Biztonságban otthon. Ha az áldozat nem lép ki a bántalmazó kapcsolatból, ő is felelős az erőszakért? Sztereotípiák, tévhitek
Minden ötödik nő szenved el fizikai bántalmazást a párkapcsolatában hazánkban az Európai Alapjogi Ügynökség (FRA) adatai* szerint. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) becslései szerint számuk 223 ezerre tehető, miközben a rendőrségi statisztikában az esetek mindössze 5 ezreléke jelenik meg. Az IKEA megbízásából a Kantar Hoffmann által Magyarországon is elvégzett nagyszabású nemzetközi kutatásban** azt mérték fel, hogy milyen folyamatok vezetnek a lelki, verbális erőszaktól annak fizikai megnyilvánulásáig, valamint hogy milyen sztereotípiák és tévhitek táplálják a bántalmazást.
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a felnőtt magyar lakosság túlnyomó többsége, 86 százaléka szerint a kapcsolati erőszak több figyelmet érdemelne. A válaszadók kétharmada gondolja azt, hogy ez a jelenség a hazai társadalom nagy, egyharmada pedig azt, hogy csak elhanyagolható részét érinti.
A családon belül előforduló erőszak típusai: fizikai, lelki, szociális, szexuális, gazdasági erőszak. Ezek közül talán a szociális erőszak jellemzőit érdemes kifejteni bővebben: szociális erőszaknak minősülhet, ha a családtag egy másik családtagja (jellemzően a partnere, társa) által korlátozva van, nem járhat közösségbe (beleértve akár a munkahelyet is), kikapcsolódási lehetőségei „saját jogon” minimálisak, nem fogadhat vendégeket az otthonában, mozgástere a családtagja – partnere – által erősen korlátozott, behatárolt, huzamosabb időn keresztül (a szerk.).
A kapcsolati erőszak érzékelése
A megkérdezettek kétharmada 5 és 30 százalék közé becsüli a párkapcsolati erőszakot elszenvedők arányát. Az igazságszolgáltatás iránti bizalom alacsony szintjét, a pesszimizmust jelzi, hogy szintén ennyien gondolják azt, hogy a rendszer nem kezeli megfelelően az ilyen típusú ügyeket, 1000-ből 50-nél is kevesebb jut el bírósági szakaszba.
A válaszadók több mint fele (50-60 százalék között) ismer olyan személyt, aki a tudomása vagy feltételezése szerint elszenvedője volt a párkapcsolati erőszak lelki, fizikai, társadalmi vagy gazdasági változatának, a szexuális erőszak esetében ez az arány jóval alacsonyabb, 32 százalék. Az eltérést az magyarázza, hogy ez a terület különösen érzékeny, ráadásul jelentős a rejtve maradó esetek száma. A válaszadók úgy érzékelik, hogy jellemzően a nők és a lányok az erőszak áldozatai, az elkövetők körében fordított a helyzet, ott a férfiak vannak túlsúlyban, bár a nők is megjelennek az összes bántalmazási típusban lehetséges elkövetőként, még ha sokkal kisebb arányban is. A nők érzékenyebben reagálnak, több figyelmet szentelnek a kérdéskörnek, ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy főként azok tartják ezt kisebb problémának, akik egyébként a saját bevallásuk szerint nem érzik magukat biztonságban az otthonukban, illetve a kapcsolatukban. A közömbösség a kutatás szerint elsősorban a fiatal, képzetlen, alacsony jövedelmű férfiakra jellemző.
Tévhitek, sztereotípiák
A válaszadók kisebbségére (10-20 százalékára) jellemző, hogy tévhitek alapján mond véleményt a kapcsolati erőszakról. Például úgy gondolja, hogy az első gyermek érkezésével megszűnnek a bajok, vagy úgy látja, hogy egyetemi végzettségűeknél ilyesmi nem fordul elő. Az átlagosnál szélesebb körben elterjedtebb tévhitek közé sorolható, hogy a szenvedés az erőszaktevő elhagyásával véget ér (a válaszadók 36 százaléka így látja), holott a legveszélyesebb időszak gyakran éppen ez után kezdődik, mert az elkövetőnek esetleg nincs már vesztenivalója, esetleg bosszúra szomjazik, büntetni akar. Szintén ebbe a körbe tartozik az a téves nézet (36 százalék osztja), hogy a kapcsolati erőszak csak a társadalom perifériájára szorult családokat érinti. A válaszadók ötöde a kapcsolati erőszakot a fizikai bántalmazással azonosítja. A kutatás készítői több sztereotípiát is vizsgáltak, ezekből emeltünk ki néhányat, a zárójelben feltüntetett adatok azt mutatják, hogy a válaszadók mekkora aránya ért velük egyet.
