Az idősödő szem gyakori betegségei
Ahogy idősödünk, természetesen a szemünk is változásokon megy keresztül, azonban ez nem feltétlen olyan változás, amelyet csak úgy el kell fogadni. Hogy mit kell érteni ezalatt? Például azt, hogy bizonyos, főleg idősebb korban megjelenő szembetegségek komoly következményekkel járhatnak, ha nem kezelik őket időben.
Senkit sem szeretnénk riogatni, de nem árt tisztában lenni a kockázattal. A továbbiakban olyan, általában csak idősebb korban detektált szembetegségekről lesz szó, amelyek kezeletlenül akár teljes látásvesztéshez is vezethetnek, ezért nagyon fontos, hogy időben felismerjük őket és fel is vegyük velük a harcot!
Katarakta, azaz a szürkehályog
Ezt a „fakó rémet” rengetegen ismerik, de sajnos a többség csak akkor cselekszik, amikor már olyan mértékű a látásromlás, hogy elkezdi akadályozni őket a mindennapi tevékenységeik során. A szürkehályog valójában a szemlencse fokozatos elhomályosodását, beszürkülését jelenti, ezért – nem meglepő módon – jellemző tünete a homályos látás, a látott színek fakulása, a fényforrások körül fényudvar érzékelése, a rossz éjszakai látás, a fényérzékenység, és súlyosabb esetben a kettőslátás.
Talán már a tünetek felsorolása is nyomatékosítja, mennyire fontos időben cselekedni, de még nem beszéltünk arról, mi is a megoldás. Nos, a szürkehályog kezelésének egyetlen valódi módja a régi szemlencse modern műlencsére való cserélése, azaz a szürkehályog műtét. A nagy múltú Focus Medicalnak hatalmas tapasztalata van a szürkehályog kezelésében, ezért minden szürkehályoggal küzdőt arra buzdítanak, hogy jelentkezzenek be egy alkalmassági vizsgálatra, hisz a szürkehályogot nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Glaukóma, vagyis a zöldhályog
A zöldhályog szerencsére kevesebb embert érint, mint a szürkehályog. Ez a szembetegség általában a szemnyomás fokozatos vagy hirtelen emelkedése miatt alakul ki, és végső soron a szem idegrostjainak károsodásához vezet. Sajnos a glaukómát gyakran csak akkor veszik észre, amikor már kész a baj, mivel eleinte akár teljesen észrevétlen maradhat. Ezért is nagyon fontos évente megejteni egy látásvizsgálatot, mert az időben észlelt zöldhályog általában még kezelhető a szemnyomás mértékének csökkentésével. A kezelés pontos módját mindig a szakorvos állapítja meg, és érdemes is hallgatni rá, ugyanis a kezeletlen zöldhályog vakságot okozhat.
Makuladegeneráció
A makuladegenerációnak nem igazán van hétköznapi neve, ezért be kell érnünk az orvosi szakkifejezéssel. Ez a szembetegség a makula, azaz a szem központi, részletes látásért felelős részének romlását jelenti. Ha nem kezelik időben (általában injekciókúrával), akkor sajnos ez a betegség is látásvesztéshez vezethet, ezért ez is egy újabb érv a rendszeres, szakorvos által végzett látásvizsgálat mellett.
Remélhetőleg a cikk olvasóját sikerült meggyőzni arról, hogy évente látogasson el a szemészéhez, miközben talán megnyugvással is szolgál a tény, hogy ha időben felismerik ezeket a szembetegségeket, akkor megelőzhető a nagyobb baj.
Nyitókép forrása: focusmed.hu
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.