Fényt hoznak az őszi éjszakába: töklámpások. Ötletek tökfaragáshoz
Magyarországon nincs Halloween, Magyarországon Mindenszentek van. Ismerős gondolat? Évek óta elárasztja ősszel a Facebookot a faragott tökökre haragvó nemzeti önérzet. Tény, hogy manapság a töklámpás készítését sokan az angolszász és amerikai ünnephez, Halloweenhez kötik, pedig a tökfaragás Magyarországon is régi hagyomány. Olyannyira régi, hogy az első erről szóló történet egészen Salamon, Árpád-házi királyunk idejére nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval.
1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, cserében megtarthatta királyi címét és László udvartartást is rendelt mellé, Salamon azonban a királyi udvarban is terveket szőtt a trón visszaszerzésére. Ezek után László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot. A különleges „fáklyák” azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered a mondás: „fénylik, mint Salamon töke”. (Bővebben: Wikipedia)
A Halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep, október 31. éjszakáján tartják, és jó ideje már nem csak az angolszász országokban ünneplik. Az ősi hiedelmek szerint október utolsó napján az eltávozott lelkek útra kelnek és megpróbálnak visszatérni az élők világába. Az emberek tűzgyújtással, felvonulással ünnepeltek, valamint különféle jelmezekbe öltözve próbálták megtéveszteni a szellemeket, hogy azok maradjanak távol otthonaiktól.
A Mindenszentek a keresztények ünnepe, az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén tart. A halottak napja a Mindenszentek utáni nap, november másodika.
Megvan a választási szabadságunk, szerencsére.
Töklámpást Halloween-től függetlenül is lehet készíteni, miért fosztanánk meg a gyerekeket és magunkat ettől az élménytől?
Olajtököt kell hozzá beszerezni, jól fogó alkoholos filctollat egy éles kést vagy vágóeszközt, kell hozzá egy kaparóeszköz (kanál) és teamécsesek (ezek lehetnek elemmel működő mécsesek is). A tök tetejét vágjuk le, majd alaposan tisztítsuk ki a tök belsejét, mivel egy idő után romlásnak indulna. Rajzoljuk meg a tökre a kívánt formát, majd óvatosan vágjuk ki! A kifaragott tököt a legjobb kültéren tartani, de kis ideig a lakásban sem fog a tök megfonnyadni.
Hogy milyen arcot faragjunk a töknek? Lehet rémisztő, vagy ellenkezőleg, bohókás, kedves „figura” is… Rajtunk múlik. Mutatunk néhány ötletet.
Nyitókép: Mayur Gadge/Pixabay
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.