Bizonytalan énképre épített önimádat, avagy a nárcisztikus személyiség 6 jellemző vonása
Hol húzódik az az határ, amikor az énszeretet vagy a magabiztosság már nem tolerálható vagy nem fogadható el könnyen? Talán úgy lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni: ha az illető az önszeretetével másokat kontrollál, korlátoz, akadályoz, ha a magabiztosságával másokat lekicsinyel, „nyeseget”.
Vajon mindenki képes felismerni, hogy nárcisztikus személlyel – férfival, nővel – van dolga? Nem feltétlenül. Ugyanis a rejtett, más néven sérülékeny nárcisztikus gyakran még a szakembereknek is feladja a leckét. Ez a típus ugyanis a grandiózus nárcisztikussal szemben önzetlennek, visszafogottnak, sőt, alkalmazkodónak tűnhet, pedig a nárcisztikus vonások ugyanúgy élnek, munkálnak benne. Ha egy közmondással kellene jellemezni, talán ez lenne a legkifejezőbb rá: „alamuszi nyuszi nagyot ugrik”, és találó rá ez a mondás is: „kígyót melenget a keblén”. Bizalmi kapcsolatokban komoly sérüléseket, ártalmakat okozhat a rejtett nárcisztikus is.
A nárcizmus 6 fő vonása
A klasszikus nárcisztikus személyiségvonás hat tényező mentén jellemezhető, ezt a hat vonást Beck, Freeman és Davis pszichológusok definiálták, és máig ezek használatosak a széles szakmai körben. Bandi Szabolcs A nárcizmus kézikönyve c. elméleti és kutatási segédlete alapján ismertetjük a nárcisztikus személy 6 jellemzőjét.
1. A felsőbbrendűség igazolása
A felsőbbrendűség érzésének fenntartása és igazolása központi jelentőségű a nárcisztikus személy bizonytalan énképének és önértékelésének megőrzése szempontjából.
A világra úgy tekint, hogy annak néhány (vagy akár számos) aspektusa igazolja és elismeri az ő vélt nagyszerűségét. Ennek számtalan megnyilvánulása lehet, de többnyire a külsőségekben, külső tárgyak birtoklásában nyilvánul meg: drága autó, új és csúcskategóriás telekommunikációs eszközök vagy a legkésőbbi divat szerinti ruhák például „remekül” érvényesíthetik a nárcisztikus személy egyedülálló kiválóságába vetett hitét.
A tárgyakon túl az önmagáról feltételezett nagyszerűséget jelezhetik a közösség befolyásoló erejének megléte, a fizetési kategória vagy a fizikai vonzerő. Ezek megléte azt a gondolatot indukálja a nárcisztikusban, hogy ő, mint személy ezek által „értékes embernek” tekinthető (és tekintendő).
Ezek hiányában szélsőségesen leértékeli önmagát, nem ritkán szégyent, irigységet vagy akár haragot is átélhet: „Ha nincs meg mindenem, amire vágyom vagy amivel a sikeres emberek rendelkeznek, akkor semmi vagyok, semmit nem érek”.
2. A kapcsolatok, mint eszközök
A nárcisztikus személy igen gyakran használja a kapcsolatokat egyfajta eszközként önmaga és szociális helyzete meghatározására. Ezek a tendenciák többnyire kétfélék lehetnek: leértékelés és túlértékelés.
Lenézik azokat, akik az általuk felállított sajátos sztenderdek alapján nem felelnek meg az elvárásaiknak, például nem úgy öltözködnek vagy viselkednek, ahogy egy „nagyszerű” embertől (mint amilyennek a nárcisztikus személy önmagát véli) elvárható. Ez segít fenntartani a felsőbbrendűségük érzetét, ami érdekében könnyen és gyorsan „osztják be” vagy „osztályozzák” alsóbb, kisebb értékű csoportba/kategóriába tartozónak a szociális hálójuk számos tagját.
A túlértékelés során kiválasztanak bizonyos személyeket vagy intézményeket, amik láthatóan és könnyen azonosítható módon nagy hatalommal, illetve státusszal bírnak, és mindent megtesznek azért, hogy minél inkább hasonlóvá válhassanak hozzájuk, minél inkább elnyerhessék a tetszésüket.
