Éljen az életközép!

Elmúltam 40 éves. Racionális emberi számítás szerint kb. félúton járok. Ilyentájt szokás számot vetni. Mit vétettem, mit végeztem?

Stabilan hoztam a kötelezőket.
Kijártam az iskolákat.
Tátogtam énekkarban,
lógtam edzésről,
súgtam felelésnél,
puskáztam dolgozatnál.
Szereztem diplomát,
tettem sikeres nyelvvizsgát.
Kerestem munkát.
Vettem fel hitelt.
Mondtam ki az igent.
Fogadtam őszinte részvétet.
Volt kutyám, macskám.
Van gyerekem,
házastársam,
néhány szakmám,
cseresznyefa a terasz előtt,
nyaralási fényképek albumban.
Vannak díszpárnák a kanapémon,
virág az asztalomon.
Van kedvenc parfümöm és
előnyös színeim, névjegyem, bérletem.
Tudok magassarkúban járni,
lázat csillapítani,
figyelmesen hallgatni,
érdeklődést mutatni,
megjátszani az egyetértést
és színlelni a lelkesedést.
A fiókban gyűlnek a leletek,
a telefonomban egyre kevesebb barátom, és egyre több megoldóemberem van (orvos, ügyvéd, kiropraktőr, kozmetikus, fodrász, gépész, üveges, autószerelő, pszichológus, fogorvos, asztalos, és még sokan mások).
Megtanultam néhány nyelvet,
nemet mondani,
hallgatni, hazudni, mosolyogni, segíteni
és kérni.
Megtanultam olvasni a sorok között.
Észreveszem, ha valakinek vaj van a füle mögött.
Tudom, mikor kell azt mondani, amit a másik hallani akar,
tudom a jó válaszokat.
Voltam alkalmazott és
letöltöttem néhány jó kis alkalmazást.
Volt, hogy másnap már nem kellett bemennem, és
döntöttem már úgy, hogy másnap be se megyek.
Járok kontrollra, szülőire, moziba, fellépésre.
Voltam jó zsaru
és rossz zsaru,
vittem el más helyett a balhét
és vívtam meg más csatáját.
Kiálltam magamért.
Csináltam viccet komoly dologból, és
bolondot magamból.
Volt, hogy mentegetőztem
és szabálytalanul előztem.
Kételkedtem, félrenéztem, újrakezdtem.
Voltam feledhető, összejött egy-két felejthetetlen pillanat, és
néha csak legyintettem, Á, inkább hagyjuk, felejtsük el.
Kérdőjeleztem meg szabályokat és
húztam meg határokat.
Kaptam dicséretet, elismerést, fizetésemelést, még egy esélyt.
Vesztettem el fogadást, hitet, bizalmat.
Gyereket.
Fogyott el erőm, pénzem, bátorságom, kitartásom, lendületem.
Vezetek autót, háztartást, tárgyalást.
Van, akiről példát vettem, és
talán olyan is akad, akinek példát mutattam.
Törődtem többet, mint kellett volna,
kérdeztem többet, mint illett volna.
Voltam odaadó és óraadó.
Jártam a kitaposott ösvényen és
hagytam el járt utat a járatlanért.
Változtattam a frizurámon, a véleményemen, a stílusomon, a hozzáállásomon.
Megválogattam a szavaimat és a barátaimat.
Voltam csodálatos és hittem a csodában.
Akkor is tudok egyedül lenni, ha sokan vannak körülöttem.
Megszerettem a jó italokat, a nemes anyagokat és az őszi sétákat.

Ebben a kicsit több, mint 40 évben megcsináltam mindent, amit a családom és a társadalom elvárt tőlem. Kemény menet volt, jól esik kifújni magam. Most már én jövök. Végre van időm átgondolni, mit is szeretnék, önismeretem, hogy tudjam, mi való nekem, és tudásom, hogy megvalósítsam. Egyetértek Mickey Pearsonnal٭: „Nincsenek aggályok. Tetszik az életközép. Jól esik a kényelem, a privát sulik, a jó borok, és egy kanál kaviár, hogy jobban csússzon a gyógyszerem.”

Nyitókép: ٭Úriemberek – Matthew McConaughey

Szerző: Tóth Éva, coach

tothevacoach.hu

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × 3 =

hirdetés