Válás, párkapcsolati problémák a bíróság előtt és azon kívül. A békéltetési eljárásról beszélgettünk Juhász Éva Anna mediátorral

Kényszerítés helyett konszenzus. Ez az értelme a békéltetésnek, ami jóval olcsóbb és gyorsabb, mint a bírósági per. Ha béke születik, az nemcsak a vitázóknak hoz megnyugvást, hanem például az ügyben ártatlanul érintett gyerekek számára is előnyösebb helyzet, mert nem a bíró dönt, hanem a felek jutnak megállapodásra, indulatoktól megfosztva, nyugodt helyzetben. Ezért van az, hogyha egy mediálási folyamat során nem is születik megegyezés, a perbe visszatérők negyven százaléka végül mégis egyezséget köt a bírói döntés előtt, ugyanis a párbeszéd akkor is elindul köztük, csak lassabban ér be. A technika a bíróságon kívüli konfliktusokban is megoldást hoz, kamasz és szülő közötti vagy párkapcsolati problémák esetén, mert megtanulnak kommunikálni egymással a felek.

Juhász Éva Anna eredetileg jogászként végzett, majd mediációt tanult, hét évig dolgozott egy gyermekjóléti központban családi mediátorként, tizenkét éve tanítja is a közvetítést, jelenleg a szegedi egyetemen, illetve mediátorként is dolgozik. A témáról kérdezvén hasznos kommunikációs technikákat osztott meg velünk.

Jogi szempontból milyen érvénnyel bír a mediátornál kötött megegyezés?

A folyamat úgy zajlik, hogy a mediációs megállapodást mi írásba foglaljuk, a felek ezután – amennyiben ennek jogilag jelentősége van – kérhetnek egyezségi kísérletre idézést a bíróságtól, ahol a bíró végzéssel jóváhagyja a mediációs megállapodást, és az akkor ítélethatályú megállapodás lesz.

Tehát be kell tartani?

Olyan lesz, mintha a bíróság hozna egy ítéletet, ha valamelyik fél nem tartja be, végrehajtást lehet kérni. Viszont olyan „ítélet” születik, ami mindkét fél vállalt, tehát sokkal valószínűbb, hogy betartják. Az új polgári perrendtartás tulajdonképpen támogatja ezt azáltal, hogy megnehezítette a perek elindítását, hiszen így is túlterheltek a bíróságok.

Népszerűek a bírósági ügyeken kívüli megkeresések is, mint a párkapcsolati mediáció. Például ez miben különbözik egy párterápiától?

Akkor keresnek meg párok, ha a kapcsolatban mindenféle problémák merülnek fel, de még nem halmozódtak fel, nem épültek egymásra. Ha mélyebb, például kötődési problémák vannak, személyiségzavar, az már nem mediációs terep. Mi elsősorban azt térképezzük fel, milyen konfliktusforrások vannak, és ezekre milyen konkrét megoldásokat lehet találni. Én úgy tapasztalom, a legtöbb konfliktus oka a rossz kommunikáció. Ennek megváltoztatásában mi nagyon jól tudunk segíteni, viszonylag rövid időn belül, mert lényegében véve edukáljuk a jó kommunkálást. Egy párterápia általában 10-12 ülés, hiszen erre ott szükség is van, én 3-5 alkalommal találkozom a felekkel.

Hogyan zajlik ez a folyamat?

A konfliktusban a felek „beszűkült” állapotban vannak. Teljesen természetes, hogy mindenki óvja a saját önbecsülését és énképét, ezért védi magát, ha úgy érzi, támadják. Úgy gondolja ő az áldozat ebben a történetben, a másik akar neki rosszat. Önmagára figyel, és a másikból csak azt hallja meg, amiben önigazolást talál, ami alátámasztja az elméletét a konfliktusról, a többi mondandóra süket. Ha viszont elkezdi megérteni a másik szempontját is, el tud gondolkodni azon, mi a saját szerepe és felelőssége a konfliktusban. A mediáción szoktak ráébredni arra az emberek, hogy ettől az egésztől a másik is szenved. Az jelent eredményt, ha közben ilyesmi hangzik el: „Nem tudtam, hogy így érzel!”, „Ja, hogy te nem is akarsz engem kisemmizni?” Idővel megváltozik az egész képük a konfliktusról, és elkezdik meghallani egymást.

Hogyan alakul ki ez a beszűkült állapot?

Ha azzal kezdem, hogy te tehetsz erről, azt úgy hívjuk, te-üzenet, akkor a másikban ez védekezést generál. Nyilván küldök egy hasonló, bántó megjegyzést, és akkor oda-vissza szurkálunk. Ez normális, így vagyunk összetéve, és az emberek többsége nem tanult asszertív vagy erőszakmentes kommunikációt, és ez nemcsak párkapcsolatban jellemző, munkatársak, testvérek, szülő és gyerek között is. Mi abban segítünk tulajdonképpen, hogy letisztuljon a kommunikáció és átmenjen az igazi üzenet.