Amennyiben ezek a magas státuszúnak vélt személyek egy a nárcisztikus személy által alsóbbrendűnek tekintett ember irányába mutatnak érdeklődést, arra a nárcisztikus személy erőteljes érzelmi reakcióval (düh, harag, szorongás) válaszolhat.
Összességében a nárcisztikusok nagy figyelmet fordítanak a társas összehasonlításra, majd elvárják, hogy az alsóbbrendűnek véltek csodálják őket, illetve, hogy a magasabb státuszúak észrevegyék (és elismerjék) saját kiválóságukat.
3. Hatalom és feljogosítottság
A hatalom és a feljogosítottság érzése mind-mind olyan tényezők, amelyek birtoklása által a nárcisztikus személy felsőbbrendűségét igazolni kívánja. A hiedelem alapja az, hogy amennyiben megfelelő mértékű hatalommal rendelkezem, akkor megszabadulhatok minden gondtól, bajtól és kötöttségtől.
Mindezek fényében a nárcisztikus személy kimondottan hajlamos lehet a szabályok áthágására, egyoldalú döntések meghozatalára, mások irányítására és önmaga felmentésére bizonyos szabályok, elvárások és kötelességek alól. A vélt hatalom birtoklásának elvesztésére intenzív ellenállással és ellenséges attitűddel reagálhatnak, amely, ha tartósan fennáll, akár a depressziós és egyéb kapcsolódó hangulatzavarok kialakulásához is vezethet.
Annak fényében, hogy magukat jogaikban és képességeikben egyaránt felsőbbrendűnek tekintik, könnyen ítélkeznek mások felett: beszédmódjuk asszertív, nem ritkán agresszív, érvelésük pedig határozott. Ugyanakkor ezek az érvek sok esetben nem igazán megalapozottak: többnyire egyoldalúak, melyeket kategorikus, hasításszerű, mélységesen elfogult tartalmak uralnak. Nem ritka a túláltalánosítás sem.
Mások véleményét konzekvensen figyelmen kívül hagyják – függetlenül attól, hogy vitapartnerük például szakértője a kérdésnek. Kényelmes számukra, nem ritkán meglepően „hozzájuk illő” a vezetői szerep, míg az alárendelt pozíció felvételét teljes mértékben elutasítják. Meglepő módon sok esetben úgy vélik, különlegességük olyan nagyfokú, hogy rájuk nem csak a társas együttélést szabályozó szokások és törvények nem vonatkoznak, hanem a fizikai és tudományos jellegűek sem: úgy vélik például, hogy míg mások autóvezetési minőségét befolyásolja az alkohol, rájuk semmilyen negatív hatással nincs, illetve, hogy bár sokak szerint a dohányzás tüdőrákot okozhat, náluk ez biztosan nem fordulhat elő.
Ezek a gondolkodásmódbeli torzítások jól magyarázhatják egyes nárcisztikus személyek felfokozott élmény- és újdonságkeresési ambícióit. A kiábrándító valósággal való szembesülések esetén a leggyakrabban alkalmazott elhárítási formájuk a tagadás.
4. Az énkép fenntartása
A nárcisztikus személy számára a „megjelenés minden”, amely némileg paradox módon az alapvetően igen bizonytalannak vélt énkép (vagy önértékelés) fenntartásának legfőbb eszköze. Ennek megfelelően törekednek minél nagyobb mértékben arra, hogy csinosan és divatosan jelenjenek meg közösségi helyeken és arra is, hogy ezen pozitív tulajdonságaikat minél inkább előtérbe tudják helyezni.
Szomjazzák a figyelmet és nagymértékű frusztrációt jelent számukra, ha ezt valamiért nem kaphatják meg. Ezt bizonyos esetekben kiterjeszthetik a hozzátartozóikra és ismerőseikre is: elvárás, hogy ők is hozzá hasonlóan jó megjelenésűek legyenek. A megjelenéssel való intenzív foglalatoskodás célja, hogy az általuk nagyra tartott személyek figyelmét felkelthessék, hogy azok elismerjék és megdicsérjek a külcsínt – ezzel mintegy maguk közé fogadva a nárcisztikus személyt.