A szerelmesek között megengedhető egy feszültségenyhítő pofon (11 százalék)
A párkapcsolati erőszak elszenvedői könnyen kapnak társadalmi segítséget (19 százalék)
Az áldozatok indokolatlanul félnek attól, hogy nem hisznek nekik (59 százalék)
A párkapcsolati erőszak a családok belső ügye (15 százalék)
A párkapcsolati erőszak helyszíne kizárólag a családok otthona (25 százalék)
Az erőszak kiváltó oka, hogy a nő provokálja férfi partnerét (19 százalék)
Sok nő bosszúból vádolja partnerét erőszakkal, ami meg sem történt (40 százalék)
Az áldozatok azért nem szakítanak, mert szeretik a partnerüket (46 százalék)
A férj joga, hogy szexuális kapcsolatba lépjen a feleségével (51 százalék)
Ha az áldozat nem lép ki a kapcsolatból, ő is felelős az erőszakért (60 százalék)
Egy férfi nem lehet a kapcsolati erőszak áldozata (14 százalék)
***
Az áldozathibáztatás nagyon jellemző jelenség Magyarországon. A válaszadók többsége az áldozatot hibáztatja, ha nem képes kilépni a kapcsolatból. Sokan a nőt hibáztatják, ha alkoholt fogyaszt, ez a tény azonban arra utal is, hogy felvilágosításra van szükség a női szerepekkel kapcsolatban. Különösen azokban az országokban van erre szükség, ahol az alkoholfogyasztást elfogadott jelenségnek tartják, és a környezet megérti (vagy támogatja) a férfiak alkoholfogyasztását.
Sokan valóban úgy vélik, hogy a nők bosszúból vádolják meg a partnerüket, bár hamis vádak ugyanúgy jellemzőek a családon belüli erőszak esetében, mint más bűncselekménytípusok esetében. Az áldozat azért nem hagyja el a bántalmazó partnert, mert szereti őt, ez azonban – más tényezőkkel együtt – valószínűleg az áldozat téves szeretetfelfogásának köszönhető. Ez kommunikációs lehetőséget jelent az IKEA számára, tudatosítani a fogyasztókban, hogy mit jelent a valódi szeretet.
A szexuális élethez való jog erős beágyazottsággal bír Magyarországon, a többség azt mondja, hogy a férfiaknak joguk van a szexhez.
Általánosságban a nőket és a lányokat tekintik áldozatnak. Amikor annak a valószínűségét vizsgáljuk, hogy kiből lehet áldozat, a családban és kapcsolatban betöltött szerep kevésbé számít, a nem viszont annál inkább.
Túlnyomórészt a nők azok, akik ismernek valakit a környezetükben, aki vagy bizonyosan vagy feltehetően megtapasztalta ezt a jelenséget. Az áldozatok – vagy általánosabban a nők – hibáztatása jellemzőbb a férfiak körében, ezért az áldozatok nagyobb valószínűséggel fordulnak nőkhöz a problémájukkal. A környezetbe vetett bizalom növelése és a látencia csökkentése érdekében fel kellene világosítani a férfiakat a családon belüli erőszakról.
Sokan valóban úgy gondolják, hogy családon belüli erőszakra otthon kerül sor, és az erőszakos személy elhagyásával a bántalmazás véget ér. Ezzel szemben a bántalmazásra bárhol és bármikor sor kerülhet, a legveszélyesebb időszak éppen közvetlenül a kapcsolatból való kilépés után jön el, mivel ekkor az elkövetőnek már nincs vesztenivalója. Egy másik felszámolandó tévhit, hogy a családon belüli erőszak a szociálisan hátrányos helyzetű családokat érinti.
Esély a megoldásra
Ezek a – különösen a mélyen gyökerező – sztereotípiák, tévhitek azért veszélyesek, azért kell oktatással, felvilágosítással küzdeni ellenük, mert erősítik a látenciát, elodázzák a probléma hatékony kezelését. A kutatás eredményei szerint a válaszadók 90 százaléka egyetért azzal, hogy az áldozatoknak speciális segítségre, szolgáltatásokra van szükségük. Ugyancsak jelentős többségük (83 százalék) gondolja úgy, hogy az üggyel az egész társadalomnak szembe kell néznie. A résztvevők 71 százaléka látja úgy, hogy az áldozatok nem is ismerik fel, hogy valójában áldozatokká váltak. Ami szintén megnehezíti a küzdelmet a jelenség ellen.
*Az adatok az ügynökség 2014-es reprezentatív kutatásából származnak.
**Forrás: A kutatás az IKEA megrendelésére készült. A Kantar Hoffmann által végzett, a felnőtt magyar lakosság (18 és 65 év közöttiek) körére kiterjesztett reprezentatív kutatásban 1500 személy vett rész.
NANE segélyvonal bántalmazott nőknek >>
Nyitókép: IKEA-NANE Egy biztonságosabb otthonért c. kiadott sajtóközlemény
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
