„Csendben tűrök, amikor szólhatnék, elégedetlen vagyok, amikor pedig minden rendben.” Tanulom magam. Pszichológiai alapmű, új kiadásban
F. Várkonyi Zsuzsa legendás Tanulom magam c. kötetét új köntösben és kissé felfrissítve élvezheti az olvasóközönség. A laikusoknak szóló hazai lélektani irodalom egyik alapművének tekinthető, aki még nem ismeri, most elmerülhet benne, aki már olvasta, most újra „felfedezheti”. A kötet főleg azoknak adhat sokat, akik szeretnék mélyebben megérteni a működésüket, a kapcsolataik mozgatóit, akiket érdekel, milyen családi örökségek, sorskönyvi utasítások és tilalmak határozzák meg érzéseiket, viselkedésüket. A kötet által felismerhetővé válhatnak a visszatérő játszmák, amelyekbe az olvasó belekeveredik. A változtatáshoz vezető első lépés a tudatosítás – ehhez kínál segítséget ez a klasszikus.
Olvass bele a könyvbe! Részletek
„Ha a sorskönyvi parancsok megszeghetetlen előírásként raktározódtak el bennünk (és ez így történik, mert csak ekkor nevezzük őket sorskönyvi parancsoknak), akkor teljesítésük minden mással szemben előnyt élvez. Márpedig így könnyen vezethetnek hol kudarcos, hol megbetegítő, hol kapcsolatrontó eredményhez: csendben tűrök, amikor szólhatnék, elégedetlen vagyok, amikor pedig minden rendben, követelőzöm és kritizálok, amikor pedig sokat kaptam stb. Minden olyan döntés, melyet ezek alapján hozunk, tulajdonképpen egy belsővé vált kényszer hatása alatt születik, és így kiszolgáltatottá tesz bennünket.”
„Berne háromféle sorskönyvet különböztet meg: a nyertes sorskönyv olyan célokat tűz ki, melyek kellemesek és jutalmazóak. Minden sikeres ember ilyen sorskönyvet írt magának. Az így nevelkedő gyerekek családjában általában sok sikertörténet hallható az elődökről is, de épülhet a sikertervezés a ’Te majd mutasd meg!’ vagy ’Én majd megmutatom!’ alapjaira is. A vesztes sorskönyvek a korán beprogramozott ráfizetést ismételtetik: alkalmatlan partnerek választásával, irreális célok kitűzésével, alakuló eredmények hirtelen megsemmisítésével valósítható meg ez a terv, néha családi hagyományként, néha pusztán saját élettervként. A harmadik típust Berne nemnyertes vagy banális sorskönyvnek hívja. Az illető nem vállal kockázatokat, így egész életében nem éri se nagy veszteség, se nagy nyereség.”
„Vera ezeket a sorskönyvi utasításokat kapta apjától: ’Ne légy fontos!’, ’Ne légy közel!’, ’Ne légy gyerek!’, ’Ne érezz!’. (Ezek együttesen adják ki a ’Húzd meg magad!’ előírást.) Ezt a programot nyilván egy hasonló férj mellett lehet a legtökéletesebben folytatni. Vera nem akarta meglátni kapcsolatuk elején, hogy férje ugyanúgy mindenre rávágja a választ, és sosem egyezkedik, sosem kérdez, sosem hallgatja meg a másikat, ahogy annak idején Vera apja sem. De akkor ez még ’olyan vonzóan magabiztosnak, olyan férfiasnak tűnt’. Közismert, hogy a párkapcsolat véglegesítése előtt az emberek úgy mutatják be választottjuknak saját kóros kapcsolati működésüket, hogy akkor még más embereken játsszák le büntetőjátszmáikat, és az eredményt büszkén, ajándékként nyújtják át partnerüknek: látod, kivívtam neked (legyőztem), nem hagytam magam, túljártam az eszén (rajtakaptam), én vétlen vagyok (ő tette ezt velem). Hogy ezek a játszmák hamarosan az új társat sújtják majd, azt a vesztes sorskönyvű partnerjelölt nem látja meg időben. Hiszen sorskönyve előírása szerint ebben a szerepben kell boldogulnia.”
„Ha valahányszor szívességet kérnek tőled, és te gondolkodás nélkül igent mondasz, majd bosszankodsz, egész biztos, hogy szüleid tanítottak arra a szabályra, hogy senkit nem utasíthatsz el. Miért? Mert neked az sokba fog kerülni: nem fognak szeretni, elutasítanak, önzésed ára a magány lesz. Vagyis mindenekelőtt: ’Szerezz örömet!’ Ezért bárki kérését saját igényeid elé fogod sorolni, nehogy megkapd a beígért büntetést. Pedig lenne, aki simán megértené ellenérvedet; lenne, aki elfogadna tőled egy alternatív ötletet, ami téged megkímél, neki pedig ez éppolyan jól megfelelne; és lenne, akinek visszatérő erőszakosságától így tudnál megszabadulni. De amíg engedelmeskedsz a ’Szerezz örömet!’ parancsnak, nincs választásod: minden kérést teljesítesz. Ha abban nevelkedtél, hogy tökéletesnek kell lenned, valószínű, hogy a legobjektívebb bírálat is azonnali védekezésre-támadásra késztet majd. Negyvenévesen is szüleid rosszallását hallod, nem pedig annak az embernek a szavait, aki épp beszél hozzád.”
