„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” Amikor egyszerre taposunk a gázra és a fékre

Bevallom töredelmesen, sosem mertem kipróbálni, milyen, amikor egyik lábammal a gázpedált nyomom, a másikkal a féket. Hozzá kell tennem, nem vagyok egy nagy sofőr, olyannyira, hogy csak automata váltós kocsival tudok egyáltalán boldogulni, és örülök, ha anélkül jutok el A-ból B-be, hogy egy-egy ilyen esemény bekerülne a hírekbe… Tehát adott, hogy – bár automata váltós kocsiban ez nem volna lehetetlen, lévén két lábhoz két pedál – soha az életben nem mertem kipróbálni, milyen egyszerre nyomni a gázt és a féket.

Az életben azonban ez a jelenség annál ismerősebb. Látom mások életében, és magam is rengetegszer tettem ezt. Azt sem merném megígérni, hogy soha többet nem esem ebbe a hibába.

Az embernek vannak afféle tipikus, mondhatni „kedvenc” hibái. Kinek az, hogy nem tudja befogni a száját, kinek az, hogy nem tudja kinyitni. Van, aki hevesen reagál a legkisebb külső impulzusra is, és van, aki az idők végeztéig is várna, mert „majd meglátjuk, mi sül ki ebből”.

És van a gáz-fék kombó. Egyfelől veszettül akarjuk a változást, lehetőleg máról holnapra, vegyen csak hirtelen új irányt az életünk, azonnali eredményekkel. Másfelől pedig azért mégiscsak jó volna évekre előre pontosan tudni, hogyan alakulnak a dolgok. Legyen csak minden kiszámítható. Jöjjenek az izgalmas fordulatok – de csak semmi meglepetés, kérem!

Költöznél a nagyváros szívéből a világvégi kis faluba (vagy épp fordítva), de maradnál is ott, ahol most otthon vagy. Rengeteg keresés után találtál egy igazán neked való házat/autót/palacsintasütőt/akármit, és most, hogy rá kellene ugranod, mert hiszen elhappolhatják előled, további rengeteg energiát fektetsz abba, hogy jól lebeszéld magad róla. Ugyanis nem is kell az neked. Vagy nem az kell, nem most kell, nem ott, nem tőle, nem olyan kell. Különben is, mi lesz, ha a gázra lépsz, és elindul alattad az a kocsi?

Egyrészt örömmel pucolnád ki az életedből mindazt, ami nem tesz boldoggá, de még csak egy iciri-piciri jóság sincs benne, netán egyenesen fáj… Másrészt nem akarod elhamarkodni.

Mert ugye lehet, hogy csak neked kell magadban átkapcsolni a megfelelő kapcsolót. Lehet, hogy az a bizonyos ember/közösség/helyzet fog megváltozni, és elég volna csendben kivárni, hogy jobb legyen. Különben is, honnan tudhatod, hogy mindent megtettél, és a valódi „minden” az, ami nem volt elég a dolgok megjavításához, tehát egyértelműen a gázpedálon van a lábad helye?

Ezzel a gáz-fék helyzettel az a baj, hogy egyrészt nem mozdulsz sehová, másrészt ez a nem-mozdulás irgalmatlan sok energiádat nyeli el. Ha úgy nem mozdulnál, hogy szépen leveszed a lábaidat a pedálokról, ha az lenne a tudatos, egyértelmű, bensődben „közmegegyezés által” született döntés, hogy te most nem lépsz, az nem falná fel az energiádat. De képzeld el, mekkora terhelés az autó alkatrészeinek, hogy egyfelől keményen taposod a gázt… pörög a motor, ég az üzemanyag, forognának a kerekek… másfelől pedig ugyanolyan keményen állsz a fékpedálon is, a fékek pedig szorosan fogják, és életük árán (azaz a teljes elkopásig) is állva próbálják tartani a motor által megforgatott kerekeket.

Hogy mit csinál az autó egészen pontosan, azt nem tudom, ismétlem, sosem mertem kipróbálni. Egy biztos: kopik, pusztul a szerkezet. Plusz te, az utas, és egyben sofőr, nem jutsz vele messzire. Minimális fizikai ismeretekkel felvértezve azt azért el tudom képzelni, hogy – mivel emberek vagyunk, nem precíziós robotok – nincs olyan, hogy folyamatosan tökéletesen ugyanolyan erővel tudnánk nyomni mindkét pedált. Hol az egyik kap egy kicsit többet, hol a másik. (Valaki hozzáértő elmesélhetné, mit művel ilyenkor az autó… egyre kíváncsibb vagyok, de a gyávaságom nem csökken ez ügyben.)

Ugyanez a helyzet átvitt értelemben is. Lépsz egy kicsit előre, de nem eleget, mert azonnal le is állítod a folyamatot. Mi lesz ebből? Először is: bármi is lenne a cél (amihez nyomni kellene a gázt), így nem éred el. Másodszor: hiteltelenné válhatsz, ha mások is szerepelnek a történetben, és nem tudnak érdemben reagálni rád, hiszen mennél is, maradnál is. Harmadszor: elfogy az energiád. Úgy, hogy sem a „menésbe”, sem a „maradásba” nem fektetted, tehát két szék között a földön találhatod magad. Így a maradásod sem stabil, de a távozásod (az adott állapotból) sem történt meg.

Mit lehet tenni? A legelső napirendi pont: felismerni, mit művelsz. Akár vezetsz autót, akár nem, képzeld el, amint egyszerre taposod a gázt és a féket. Ebből következik annak a felismerése, hogy ebből bizonyosan semmi, de semmi jó nem fog kisülni. Előbb-utóbb tehát dönteni kell, hogy gáz vagy fék. Ha pedig nem érzed magad felkészültnek a döntésre, akkor lehet, hogy még nem jött el az ideje, de az is lehet, hogy még további információra van szükséged. Talán a helyzettel kapcsolatban, talán önmagaddal kapcsolatban.

A gáz-fék helyzet tehát egyvalamire hasznos lehet: kapu az önismeret komolyabb megkezdéséhez. Az önismeret kemény és fájdalmas munka, szívesen tartjuk távol magunkat tőle. De a gáz-fék állapot annyira keserves tud lenni, hogy akkor már inkább beleállunk az önismereti munkába. Ha ebben a cipőben jársz, ragadd meg az alkalmat, és kutasd magadban a választ arra a kérdésre: mi van a mögött, ami a felszínen a két pedál egyszerre taposásában mutatkozik meg. Mire ezt megtalálod, a pedálok között is tudni fogsz dönteni.

 

Nyitókép: lee Scott, unsplash

A címben olvasható idézet Senecától származik

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − négy =

hirdetés