Az életem olyan, mint egy…
Miként és hogyan fejeznéd be a mondatot? A kérdés ugyanis látszólag egyszerű, ártatlan, könnyed, sőt még hívogató is. Ahogy azonban megszületik a válasz, pillanatról pillanatra képes komollyá, nehézzé válni ez az egyetlen kérdés, hiszen kegyetlenül szembesít az egy mondatra korlátozott sűrítményével: milyen is most az életem?
Nevek, nemek és mindenféle egyéb információ nélkül mennyire a velejéig hatol egy-egy képszerű megfogalmazás. Néhány példa a közelmúltból, mind más és más klienstől származik:
Az életem olyan, mint egy
törött kancsó
hideg óramű
sötét átjáróház
űzött vad folyamatos menekülése
véget nem érő munkanap
befejezetlen szimfónia
lendületes ölelés
Néhány szó ez csupán saját jelenlegi életünkről, és mégis sokkal többet árul el rólunk és a nehézségeinkről, aktuális lehetőségeinkről, mintha hosszas órákon keresztül ecsetelnénk racionálisan, tulajdonképp hogyan is vagyunk az utóbbi időben.
A gyakorlati tapasztalat azonban azt mutatja, ha megleltük saját egymondatos válaszunkat, utána bizony már érdemes a sorok mögé nézni, mit is jelent mindez kicsit komplexebben? Szókratésznek tulajdonítják a következő mondatot: „Át nem gondolt életet nem érdemes élni.” Ha elfogadjuk az állítás igazságát, mire jutunk? Vajon átgondolt életet élünk meg nap mint nap, hétfőről keddre, vagy épp szombatról vasárnapra? Nem mindegy ugyanis, ha majd eljön az óra, és számot vetünk a sorsunkkal, életutunkkal, mit mondunk: leéltük az életünket, vagy pedig megéltük azt?
Milyen is az, ha valami átgondolt? Vegyünk pár szinonimát. Mit csinál az, aki átgondol valamit? Először is nem hamarkodja el meggondolatlanul elsietve mindennapjait. De ennél többet is tesz, hiszen fontolóra vesz több tényezőt, mérlegel, elmélkedik kicsit végiggondolva, végigszemlélve mind a tényeket, mind az érzéseket. Jellemző rá egyfajta megfontoltság és tervszerű ésszerűség, mely ugyanakkor nem kell hogy nélkülözze a spontaneitás lendületét.
Elgondolkodni, elmerengeni, s valljuk be, kicsit számot vetni életünk aktuális helyzetéről azonban nem lehet ugyanazokban a szürke mindennapokban, amiben egyébként visszük hétköznapjaink és ünnepnapjaink kavalkádját. Nem, ez lehetetlen, ugyanis, néha csak pár lépést hátrálva, kicsit távolabbról, és főleg megállva, megpihenve lehet érdemi önreflexiót végezni.
Ezen a ponton jöjjön pár ördögtől való gondolat, legalábbis sokan így gondolják, amikor elmesélem nekik a következő technikát és gyakorlatot egyben.
Első lépés
válassz ki három egymást követő napot a következő hónapok valamelyikében, amikor biztosan el tudsz utazni valahova. Fontos a fizikai, térbeli eltávolodás lehetősége; az nem számít, hogy egy kis vidéki panzióba vágysz majd, vagy egy külföldi nagyobb szálloda csillogásába, vagy épp szülőfalud hangulatos csendjébe.
Második lépés
amikor eljön ez a három nap, egyedül, hangsúlyozom: egyedül utazz el erre a helyre. (Sokan itt már felszisszennek.)
Harmadik lépés
a három nap alatt nem lehetsz internetközelben, nem olvashatsz emailt, sőt még a telefonodat is ki kell kapcsolnod. Végig a három nap! Nincs kiskapu, nincs kivétel, hogy ezt az egyet muszáj. Nem, nem lehet! (Közép- és felsővezetők ezen a ponton hihetetlen mértékű stresszt élnek meg, mondván, ezt nem lehet megcsinálni!)
Negyedik lépés
a három nap ezúttal nem láblógatást, és pihenést hoz majd. Nem, kőkemény belső munkát, melyet, ha nincs ezirányú korábbi önreflexiós tapasztalatod, meg fogsz szenvedni, hiszen talán még sosem töltöttél el önmagaddal kettesben ennyi időt. Ha még nem említettem, igen: bizony még a szállodai tévét sem javallott bekapcsolnod, mert az csak távolít majd a lényegtől.
Ötödik lépés
a három napnak három feladata van. A legelső napon tekints vissza az elmúlt egy évedre. Mi is történt az ezt megelőző 365 pirkadat és napnyugta között? Javaslom, hogy ne csak úgy általánosságban beszélj, gondolkodj ilyenkor, hanem a különböző életterületeidet szép sorjában végigszemlélve. [A leggyakoribb, fontosnak tartott életterületekre pár példa: egészség, párkapcsolat, család, szociális háló, karrier, pénzügyek, kikapcsolódás, fizikai környezet (mindaz, ami tárgyak szintjén körbevesz, ahol élsz stb.), vallás, spiritualitás.] Ha összeszámoljuk, ez utóbbi minimum 8 különböző téma. Mindegyikre legalább egy órát érdemes szánni.
Hatodik lépés
azt már tudod, mit tettél és mit nem tettél az életterületeiden az előző egy esztendőben. A második napon így az a feladat, hogy a jövőbe tekints: egy év múlvára mit szeretnél elérni, hol szeretnél tartani?
Hetedik lépés
a harmadik napod során a következő egy évre megfogalmazott, remélhetőleg reális céljaidhoz vezető köztes lépéseket határozd meg. Bizton állíthatjuk, hogy az utazásod végére nagyon fáradt leszel, de mégis tele lehetsz motivációval majd, hiszen végre kezedbe vetted a saját életed alakítását.
Nyolcadik lépés
a fentiek szellemiségében vágj neki a szürke hétköznapoknak, melyek ezúttal már sokkal több inspirációt hordoznak majd, és rejtenek magukban, hiszen eztán pontosan tudod, hogy a Te életed immár – sokakkal ellentétben – mindig tart valahonnan valahová.
Természetesen ez csak egy technika a sok közül. Márpedig sosem a technika a lényeg. Mert a lényeg valahol ott kezdődik, ahol ez a Grace Hansen-i gondolat figyelmeztetése elindul: „Ne aggódj azon, hogy az életed egyszer véget ér. Aggódj, ha soha el sem kezdődik!” S ha mindezt megfogadjuk, akkor eljuthatunk a felismeréshez, már nem csupán leéljük ez életünket, hanem megéljük és átéljük azt.
Fotó: J. N. Wheels, karsenika
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