5. A „dicséretre méltó szolgálat”
A nárcisztikus személyek gyakran érzik úgy, hogy nagyban hozzájárulnak szűkebb vagy tágabb értelembe vett közösségeik működéséhez és felvirágoztatásához. Jószolgálati nagykövetként tekintenek magukra: bár felette állnak a társaiknak, mégis dicséretes módon járulnak hozzá, szolgálják a „közös célok” elérését. Ehhez elsődlegesen igyekeznek kihangsúlyozni mások hiányosságait és kiszolgáltatottságát, amit ők „orvosolnak” a saját, jelentős mértékben felnagyított és túlértékelt tulajdonságaikkal és (vélt) képességeikkel.
Bár sokszor utalnak rá, hogy mások rájuk vannak szorulva, másoknak szükségük van a segítségükre, a cél szinte sohasem proszociális: a saját nagyszerűségüket kívánják még tovább felmagasztalni az ilyen típusú „segítségnyújtások” által. Tekintve a relatíve adapatív és hasznos(nak tűnő) jellegzetességeit a nárcizmus ezen vonásának, a többivel összevetve, ez tűnhet még szociális tekintetben a legelfogadhatóbbnak. Ugyanakkor ez kiterjedhet mások megalázására és büntetésére is: ez esetben a nárcisztikus úgy véli, hogy ezen viselkedései által „végre megtanította nekik a leckét, amire már nagyon szükségük volt”.
6. Sajátos érzelmi világ
A nárcisztikus személyek érzelmi világát alapvetően egyfajta jelentős mértékű tartózkodás jellemzi a negatív érzések tekintetében: úgy vélik, nem szabad, nem érdemes kimutatni az ilyen emóciókat, mert azt mások (pl. a magasabb státuszú személyek) a gyengeség jeleként is értelmezhetnek.
A nárcisztikus személy frusztrációtűrése alacsony szintű, ezért konstans módon várja el a pozitív visszajelzések küldését, melyek hiányát
„nárcisztikus sérülésként” értelmez. Erre rendszeresen kirobbanó agresszióval reagálnak.
Céljuk alapvetően az érzelemszabályozás tekintetében a negatív megerősítés elkerülése nyomán kialakuló érzelmi distressz jeleinek elrejtése: senki nem láthatja a nárcisztikus személyt „kiszolgáltatottnak” vagy „gyengének”.
***
Érdemes végiggondolni a 6 vonást. Bár azt mondják, a nárcisztikus személy nem képes önreflexióra, arra, hogy felismerje, belássa sajátos működését, ez nem feltétlenül igaz. Jobban megfelel a valóságnak, ha úgy fogalmazunk: a nárcisztikus nem mer, nem akar szembesülni önmagával; rögzült – számára biztonságot adó – viselkedési sémáit segítség nélkül nagyon nehezen tudja felülírni. Ha pedig el is jut terápiára, az nem feltétlenül hoz látványos eredményt, rövid időn belül biztosan nem.
Érdemes végiggondolni a 6 vonás mentén azt is, hogy ezen jellemzők mennyire illenek valamely családtagunkra, barátra, ismerősre? Sokat elárul rólunk is a szűkebb környezetünk, a választásaink.
Ha valaki jól érzi magát a nárcisztikus vonásokat hordozók társaságában, az önmagában nem bűn. Az csupán saját döntés, ami akár felvállalható is lehet. Nyilván senki sem fogja a világba szétkürtölni, hogy (példaként) „azért szeretem a jómódúak társaságát, mert nárcisztikus vagyok”.
A lényeg, hogy ne ártsunk senkinek!
A hat vonás közül a hatalom és a feljogosítottság az egyik legkártékonyabb jellemző: a hatalomgyakorlás mások felett és az erre való feljogosítottság az, amivel szemben érdemes egyéni és társadalmi szinten is fellépni, mert ebből fakad mindennemű bántalmazás és elnyomás. Pedig az esetek nagy részében voltaképpen egy nehezen kezelhető, sajnálatos személyiségzavar állhat mögötte. Férfiaknál, nőknél egyaránt.
Felhasznált irodalom. Bandi Szabolcs: A nárcizmus kézikönyve – Elméleti és kutatási segédlet
Nyitókép: Andrea Piacquadio/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
