Földi menny és földi pokol: Szerelem.

A sötét, hideg és mikor-lesz-már-vége téli hónapok legkilátástalanabbja a február. Elfogytak az ünnepi sütik, elfogytak a vitamin- és „belsőnapfény”-készletek, és bár a legrövidebb hónap, valahogy a február telik el a leglassabban. Ám ebben a hónapban is jut ünnep az életünkbe (a farsangi bulikon túl), és épp az egyik legcsodálatosabb, egyben legfájdalmasabb élmény ünnepe, melyben földi életünkben részünk lehet. Igen, a szerelem. Február 9-e a házasság napja, 14-e pedig a szerelmeseké.

A szerelem… ó igen, mindenki ismeri a szót, mindenki mást ért alatta, és sokan helyből felszállva tudni vélik, a másik embernek lehet-e fogalma róla (általában úgy hiszik: kizárt, mert azt a csodát csak és kizárólag ők élték, élik meg, ilyenből „nincs kettő”).

Előbb-utóbb szinte minden élő ember találkozik a szerelemmel. Mindegy, mit gondolnak mások, szerelem az, amit te annak élsz meg. Lehet maga a menny, lehet a pokol, és lehet egyszerre mindkettő.

Lehetsz óvodás, lehetsz szépkorú, lehetsz egészséged csúcsán, lehetsz súlyos beteg, lehetsz bármilyen, a szerelem nem válogat. Hogy ki váltja ki belőled az érzést, arra sincs képlet. Miért épp ő? A világ legértelmetlenebb kérdése.

Szendi Gábor a természettudós alaposságával veti össze egyik könyvében a szerelmet és az elmebetegség klinikai kritériumait, és arra a következtetésre jut: a kettő tökéletesen megfeleltethető egymásnak, és valószínű, hogy ha nem lenne ennyire jó a szerelem, bizonyára kezeltetnénk magunkat ellene.

De nem tesszük. Pedig fáj. Meg múlnia kell. Meg sötét verem. No persze a túloldalon ott a földöntúlinak hívott boldogság, amiért semmi sem drága. Megéri a fájdalom, a fiziológiai felfokozottság energiaigénye, a mániás „mono-fókuszált” állapot (azaz nem tudsz másra gondolni, az ő arca lebeg a szemed előtt stb.). Megéri egy időre szinte életképtelenné válni és bárgyú vigyorral ölelgetni a fákat az út mentén.

Nos, nem tévedünk, amikor a „földöntúli”, a „pokol” és a „menny” fogalmait kötjük a szerelemhez. Nem tévedünk, amikor – bármi áron – vágyjuk megélni, ha épp nincs benne részünk, és semmiért nem adnánk, amikor megadatik. Mert bizony, akinek van, annak megadatik. Szerelmet nem tudunk „csinálni”. Nem megy izomból, nem megy intellektuálisan. Nem tudjuk sikeresen „akarni”. Nem elég hozzá szépnek, okosnak, menőnek lenni. Sőt, ezek mind mit sem érnek.

A szerelem valóban egy olyan ajándék az élettől (Istentől, sorstól, univerzumtól), amely túlmutat tudatosan építhető földi létezésünkön. Nagyobb erő (vis maior) hozza be az életünkbe, mint amit el tudunk képzelni. A szerelem az, amiben megélhetjük azt, amiről a tanítások szólnak, de amit elménkkel fel nem foghatunk: túllépünk önmagunkon, egy másik ember lesz a fontosabb, és a közös boldogság a legfontosabb. Testünk mérhetetlen plusz energiához jut: alig alszunk, keringésünk felgyorsul, úgy általában: ragyogunk.

Nincs szebb, mint a szerelmes ember.

Az életnek egy olyan, magasabb rezgésszintű, tisztább, emelkedettebb aspektusát kóstolhatjuk meg szerelmesen, amilyet – hiába írják le az ősi szent iratokban – legtöbben el sem hiszünk, hogy létezhet, nemhogy még tudatosan dolgoznánk is az elérésén. A szerelem tehát isteni ajándék és segítség abban, hogy lépéseket tehessünk az emberi lét magasabb rendű megvalósítása felé. Afféle „mennyei termékminta”.

Persze az sem csoda, hogy sokan „fújnak” a szerelemre. Mert sebezhetővé tesz. Aki érzékeny, az többet érzékel, többet kap a világból, ám sebezhetőbb is. És aki sebezhető, az előbb-utóbb meg is sebződik. Amíg rá nem jön, hogy attól még örök és elpusztíthatatlan, az életét félti. Utána már csak a fájdalomtól retteg. És inkább „hagyjuk az egészet!” felkiáltással visszabújik az intellektus és a józan ész pajzsa mögé. Egészen addig, amíg – nemsokára már – eljön a tavasz, nyílnak a virágok, zümmögnek a méhecskék, és a lélek újra kinyújtózik a menny felé. Mert bármilyen rendkívüli állapot is a szerelem, végső soron ez az élet rendje.

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − tizennyolc =

hirdetés