Hogyan lehet olyan szituációt teremteni, hogy elkezdjék meghallani egymást a felek?

Először mindig külön találkozom a felekkel, egyébként kétféle iskola van ebben a tekintetben, van, aki nem teszi ezt, mert így őrzi a pártatlanságát. Én tizenkét év alatt azt tapasztaltam, hogy az objektivitásom nem sérti, viszont ki tudom deríteni, mi a felek valódi üzenete, és ezt később segítek átadni. Amikor pedig összeülünk mindannyian, az elején mindkét fél elmondhatja, amit akar, és a másik ebbe nem szólhat bele. Ez az úgynevezett megszakítás nélküli idő. A másik, ha akar, jegyzetelhet és a végén reagálhat. Kénytelenek egymást végighallgatni, a végén pedig összefoglalom, mit hallottunk, és kiemelem egyrészt azokat a részeket, amelyek révén érzékenyíteni lehet őket egymás felé, például az érzelmeikről szólnak, másrészt a valódi, lényeges üzeneteket is. De ez hosszú idő, az első találkozás általában három óra, majd a következő találkozóig dolgoznak bennük ezek a gondolatok.

Feltételezem, ha az ember hosszan beszélhet és nem szólnak bele, akkor egy idő után kiadja a dühét, megnyugszik, és ezután több lényegi mondanivalót tud átadni.

Úgy mondjuk ezt, ventillál. Kicsit ki lehet adni az érzelmeket, a mediáció elején ennek helye van. Azoknál a pároknál, ahol az egyik fél jobban kommunikál és le szokta nyomni a másikat, a megszakítás nélküli kommunikáció azért is hasznos technika, mert a másik tulajdonképpen soha nincs meghallgatva. Ez nem függ nemtől, a férfi is, a nő is lehet ilyen. Tehát kiegyenlített kommunikációra törekszünk.

Milyen eredményességgel dolgoznak a mediátorok?

Szerintem az ötven százalék a reális.

Honnan tudja, hogy sikerült egy mediáció?

A százalékos becslés a megállapodások megkötésére vonatkozik, de nem feltétlenül ez jelenti a valódi sikert, inkább az, ha betartják. Ezért foglalkozom az érzelmi résszel, hogy teljes meggyőződéssel vállalják, és tényleg akkor írják alá, ha már úgy érzik, elég jó. Ellenkező esetben újra kiújulhat a konfliktus. Persze, tökéletes megállapodás nem fog születni, de vállalható igen. Volt egy olyan ügyem, amikor egy baleset kapcsán két régi barát között alakult ki ellentét. Az egyik úgy érezte, a másik tehet róla, és az elszenvedett sérülése miatt anyagi követeléssel lépett fel. Az első találkozón még nagyon távol álltak mindentől, úgy tűnt, sokáig fog húzódni az ügy, de az egyikük írt utána egy e-mailt, hogy már ez a beszélgetés is sokat segített: a következő időpontra már kész megállapodással érkeztek. Az egyik rájött, hogy a másikat mégis érdekli, mi van vele, míg a másik ráébredt, hogy az a sérülés mégiscsak tartósabb, mint aminek ő gondolta. Ez egy tipikus sikertörténet, a mediációval megelőztünk egy többéves pert, időt, energiát és pénzt. Mindketten rendbe rakták érzelmi szempontból ezt az ügyet és jobb lett a kapcsolatuk. Idővel talán a barátságuk is visszarendeződik. De volt olyan válási ügyem, ahol megcsalták az egyik felet és ez őt nagyon megviselte. Igyekezett úgy csinálni, mintha túl lenne rajta, de nem volt így. A másik bocsánatot is kért, de ez kevés volt. Elzárkózott a kommunikációtól, mindent akart, amibe a másik bele is ment volna eleinte, de aztán ő is rájött, hogy ez nem reális, akkor neki nem marad semmije. Ezt le kellett zárnom, mert ilyenkor bosszú van a háttérben, a másik részről pedig bűntudat. Nem feltétlen tudatos az előbbi, az illető észre sem veszi, hogy ez motiválja akár a vagyonra, akár a gyerekre vonatkozóan. Nem mindig sikerül kimozdítani ebből a viszonyulásból a felet, ezért lehet szükséges terápiás munka.

Mit tud tenni a gyerekek érdekében?

