100 mondat, amely megváltoztatta az életemet. Metszetek egy pszichológus lelkéről. Limpár Imre második könyve
„A mondatok között lesznek olyanok, amelyek sorscsapásként tépázták meg vagy küldték padlóra formálódó személyiségemet. Akadnak olyanok is – mint látod majd -, amelyek utat mutattak, és fényként jelentek meg, amikor a legnagyobb volt a sötétség körülöttem.” (Limpár Imre)
Nem jellemző, hogy egy pszichológus a saját lelkét tárja a közönség, jelen esetben könyv formájában az olvasók elé. Limpár Imre tréner, tanácsadó szakpszichológus – Lélekhajó rovatunk egyik szerzője -, bevállalta ezt, amit nemcsak karakán, de példaértékű dolognak is tartok. Az Imre által képviselt hivatásban ugyanis általánosnak nevezhető az a nézet, hogy egy pszichológus – vagy más segítő szakember – ne adja ki (nagyon) önmagát a nagyobb nyilvánosság előtt, pláne ne beszéljen arról, mivel küzdött – vagy küzd -, mert ezzel megakaszthatja a segítő folyamatot, nehezebb lesz tartania a segítő-klinens kapcsolat határait, esetleg az emberi gyengeségei, egyéni küzdelmei felvállalásával kevésbé tűnik majd hitelesnek. (Beszélhetnénk arról, hogy ez miért hamis elvárás. Elég, ha belegondolunk, pszichésen mennyire megterhelő lehet a makulátlan segítő látszatát – egy sor egyéni problémahalmaz közepette – fenntartani…)
Limpár Imrének sem ment a felvállalás automatikusan, hosszas önismereti munka, kolléga által vezetett segítő folyamat eredménye a kötet. Példaértékűnek azért tartom, mert feltárulkozásával, őszinteségével nemcsak mintát ad, hanem önreflexióra is készteti az olvasót. A 100 mondat, amely megváltoztatta az életemet c. kötetben lejegyzett élményei, szubjektív életigazságai mindenkinek fogódzkodót adhatnak, meríteni lehet belőlük. Megélései, történetei tanulságosak, személyes jellegük ellenére rezonálnak a saját megéléseinkkel is, a pszichológus széles érzelmi skálán mozgatja az olvasót. Ez a második kötete; s mint a bevezetőben olvashatjuk tőle: megosztónak ígérkezik, különösen az első (A transzgenerációs téglák) és az utolsó (Születések és halálok) fejezet.
Limpár Imre és Kadarkai Endre a szeptember 10-i könyvbemutatón
A könyvet 2020. szeptember 10-én mutatták be Budapesten, az Örkény István Könyvesboltban. Kadarkai Endre vezette a bő egyórás beszélgetést. Az esemény külön érdekessége, hogy a járványügyi korlátozások óta először került sor offline, azaz hagyományos könyvbemutatóra, a Kossuth Kiadó jellemzően még mindig online formában, a Facebookon mutatja be a szerzők, szerkesztők közreműködésével az új köteteit. Remek reflektív kérdések, frappáns érvelések hangzottak el a bemutatón, s ahogy a könyvben, a bemutatón is érzékelhető volt a szerző nyíltsága, több saját élményt osztott meg a közönséggel.
Limpár Imre nemcsak ír, rendszeresen tart előadásokat is. Ennek kapcsán érdekes „ellentmondásra” világított rá: sokak szemében úgy tűnhet, hogy ő egy extrovertált alkat, aki szeret „nyüzsögni”, szerepelni, nem okoz gondot számára több száz fős közönség előtt brillírozni. – Valójában pedig születésem óta introvertált vagyok, és életem végéig az is maradok, csak megtanultam extravertált módon viselkedni.