„Az úgynevezett antisorskönyv a régi kötelmeknek való fittyet hányást írja elő. (De semmivel sem jobb az eredetinél, mivel ugyanannyira kényszerítő erejű, csak 180 fokkal el van fordítva, és a mutató úgyis visszapattan eredeti állásába, amint újra családi szerepkörbe kerülünk.”
„A játszma egy sorskönyvben megfogalmazott jelenet, mely az ugyanebben érdekelt ellenszereplők segítségével vezet el az előre megírt, kellemetlen végkifejlethez. A szereplők viselkedésbeli jelzések tudattalan vétele révén találják meg egymást. A tranzakció kiindulópontján együttműködésük észszerűnek és nyereségesnek tűnik, a menet közben végzett átkapcsolás nyomán azonban mindketten az áldozat közérzetével hagyják el a terepet.”
„Lenullázás avagy Kérem a következőt!” Ez a játszma szinte mindig kihat az illető egész életére. Háttere egy olyan nagy veszteség, melyet a kisgyerek passzívan szenvedett el. Ezután írta elő magának saját sorskönyvi parancsként a „Bírd ki jobban!”-t. Ennek átélésére egész életében folyamatosan állít elő olyan helyzeteket, ahol az elszakadást ő teremti meg. ’Kibírtam, haha…’ – mondja magának, és az eufóriás öröm teljesen eltakarja az ilyenkor elszenvedett veszteségek igazi súlyát.
Van, aki szakmákat, állásokat, lakhelyeket, értékes tárgyakat szór így el maga mögött. Többségük embereket is. Jellemző életrajzi adataik a három-négy házasság, a periodikusan lecserélt baráti kör, az elhagyott ország vagy város. Ismertem ebből a csoportból olyan nőt, aki tizenhét év alatt kilenc lakhelyet épített/rendezett be magának nagy gonddal, ezalatt öt férfival élt házastársi vagy élettársi kapcsolatban és nyolc állása volt a szerződéses munkákon kívül. Ezek a vállalkozások sosem a felületesség jegyében kerültek múlt időbe, hiszen akkor a tőlük való elszakadás sem lett volna kellően hősies. A fontos nyereség itt az, hogy a sok-sok befektetett energia és beleélés ellenére kibírható volt az elszakadás.”
„Sündisznóállásnak nevezhető az a párkapcsolati szerződés, mely rendszeres, kölcsönös bántásokkal biztosít kettőjük között akkora távolságot, amit mindketten biztonságosnak éreznek. Nemcsak a tüskék felborzolása, hanem lesimítása is szigorúan megszabott koreográfia szerint történik. Ha Sün1 felborzolt tüskékkel túl messzire szaladna, Sün2 lesimított tüskékkel megy utána. Ha erre Sün1 visszafordul, Sün2 azonnal felborzolja eddig pihentetett tüskéit. Előfordul, hogy Sün1 nem fordul vissza azonnal, mire Sün2 odáig süllyedhet, hogy – fajtája szégyenére – tüskétlen, lágy részeit is megmutatja. Sün1 rövid gondolkodás után közelebb jön – és megszúrja. Sün2 így joggal vonja le sokadszor azt a következtetést, hogy szúrni jobb.”
„Az Elkaptalak, te gazember! játszma hátterében egy korai becsapottság szokott állni: valamelyik, korábban meghitt kapcsolatot nyújtó szülő váratlan hűtlensége vagy kiábrándító színeváltozása rendíti meg a gyerek bizalmát egy életre. Ettől a legjobbnak látszó szülő-gyerek jellegű kapcsolatokban (például párkapcsolatban vagy főnök-beosztott viszonyban) is hamarosan elkezdi az illető lesni az ’árulkodó jeleket’. Ennek az a funkciója, hogy segítsen felkészülni a ’biztosan várható’ nagy csalódásra. Az ilyen játszmások élettörténete tele van lármás szakításokkal, elbocsátásokkal vagy akár feljelentésekkel. Sokszor válnak, rengeteg munkahelyen töltenek kevés időt, és a végelszámolás a magányos öregség felé vezet.”
„Kisgyerekként nemcsak a saját reakcióinkat éljük át, hanem a velünk foglalkozó szülők érzéseit is. A kettőt egységként tárolja örök időkre tudattalan emlékezetünk. Amikor szülőszerepbe lépünk, a valamikori teljes élmény elevenedik meg. Ha anyánk rideg volt, ugyanazt a didergést éljük át kisbabánk elégedetlen sírására, ugyanúgy elutasítva érezzük magunkat, mint valaha, amikor egy ilyen párosban mi voltunk a védtelenebbek. Haragunkat pedig úgy fejezzük ki, ahogyan anyánktól-apánktól láttuk! Mert egy teljes élményegységet tanultunk meg akkoriban. Az érzés tehát gyermeki, a viselkedés szülői.”
A könyv a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg, többek között itt rendelhető >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