Készítettem egy kivonatot, amely a gyermekek jogait tartalmazza válás alatt és utána, Gyurkó Szilvia Rám is gondoljatok című könyvéből. Ez abból a gondolatból született, hogy Kanadában a válófélben lévő szülőket kötelezi a bíróság egy oktatáson való részvételre, ami arról szól, hogyan érinti a válás a gyerekeket. Ha válás vagy kapcsolattartás ügyében jönnek hozzám, elolvastatom velük ezeket a jogokat, továbbá aláíratok egy nyilatkozatot arról, hogyha nem ezen pontok figyelembe vételével működnek, vállalják: nem a gyerek érdekét nézik. Nem kötelező aláírni, de mindenki megteszi, ez is egy edukáció, ha már elolvasták, hatni fog rájuk valamilyen szinten. Azokra persze nem biztos, akik például komolyabb személyiségzavarral küzdenek.

Mi történik, ha az egyik fél erőszakos?

Ők nem mediálhatók. Ha fizikailag komolyan fenyegetőzik, zárom a mediációt. Verbális erőszak esetén sokkal nehezebb erről dönteni. Az egyik megoldás a sétáló mediáció, amikor nem találkoznak a felek, csak én találkozom velük és így közvetítek. Persze, súlyosabb személyiségzavarral is tudnak úgy viselkedni, hogy az mediátor azt nem veszi észre elsőre, de egy idő után azért kiderül az ilyen helyzetekben, mint a mediáció. Ilyenkor is zárom a mediációt, mert így nem tudom egyenlő helyzetbe hozni a két felet, illetve a megállapodás betartása kétséges lehet.

Ezért szokták mondani, hogyha felmerül a családi erőszak, nem mediálható az eset?

Alapvetően igen. Azért van egy-két példa. Nyilván nem az, amikor az egyik komolyabban vagy rendszeresen bántalmazta a másikat. Az első kérdésem mindig az a bántalmazott féltől, hogy fél-e. Ha igen, nincs miről beszélni, akkor inkább ártani fogok a mediációval, mert aki fél, aláírja azt is, ami egyáltalán nem érdeke. Van azonban olyan eset, habár nagyon ritka, hogy az illető valójában erős, belekerült ugyan egy ilyen kapcsolatba, de rendben van az önbecsülése, és most kilép belőle, nem fél. Akkor lehet róla szó, de általában az a probléma, hogy a bántalmazott fél elhiszi, ő megérdemli ezt, ő a hibás.

Milyen a kamasz mediáció?

Fontos leszögezni, hogy ebben a folyamatban egyenrangú fél a szülő és a gyerek, mindkettő kap jogokat és felelősséget. Általában itt is kommunikációs problémák vannak, és valamiféle hiány: például fontos kérdés, milyen közös programjai vannak a szülőnek és a gyereknek. Sokszor ennek a rendezése már elindítja őket egymás felé. A legtöbb probléma számítógépes játékokkal és az internet-használattal van. Volt teljes kudarc is, amikor a játékfüggő gyerek több tárgyból bukásra állt és teljesen bezárult. Viszont tanulság lehet, hogy megkérdeztem, mit ad neki a gépezés. Az volt a válasz: akkor nem unatkozom. Olvastam egy pozitív esetről, amikor még kisebb gyerek esetén a szülők belefektették az energiát, elvették a gépet, és az összes esetben, amikor a gyerek unatkozott volna, elvitték, programokat szerveztek, iszonyatos energiájukba került, de végül sikerült leszoktatni. Tehát itt lehet a rés.

Milyen pozitív esetei voltak?

Volt egy egyedülálló anyuka egy nagyon okos kissráccal, ők nagyon édesek voltak. Kis lakásban éltek, nem nagyon volt saját tere a gyereknek, ott is voltak klasszikus témák, lefekvés ideje, gépezés, házimunkában való részvétel, zsebpénz, de lehetett kezelni a konfliktusokat: mindenkinek kell engednie, és cserébe ő is kap valamit. Nagyon szép vége volt, és a kissrác gitározott búcsúzóul. Később követtem az életüket, jól alakult. Volt olyan esetem is, hogy megjelent a két szülő a gyerekkel, az anya leült a fiúval az asztal egyik oldalára, az apa a másikra. Kiderült, hogy az anya a fiúval szimbiózisban élt, a szülők pedig egyaránt azt gondolták, egy apának az a dolga a családban, hogy hozza a pénzt, és ennyi. Akkor az apa feladatokat kapott, visszakerült a családba, és ez jó hatással volt a gyerekre. Egy másik ügyben anya és lánya a megszakítás nélküli időben állandóan megszakították egymást. Az anya akkor ismerte fel, hogy sosem hallgatja meg a gyereket. Ők például bevezették, hogy minden héten egyszer tartanak egy megszakítás nélküli kommunikációt. Tehát alapvetően ezen a téren is tudunk segíteni, ha időben jönnek a gyerekkel.

F. K.

Nyitókép: Rene Asmussen, Pexels

Szépítők Magazin

2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.