Hogyan válasszunk stratégiát ellenfeleinkkel szemben?

Folytatva az ellenünk áskálódókkal szembeni lépések feltárását, eljutottunk oda, hogy kiderült, valóban ellenfélként lép fel velünk szemben a másik ember. Nem tévedtünk, nem képzelődtünk. És valóban személyesen nekünk szól az üzenet. Mit tehetünk ilyenkor?

A legegyszerűbb választ a kocsmákban kaphatjuk meg: „üss vagy fuss!”. Ennyi. Mérd fel, ki az erősebb, és dönts aszerint. A természet szintén kétféle választ kínál, de kicsit eltérőeket. Sejtszinten kétféleképpen reagál szervezetünk egy „támadásra”, annak függvényében, hogy milyen hatást gyakorol a külső esemény a testünkre. Vagy ellenlépéseket tesz, például ellenanyagot termel, megköhögtet vagy épp hányással reagál, hogy minél hamarabb megszüntesse az ártalmas hatást, vagy pedig megpróbál összehangolódni az eseményekkel, és úgy változtatja a belső környezetet, hogy békésen együtt tudjon élni az új hatással. Ráadásul bölcsen mérlegeli a szervezetünk azt is, hogy melyik jár kisebb energia-befektetéssel.

Összességében tehát három dolgot tehetünk:

– aktívan fellépünk a másik ellen, harcba bocsátkozunk vele, ahol ki is üthetjük, de mi magunk is sérülni fogunk;

– eltűrjük az új hatást, és arra koncentráljuk energiáinkat, hogy valahogy harmonikusan együtt tudjunk élni vele, megtaláljuk a módját, hogy az új helyzetben is illeszkedni tudjunk;

– elmenekülünk, és távolsággal védjük meg magunkat.

Azt, hogy mikor melyik stratégia a legcélravezetőbb, több tényező is befolyásolja. Először is, ott a saját személyiségünk, vérmérsékletünk. Van, akit szinte felvillanyoz, ha konfrontálódhat, és van, aki retteg ugyanettől. Van, aki impulzívan – akár meggondolatlanul – cselekszik, és van, aki addig-addig fontolgat, amíg eltelik az élete. Van, aki kitart a pozíciója mellett, és van, akinek könnyebb a legelső problémánál szednie a sátorfáját.

Általános szabály, hogy mindenki az energia-minimumra törekszik: a lehető legjobb eredményt akarjuk, de a lehető legkevesebb munkával, és – ami ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb – a lehető legkevesebb fájdalommal.

E belső tényezőkkel szemben ott állnak a többé-kevésbé objektív külső tényezők is. A másik fél harcmodora, célja, ereje, lehetőségei, a körülmények kedvező vagy kedvezőtlen volta, a helyzet megoldásának időszerűsége vagy időszerűtlensége stb.

Egyértelmű, hogy ilyen sok tényezőből egyetlen alapképletet felrajzolni, ami majd mindenkinél működik, nem lehet. Hogyan válassz mégis stratégiát (mert választani kell előbb-utóbb!)? Vedd végig a három lehetséges utat, és a konkrét helyzeted szerint írd meg rájuk a forgatókönyvet. Mi történik, ha ezt az utat választod, mi történik, ha azt? Mit mondasz, mit teszel egyik, másik vagy harmadik esetben? Melyik forgatókönyv milyen érzéssel tölt el? Melyik szerepet választod önkéntelenül is? Érdemes volna-e másik szerepet választani?

Azután jön a mérlegelés. Mit nyerhetsz és mit veszíthetsz, ha egyik vagy másik utat választod? Mi értékes számodra, mi a fontosabb? Ha mindenáron nyerni akarsz, válaszd a bevált stratégiádat – igaz, akkor sikertelenség esetén a keserűség íze is ismerős lesz. Ha úgy gondolod, a helyzet nem élet-halál kérdése, és belefér, hogy „élesben” kipróbáld magad egy másféle stratégiában, akkor válassz egy másikat. Az eredmény bármi lehet, de minél inkább „tét nélkül” játszol, annál jobbak az esélyeid.

Ezekkel a kérdésekkel az öntudatlan, személyiséged által kínált szinte ösztönös reakciót tudományosan elemzed. Nem feltétlenül cél, hogy másképp cselekedj, mint ahogy gondolkodás nélkül cselekednél. Viszont hasznos, ha tudod, miért teszed épp azt, amit teszel.

Ha eljutottál oda, hogy a helyzet valamiféle lépést kíván meg tőled, jó, ha megalapozott lesz az a lépés. Erre való a fenti elemzés.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

14 + tíz =

hirdetés