Trónvesztett elsőszülöttek, ajnározott kistesók. Háború a családban. A testvérféltékenység mint nevelési következmény
Én vagyok az elsőszülött, a trónomat nem adom! Kedves szülőtársam, ha nálatok már több gyerek van, vagy csak most terveztetitek, neked szól a levelem.
Amikor még csak terv és vágy a család, magától értetődőnek, természetesnek tartjuk, ha hogy a születendő gyermekek szeretni fogják egymást, jó testvérek lesznek. Néha majd összezördülnek, de nem lesz semmi baj…
Megszületik az első gyerek, minden figyelmet megkap, s ő lesz a kis trónbitroló. Mindenki őt csodálja és szereti. Telik az idő, megérkezik a második gyerek is a családba. Ne gondold, hogy a nagy feltétlenül örülni fog neki. Nem. Azt neked kell előkészíteni, amikor az új trónbitroló még a pocakban van. Beszélni kell róla, arról, hogy hamarosan meg fog születni, és kérdés nélkül is megnyugtatni a nagyot, hogy őt ugyanúgy fogjátok szeretni. Ami nektek magától érthető, az számára nem az. Mondjátok meg neki, hogy rá ugyanúgy lesz időtök, figyeltek rá a testvér mellett is és szeretitek.
Testvérkéje születik, aki csak az övé. Az osztozkodás, akár szeretet, akár a játék kapcsán bizonyára nagyon megterhelő lesz az elsőszülöttnek. Eddig ő ült a trónon, ő volt mindenki szeme fénye. Úgy fogja megéli, hogy a család egyetlen trónját kilökték alóla.
Ha gyakran hall tőletek olyan mondatokat, hogy te már nagy vagy, add oda kicsinek, te már okos vagy megérted…a trónvesztettség érzését fogjátok felerősíteni benne, és azt, hogy ő be lett csapva. Nem akart testvérkét, csak ti rátukmáltátok, és még az elvárások is megnőttek vele szemben. Ezek a szorongató érzések a testvérféltékenység alapjai.
A testvérek vetélytársakká válnak, hiszen a család korlátozott forrásaiért versenyeznek. A nagyobbik még regrediálni (visszafejlődni) is képes, vagyis újra inkább bepisil, cumizni kezd, szeretné újra az anyukája tejecskét kapni… Ennek persze az a kifutása, hogy
minden testvérnek így vagy úgy meg kell tanulnia osztozkodni. Nagyon fontos, hogy megértsük őket.
A szétcsócsált maci akkor is a nagyobb gyereké, ha már régóta nem játszik vele. Nem adhatjuk oda csak úgy a kicsinek, mert a nagy azt fogja érezni, hogy a saját tárgyaitól is megfosztják. A kezdeti időszakban kifejezetten dúl bennük az igazságérzet.
Olyan nincs, hogy mindegyik gyerekedet egyformán szereted, és nincs abszolút igazságosság. Vannak olyan helyzetek, amikor az egyik gyereknek többre, másra van szüksége, mint a másiknak.
Ahelyett, hogy megpróbálnál egyenlően bánni a gyerekeiddel, kezeld mindegyiket egyedülálló, külön kis egyéniségként!
Bezzeg a kicsi többet lehet anyával! Igaz. Vagy mégsem? Nagyon fontos, hogy a nagy kapjon saját időt anyából, apából, mindenkiből, akire addig is számíthatott. Vegyen részt a napi rítusokban, például kísérje el az apát a boltba. Ne feladat legyen ez számára, hanem alkalom az együttlétre, s ezt mondjuk is meg neki. – Milyen jó hogy apával lehet, tudnak beszélgetni… Nem a segítségét kell kérni, mert azzal parentifikáljuk, felnőtt szerepbe kényszerítjük, s ezzel újabb terhet teszünk rá. Csak annyit segítsen a nagy, amennyi belőle szívből jön. Egy nagyobb lány testvér kérés nélkül is szívesen tevékenykedik babás dolgokkal.
Ha a testvérek már nagyobbak, kialakulhat közöttük rivalizálás úgy is, hogy mindannyian megkapják a saját részüket anyából, apából. Ezeket a helyzeteket viszont már nem feltétlenül neked kell megoldani.
A te dolgod, hogy úgy neveled, olyan példát mutass, amiből az szűrhető le, hogy mindenre van megoldás, esetleg van, amihez kicsit több idő kell.
Ha azt tanulják meg, hogy együtt is meg lehet oldani feladatokat, mert mindenkire jut részfeladat, akkor egy idő után nemcsak problémamegoldók lesznek, hanem másikra odafigyelő, szociális emberpalánták. Tedd képessé őket a kompromisszumra!
Ha nem azt kapja tőled, hogy te vagy az örökös igazságosztó és hibáztató, akkor bizalommal fog feléd fordulni; elmondja, hogy mi zajlik benne. Ha éppen nem akar mesélni, tartsd tiszteletben az érzelmi állapotát, lehet ő is dühös, szomorú, indulatos… Tanítsd meg arra, hogy milyen nehezebb helyzetben a megoldásra törekedjen.
Ha ki tudod mondani, hogy büszke vagy rá, szárnyakat kap. Dicsérd és támogasd – ne fukarkodj az elismerő, bátorító szavakkal. Rajtad keresztül tanulja meg elsősorban értékelni önmagát és másokat is.
Kalandos felnőtté válásomat színészként kezdtem, majd pedig az élet szelíd terelgetései mentén tanultam természetgyógyászatot, feng shui-t, reikit, pszichológiát, gyermek- és felnőtt drámát , schüssler só- és homeopátiás tudományokat… sok mindent. Leginkább megtanított az úton levésre, és hogy segítőnek születtem le ebben az életben. Tanulni és átadni ami bennem összeállt . Mindenben a holisztikus személetet keresem, az összefüggéseket. Hermész triszmegisztosz szavaival élve: ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd. Ez életem vezérfonala. Keresni a kapcsolatot az égiekhez, az Istenhez. Isten nem köthető valláshoz, számomra mindennek az eredője és működtetője. Szakmaiságomon túl édesanyaként is az intuícióm és hitem vezet el a megoldásokhoz.
