Ég és föld között. Tériszonyosoknak halálközeli élmény: Kína lenyűgöző üveghídjai
– Hagyjuk Kínát aludni, mert ha felébred, meg fogja rázni az egész világot – ezt mondta egykor Napóleon, és mára kezd igaza lenni, például a turizmus terén is egyre nagyobb szerepre tesz szert. Gyönyörű ország, csodálatos tájakkal, amit ki is használnak, egymás után építik a rekordokat döntő üveghidakat, amelyekről gyönyörű kilátás nyílik a hegyekre.
A turisták borzongani is szeretnek, érdekes, egyúttal megdöbbentő, ahogyan az építtetők, illetve az üzemeltetők fokozzák az élményt: az egyik híd például szándékosan úgy épült, hogy középen kilengjen, míg egy másiknál egy trükkel ijesztgetik a látogatókat, a sétálgató ember egyszer csak az látja, hogy a lába alatt megreped az üveg…
A leghosszabb, a 488 méteres Csicsiacsuangi függőhíd Hongyagu környékén két meredek szikla között feszül, 218 méteres (66 emeletnyi) magasságban átívelve egy szakadék fölött, a padló négy centiméter vastag üvegből készült. A kilátás gyönyörű: hegyek, vízesések, folyó, ősi városok és templomok. Csak bátraknak érdemes vállalkozni arra, hogy végigmenjenek rajta, a Hebei Bailu Group eleve úgy tervezte, hogy középen kissé kilengjen, még izgalmasabbá téve az élményt.
Elvileg kétezer embert is elbír, de csak hatszáz embert engednek fel rá. A hídon végig készen áll a személyzet arra, hogy segítsen azoknak, akik elájulnak vagy pánikrohamot kapnak. Ahogy lassan a legtöbb üveghídon, a látogatók itt is lábzsákot kapnak: ez egyrészt megakadályozza az karcolódást, ami csökkenti az üveg átlátszóságát, másrészt tisztítja is a felületet.
Csangcsiacsie Nemzeti Park
Kínában több helyen is létesültek hasonló látványhidak, az egyik leghíresebb a Csangcsiacsie Nemzeti Parkban van, amit Zhangjiajie Grand Canyonnak is neveznek, a világ legszebb mészkőhegységéről van szó. Ha valaki látta az Avatar című filmet, a látvány Pandora lebegő hegyeire emlékeztet. A Hunan tartományban lévő híd tartja a legmagasabban fekvő üveghíd rekordját, 300 méteres magasságban 430 méter hosszan köt össze két meredek sziklát. Ez egyébként vastagabb is, miután 14 méter szélességben sétálhatnak rajta az emberek. Az építész: Haim Dotan.
A híd széléről bungee jumpingra is van lehetőség, ez a legmagasabb pont a világon, ahonnan le lehet ugrani ilyen módon. 13 nappal a nyitás után bezárták, hogy újratervezhessék a parkolót, a jegykiadást és az ügyfélszolgálatot, ugyanis napi 8 ezer látogatóra tervezték, de 80 ezren érkeztek.
Ugyanebben a hegységben épült egy üvegösvény is, a hegy neve Tianmen, ami azt jelenti, égi út. Az ösvény hatvan méteres szakasza készült üvegből, a padló és a korlát is. Itt ijeszgetik az üzemeltetők a látogatókat az üveg megrepedésével. Egy másik videó, ha valaki szeretne egy kis szívdobogást kapni.
Shilinxia-ben pedig egy kör alakú üvegkilátó nyílt, ami 32,8 méterre nyúlik ki a hegyoldal tetején, szintén festői hegyekhez és és völgyekhez nyújtva kilátást.
A 415 négyzetméteres üvegfelület tartószerkezete a maga nemében a legnagyobb a világon, és repülőgépekhez használt titánötvözetből épült. Egyébként azért tervezték, mert a népszerű kilátóhegyen már nem fértek el a kirándulók.
A Yunduan üveg kilátója is népszerű, az ötletet valószínűleg a 2007-ben átadott amerikai Grand Canyon Skywalk adta. A Chongqingban található hídon sétálni olyan élmény, mintha a levegőben sétálnánk.
https://eletszepitok.hu/lombhazak-a-nagyvilagbol/
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.