Az erő nem erőszakos, az erőlködő nem erős
Életünk egyik központi kérdése az erő mibenléte. Az élethez erő kell, azt tudjuk. Azt is tudjuk, hogy az erős marad életben. És azt is, hogy a jó Jedi lovagokkal „velük van az Erő”.
A fizika szerint „az erő olyan hatás, ami egy tömeggel rendelkező testet gyorsulásra késztet”. Vagyis ha erő van, akkor történik valami. Hétköznapi életünkben elég nehéz megfogni, valójában mi az erő – és mik azok az elfajzott mutánsok, melyek erőnek álcázzák magukat, ám hatásukból kiderül, hogy valami egész mást képviselnek.
Dualitásra épülő világunkban azonnal meghatározhatunk pozitív és negatív erőt, aszerint, hogy hatásuk milyen eredménnyel jár egyéni és közösségi életünkben. Amikor azonban valakit erősnek nevezünk, általában valami jó tulajdonságot értünk alatta. Fogadjuk el most ezt az alapállást, és keressük azt az Erőt, ami a Jedi lovagokkal van.
Erő kell már a születéshez is: nemcsak az anya adja bele minden erejét a szülésbe, de a magzat is erőt fejt ki ahhoz, hogy világra jöhessen. Azután szinte mindenhez erő kell: fizikai erő a mozgáshoz, a fizikai cselekvésekhez, mentális erő az összpontosításhoz és a tanuláshoz, érzelmi erő az érzelemvilág viharainak átvészeléséhez. Erő kell az optimális emberi működéshez: minél többre jutni (ki milyen skálán, egyéni életútja szerint), minél hatékonyabban, minél kevesebb kárt okozva és minél több jót adva a világnak.
Az erő nagyon sokszor nem látványos, sőt!
Csendes, nyugodt, fókuszált, szükség szerint impulzív, gyors és pillanatnyi, vagy épp hosszan tartó, egyenletes vagy egyenletesen változó. Vagyis az erő jó használatával tudjuk, mikor kell hirtelen, nagy erővel odacsapni, és mikor kell megfelelő mértékben, de kitartóan erőt kifejteni. Sok esetben ahhoz kell az erő, hogy kitartsunk, hogy elviseljünk valamit.
A messziről is jól felismerhető „mutánsok” közül a két legelterjedtebbet és leghírhedtebbet emelem ki: az erőszakot és az erőlködést. Mindketten nagy csinnadrattát csapnak maguk körül, nem lehet nem észrevenni őket. Az erőnek nem kell a reklám, nekik azonban annál inkább!
Az erőnek nincs szüksége magamutogatásra, az erőszak viszont erőfitogtatással irányítja magára a figyelmet. Aki nem erős, csak erőszakos, annak folyamatosan demonstrálnia kell az „erejét”, annak mindig igaza kell, hogy legyen, és egyáltalán: mindennek úgy kell történnie, ahogy ő akarja! Az erőszak nem ismer irgalmat, önös céljain kívül mást nem lát meg a világból, képtelen összefüggésben látni és gondolkodni. Azt hiszi, akkor erős, ha mindig érvényesül az akarata. Pedig az erőhöz bölcsesség is társul, amely felismeri, hogy a Mindenség szempontjából mi a legjobb, ami megtehető, harmadik társuk pedig a szeretet, amely e „legjobb” mellett dönt. Ez nagyon fontos, megismétlem:
A bölcsesség felismeri, mi a legjobb,
A szeretet ezt a legjobbat választja,
Az erő pedig megcselekszi azt.
A másik elfajzott „mutáns” az erőlködés
Az erőlködő nem erős. Szeretne az lenni, de nem az, vagy legalábbis nem hiszi magáról, hogy erős volna. Ezért is erőlködik. Kételkedik abban, hogy ereje elegendő lesz terve véghezviteléhez. Az erős hisz magában, mert ismeri magát. Így tulajdonképpen nem is hiszi, hanem tudja, hogy ki ő és mire képes. Az erőlködőnek erről fogalma sincs. Önmaga és a célja között homályosan látja a távolságot, nem tudja felmérni a feladat nagyságát és önnön erejét. Akarata persze noszogatja, de önismeret híján nem támaszkodhat valós erejére. Illetve nem fújhat visszavonulót, ha úgy szükséges. Az erőlködés is látványos. Az erőlködő nem küzd, hanem küszködik. Nincs kapcsolata saját erejével, vakon próbálkozik, attól rettegve, hogy elbukik.
Világunkat átitatja az erőszak és az erőlködés. Egyre nagyobb mértékben, egyre szélsőségesebben jelennek meg ezek az erő-mutánsok mind az egyéni, mind a közösségi életünkben. Az erőnek viszont egyikükhöz sincs köze, és egyikük sem fog soha erővé nemesedni. Sem az erőszakon, sem az erőlködésen keresztül nem juthatunk el az erőhöz. Ha erőszakkal vagy erőlködéssel cselekszünk, azáltal soha nem válunk erősebbé. Sőt, egyre távolodunk az erőtől.
Hogy milyen a világ, az legyen a világ dolga. Te – bár a világ része vagy – a saját portádon söprögethetsz. A saját erőszakosságodat és a saját erőlködéseidet épp elég feltérképezned.
Hogy hogyan jutsz el az erőhöz ezek helyett, az a te egyéni életutadtól függ. Ám az biztos, hogy ez az út egész másfelé vezet, így az első lépés: búcsút mondani az elfajzott mutánsoknak. Csak így van esélyed az igazi Erővel találkozni.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
