„Én ennyi idősen homokot ettem…” Kütyüfüggő gyerekek túlságosan zajos magánya

„Ma egy kétéves gyerek feloldja a telefont, megnyit egy alkalmazást és bekapcsolja magának a mesét. Én ennyi idősen homokot ettem…”

Egy bejegyzés a Facebookról, természetesen repülnek a lájkok, gyűlnek a hozzászólások. Két nem túl bonyolult mondat, mégis, mennyire másként értelmezzük, mennyiféle emléket, gondolatot, érzést hív elő! Van, aki poénra veszi („homokot ettem, de előtte belepisiltem”), van, aki a fejlődést látja benne (jól jön az ősöknek, ha van legalább egy autodidakta informatikus a háznál), van, akiben nosztalgiát ébreszt (messzeringó gyerekkorok világát), van, aki afelett szomorkodik, hogy milyen elcseszett kor ez a mostani, bezzeg a nyolcvanas, hetvenes, hatvanas években vagy még előbb…milyen más is volt a világ akkoriban.

Más volt, ez igaz. Nem mindenki sírja vissza.

Azt senki sem említi, hogy bezzeg mi, akik az anonim szerző szerint kétévesen homokot fogyasztottunk, milyen rendes felnőttek lettünk ezáltal vagy akár bármi más által. Jóravaló, dolgos, szorgos álompolgárok. Rossz belegondolni, milyen (de)generációkat nevel majd ki a 21. század.

Felnőnek majd az első digitális bennszülöttek, akik kommentszekciókat olvasnak kötelező irodalom helyett, írásban sajátosan csevegnek egymással (dik, wtf, uwu, gecc…), az ujjbetyükkel pötyögnek, a kézírás számukra csak tananyag. A TikTok-on, közösségi platformokon szocializálódnak. Aki közülük sok követőt szerez, sok lájkot gyűjt az Instán (vagy másutt), annak respektje van. Sztárolják a szabadszájú vloggereket, a (komoly) mentális problémával küzdő YouTubereket, a szexuális életre nevelést korhatáros tartalmak szolgáltatják; igyekeznek elsajátítani a csinos influencerek fizetett pózait. Örülhetünk, ha ezt az egészet átvészelik kóros önbizalomhiány, evés- és testképzavar nélkül. Ha nem keverednek rossz társaságba, ha nem válnak beteges hajlamok célpontjává.

Tényleg hozzánőtt a kezükhöz az okostelefon, a gamepad. Nem kapálnak, nem etetik a jószágot, fogalmuk sincs, miről szólt anno az úttörők 12 pontja. Nem szívesen néznek klasszikus meséket, izgalmasabb Tarantino. És igen, magam is úgy látom, hogy a kiskamaszok jelentős része kütyü és internet nélkül egyszerűen unja a világot. A wi-fi számukra létszükséglet. De sokuknak nincs is alternatívája, mert ingerszegény környezetben nevelkednek. Félreértés ne essék, nem mélyszegénységben! Az teljesen más kategória, szintén nehéz sorscsomag.

Ingerszegény környezetben könnyű rászokni az ingerekben gazdag virtuális világra. 

Nagy általánosságban ez a (nemzetközi) helyzet, nem merném megsaccolni, hogy a kivételek a többséget vagy a kisebbséget képviselik-e. 

Nem vagyok a tiltás híve, nem haragszom a kütyükre. Bizonyos hatások és jelenségek ugyanakkor elborzasztanak. Ezekre fontos odafigyelni. 

Nem ítélkezhetünk a gyerekek felett. A világ változott, a gyermeki alapszükségletek nem változnak. Ezek közül az egyik legfontosabb az érzelmi biztonság.

A gyermeki szükségletek alapjogok, gyermekjogok is egyben, ám ezzel nem minden felnőtt (szülő) képes azonosulni – az ő világukban a gyerekeknek nincsenek jogaik. 

Nem minden „kütyüs gyerekek” él érzelmi elhanyagolásban, érzelmi abúzusban. Van, akit egyszerűen csak beszippant a virtuális világ, és elveszítik az egyensúlyt. Az egyensúlytalanság állapota ugyanakkor nem csak a gyermek tünete, és nem az ő felelőssége.

Kényelmetlen szembenézni a valósággal. Egy szülőnek nehéz beismernie azt (maga előtt is), hogy gyermeke függő, kiszakadt a realitásból, kütyü nélkül szétszórt, zaklatott, elvonási tüneteket mutat. Ez nem csupán a gyerek problémája, lehet, hogy „csak” tünethordozó. Vagyis a családnak, a szülőknek lenne szüksége szakember általi megtámogatásra.

A szülő kötelessége, hogy gondoskodjon gyermeke megfelelő testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődéséről.

A világ változott. A gyermeki alapszükségletek nem változtak.

Közös élményekre, lájkok helyett valódi megerősítésekre, emberi értékekre, követők helyett húsvér kapaszkodókra van szükségük. A szülőknek pedig a rögzült sémák felülírására. (Akár segítséggel.) A kütyü persze nem ördögtől való, rengeteg élményt, ismeretet kínál gyerekeknek is, de kereteket igényel. Nem pótszülő. Nem alkalmas a szociális, érzelmi kompetenciák fejlesztésére. Torzított valóság, nem a való világ.

 

Nyitókép: Andrea Piacquadio/Pexels

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 + 9 =

hirdetés