Elhessegetett álmok. Miért nehéz változni és változtatni?
A változás sokunk számára félelmetes. Kilépni az ismertből, a komfortzónából, a megszokottból, kaotikus és kiismerhetetlen folyamat. Még akkor is félünk elindulni az ismeretlen ösvényeken, ha tudjuk, a jelenlegi életünk már nem hoz boldogságot és kiteljesedést.
Az élet, hogyha valóban éljük, rettenetesen veszélyes, mert nem tudjuk, hogy mit hoz a következő pillanat. Mindig minden változik. „Kinövünk” dolgokat, és az életünk egy-egy területe – egy párkapcsolat, egy barátság, egy állás – túl szűk, túl kicsi lesz. Élhetetlen.
Ha ez nem látjuk, vagy eltagadjuk, és lépnénk, változtatnánk, de mégsem tesszük; azzal gátoljuk saját átalakulásunkat. Elhessegetjük álmainkat, bebeszéljük magunknak, hogy vágyainkat túl nehéz lenne megvalósítani. Mindaddig, míg el nem szánjuk magunkat, kételyek közt vergődünk; visszarettenünk, és megmagyarázzuk magunknak, hogy a gondolataink hasznavehetetlenek. Mert ha döntünk, aggasztó helyzet áll elő: az felelősségvállalást és cselekvést jelent.
„Sajnos” muszáj haladnunk ahhoz, hogy rájöjjünk, hová kell igyekeznünk, mert csak mozgás közben tanulunk.
De ha ez meg tud történni, és már tisztán látjuk magunkat, döntéseinket és esetleg azok hátterét is, óhatatlanul bekövetkeznek a változások. Persze ilyenkor illúziókat is vesztünk, néha lázadozni kezdünk, vagy magunkba roskadunk. Inkább lemondanánk minden felismerésről, amit nyertünk, csak hagyjanak békén, és ne fájjon.
Mert önmagunk megismerésének folyamatában nyerünk is, vesztünk is.
Fotó: Chris Sardegna
A „Senki Földjén” lenni nehéz…
Amikor már tudjuk, hogy távolodnunk kell attól, amiben voltunk, de még nem látjuk tisztán azt, ahová tartunk.
Ehhez feltehetjük magunknak az alábbi segítő kérdéseket:
Mi az, amit az új felé haladva mindenképpen magammal vinnék?
Mi az, amit mindenképpen hátrahagynék?
Mi az, amitől fájó szívvel, de meg kéne szabadulnom ahhoz, hogy eljussak az újba?
És mi az az új, amit keresek?
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
