Az ember mindenhez képes hozzáedződni. Mégis mondj igent az életre! Könyvajánló
Viktor Emil Frankl (1905-1997) osztrák neurológus, pszichiáter és pszichológus. A 2. világháború idején három évet töltött különböző koncentrációs táborokban 1942–45 között, ezek egyike Auschwitz volt. Visszaemlékezéseit a táborokban tapasztalt embertelen körülményekről mindössze 9 nap leforgása alatt vetette papírra. A memoárt eredetileg nem akarta saját neve alatt megjelentetni, de végül rábeszélték, hogy a nevével publikálja. Nem sejtette, hogy a könyvéből – melyet később kiegészített, bővített – több mint 12 millió példányt adnak el világszerte. A Mégis mondj igent az életre! c. kötet legújabb, bővített kiadása az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg magyar nyelven. „Segíthet azoknak, akik hajlamosak a kétségbeesésre.”
Frankl már a háború előtt pszichológusként dolgozott, és képes volt arra, hogy koncentrációs táborokban a borzalmas eseményeket szakemberként is megfigyelje, saját „működését”, megéléseit, reakcióit is folyamatosan elemezve.
A 21. század kényelméből nehéz átérezni, mit jelenthetett éveken át a napi 150 gramm kenyérnyi fejadag, hozzá a felvizezett leves, amibe jobb napokon pár szem borsó vagy egy-egy kocka krumpli is került. Nehéz átérezni, milyen lehetett az ún. haláljáratokon utazni napokig, zsúfolt, levegőtlen vagonokban, a célállomás bizonytalanságában. Az embereknek ugyanis fogalmuk sem volt arról, hogy hová tart velük a vagon. Nagy szerencseként élte meg a többségük, amikor kiderült, a táborban, ahova érkeztek, nincs elgázosítás. Élhetnek tehát, „csak” a munkát kell kibírniuk, a rettenetes tábori körülményeket, a kegyetlen bánásmódot, a szenvedés és a halál folyamatos jelenlétét. Hajnali kelés, egész napos robotolás, alultápláltság, elfagyott lábak, tífusz, éhezés, megalázó bánásmód, tettlegesség – hozzátartoztak a mindennapokhoz. És a bizonytalanság, a kétség. Nem tudhatták, hogy a családtagjaik még életben vannak-e.
Frankl idős szüleit, az első feleségét és a testvérét vesztette el, mindegyikük koncentrációs táborban halt meg. Ő maga is közel járt a halálhoz, erősen legyengült állapotban érte a felszabadítás. Rengeteg sorstársát látta tönkremenni, haláltusát víva, holtan.
Könyve egyik fontos tanulsága, hogy az ember, a lélek mindenhez képes hozzáedződni, a legembertelenebb körülményekhez is.
Frankl kitér arra is, hogy a koncentrációs táborokban sokan követtek el öngyilkosságot; foglalkoztatta, hogy egyesek miért képesek emberségesek maradni a végsőkig, s ezzel szemben miből táplálkozik, miből fakad egy-egy kápó kegyetlensége a sorstársakkal. Meg akarta érteni, hogy egyesek miért döntöttek az öngyilkosság mellett, míg másokban mindvégig pislákolt a remény, az utolsó szalmaszálba is kapaszkodtak.
Frankl figyelte, milyen változásokat hozott a gettóból való szabadulás. Nehéz volt a szabad életbe visszarázódni, nemcsak a fájdalmas veszteségek miatt, sokan tapasztaltak közönyt a kinti világban, együttérzés és részvét helyett.
„…a felületesség vagy lelki restség olyan mértékben borzasztja el az embert, hogy legszívesebben elbújna, hogy az őt körülvevő világból semmit se kelljen látnia és hallania”.
Ugyanakkor azt is érzékelte, hogy nem mindenki változott az előnyére a szabadulását követően.
„…többféle veszély fenyegeti azon emberek lelkének egészségét, akik hosszú időn keresztül olyan hihetetlen lelki nyomást voltak kénytelenek elviselni, mint amilyet a koncentrációs tábor jelent. Ezek a veszélyek természetükből adódóan a kiszabadulás után is fennállnak, éppen azáltal, amit a kiszabadulás hoz magával: túlságosan hirtelen következik be ugyanis a korábbi lelki teher megszűnése. (…) főként a kevésbé differenciált lelki felépítésű emberek esetében lehetett megfigyelni, hogy lelki beállítódásukat illetően most is, mint korábban, mintegy belemerevedtek a hatalom és az erőszak állapotába. Esetükben az történt csupán, hogy mostantól úgy vélték, ők mint szabad emberek önkényesen, gátlástalanul s minden megfontolás nélkül visszaélhetnek hatalmukkal és szabadságukkal. (…)
Az ilyen embereket csak lassan lehet rávezetni arra az egyébként triviális igazságra, hogy senkinek sincs joga igazságtalanságot elkövetni, még annak sem, aki maga igazságtalanág áldozata volt.”
Logoterápia
Viktor Frankl nevéhez köthető pszichoterápiás irányzat a logoterápia, amely az emberi lét értelmének keresésére és az életcél megtalálására helyezi a hangsúlyt.
A logoterápia célja, hogy segítsen az egyénnek megbirkózni a jelen problémáival, felelősséget vállalni az életéért és értelmet találni a helyzeteiben, ezáltal boldogabbá válni.
Frankl a koncentrációs táborokban, néhány rabtársának példáján keresztül megtanulta, hogy mindig lehet igent mondani az életre, és hogy ezt a mély és időtlen tanítást, igazságot bárki elsajátíthatja és alkalmazhatja.
Frankl szerint három dolog adhat értelmet az emberi létnek:
– a cselekvés, az, hogy elvégzünk egy feladatot, küldetést, hogy alkotunk, hogy létrehozunk valamit;
– a szeretet, amely révén másokhoz kapcsolódhatunk, és amely közelebb visz a természetet és a művészetet megértéséhez;
– a transzcendencia, amely segít megbékélni a halállal és elfogadni az elkerülhetetlen szenvedést.
Mert a szenvedést nem kerülhetjük el, állítja Frankl professzor, azt azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet. Hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, forduljunk bizakodással a jövő felé, és legyünk elfogadóak – a logoterápia módszere ebben segít.
Viktor E. Frankl 1997-ben, kilencvenkét évesen hunyt el. Könyvét azóta több mint harminc nyelvre fordították le, gondolatai olvasók tízmillióihoz jutottak el. Visszaemlékezését az amerikai kongresszusi könyvtár már évtizedekkel ezelőtt beválogatta a tíz legnagyobb hatású könyv közé.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
