs sokkal inkább az a tudatosság, ami ezek mögött húzódik meg. Adódik azonban majd még egy komoly veszélyforrás: mi lesz akkor a kitartásunkkal, lelkesedésünkkel, ha pofonokat kapunk, ha kudarcok vagy épp jelentős akadályok is szembe jönnek az úton? Nos, ez egy mélyebb elemzést igényel, ugyanis itt már az élettel kapcsolatos alapattitűdjeink vizsgálatára lesz szükség. Mindez azonban egy soron következő cikk témája már.
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
