Mézes krémes
Klasszikus házi süti – ideális vendégváró.
Hozzávalók a tésztához
50 dkg finomliszt
15 dkg porcukor
6 dkg vaj
2 evőkanál méz
1 kávéskanál szódabikarbóna
2 tojás
4 evőkanál tejföl
Hozzávalók a töltelékhez
25 dkg porcukor
20 dkg margarin
6 dl tej
5 csapott evőkanál búzadara
baracklekvár vagy más lekvár (ízlés szerint)
1 tábla tortabevonó
Így készítem
A tészta hozzávalóit összegyúrom. Ha összeállt a tészta, fél óráig pihentetem, majd négy részre osztom. Nyújtok belőle négy vékony (4-5 mm vastag) tészta lapot. Sütőpapírral fedett tepsi hátán, előmelegített sütőben 170-es hőfokon 12-15 percig sütöm.
A töltelékhez a búzadarát megfőzöm tejben, majd hagyom a tejbegrízt kihűlni. A margarint simára keverem a porcukorral, majd a kihűlt tejbegrízzel.
Az első tésztalapot beteszem a tepsibe, a töltelék felét ráöntöm, elsimítom. A krémre helyezem a második tésztalapot, amit megkenek lekvárral. Erre kerül a harmadik lap, majd a maradék grízes krém, végül a negyedik lap, amire tortabevonót simítok.
Legalább egy napig hagyom pihenni a hűtőben vagy hűvös helyen, hogy a süteménylapok megpuhuljanak.
Recept, fotó: Bágyok Karcsi Karcsi konyhája >>
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.