Limpár Imre
A személyiség tehát – bizonyos határokon belül – formálható, alakítható. Akadályokat képeznek előttünk az ún. transzgenerációs téglák – jellemzően a gyerekkorban a szüleink és az ún. tekintélyszemélyek által kapott üzenetrendszerek -, melyek minden ember életében meghatározóak. A saját működés feltérképezése, megértése – s a változatás – érdekében érdemes foglalkozni ezekkel a téglákkal. Ördögi hatásuk abban áll – olvasható a könyvben -, hogy igazi önbeteljesítő, negatív hurkokat hoznak létre. Norman Cousins újságíró ezt így fogalmazta meg:
„A legrosszabbtól félünk, a legrosszabtól tartunk, és ezzel kivívjuk magunk ellen a legrosszabbat.”
– A transzgenerációs téglák kvintesszenciája, maga a jelenség jól leírható a magyar közmondással: „járt utat járatlanért el ne hagyj!” – hangzott el a könyvbemutatón Limpár Imrétől.
– Évek óta hangoztatom, mennyire nem értek egyet Hérakleitosszal, aki szerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, mert már nem ugyanazok az emberek vagyunk és már a folyó sem ugyanaz. Lélektani értelemben igenis beléphetünk és bele is lépünk, újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat. Meggyőződésem szerint nemhogy járatlan útra kellene lépni, hanem belegázolni a susnyásba machetével, hogy „kiharcoljuk” az első ösvényt a saját életünkben. Sokan ezt nem lépik meg, mert a szuperhatalmak – az anya, az apa -, százszor elmondta, hogy meglesz ennek a böjtje…
Limpár Imre több száz transzgenerációs téglát gyűjtött össze és elemzett, melyeket hét alcsoportba rendezett. Ezeket a láttatás és az érzékeltetés érdekében mutatja be.
I. Generális „jótanácsok” vagyis általános elvek az életre
Soha senkiben nem lehet megbízni.
Az élet kegyetlen.
Várd ki a sorod!
Mindig a kötelesség az első.
Az élet nem arról szól, hogy te élvezkedj.
Okos enged, szamár szenved.
II. Jóslatok
Ha nem tanulsz, olyan semmirekellő lesz belőled, mint az alkoholista apád.
Érzékeny, lelkis ember vagy, nem viszed semmire.
Csak ki ne vívd magad ellen a sorsot!
III. Tudd a helyed a világban!-típusú intelmek
A szülőnek mindig igaza van.
Amíg az én kenyeremet eszed, azt csinálod, amit én mondok!
Ha majd annyi idős leszel, mint én, megérted!
Jössz te még az én utcámba!
Nem benned nem bízom, hanem a világban.
IV. Munkával kapcsolatos iránymutatások
Mindig becsületesnek kell lenni.
A munkától maximum púpos leszel, gazdag sosem.
Jegyezd meg, másodiknak lenni már maga a középszerűség.
Vagy tökéletesen csinálj valamit, vagy sehogy!
Ne lépj ki a biztos megélhetést jelentő helyzetből egy bizonytalanért, még akkor sem, ha szenvedsz!
Azt kell megbecsülni, amit a Jóisten adott.
V. Párkapcsolati meglátások
Most csak tanulj, a lányokkal majd később is ráérsz foglalkozni!
A család az első!
A pasi legyen jobban oda érted, ne te érte!
A férfiak nem szeretik az okos nőket.
VI. Pénzügyekre vonatkozó és egyéb materiális dolgokra vonatkozó szabályok
Jó lesz az még valamire! Nem dobunk ki semmit!
Nem a pénz a fontos, hanem a tiszta lelkiismeret.
Gazdag ember csak gazember lehet!
VII. Pozitív, bátorító állítások
Ez az egyetlen kategória, amely valóban életigenlő, nem panaszkodó, nem mételyező, nem destruktív állításokat tartalmaz. Például:
Minden éremnek két oldala van.
Ki mint vet, úgy arat.
Amit megtanulsz, az a tiéd, nem veheti el senki.
Non scholae sed vitae discimus, vagyis: nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.
A kötet végén a pszichológus Ady Endre egyik versét idézi, érzékeltetve a transzgenerációs üzenetek hatásmechanizmusát.
Akik mindig elkésnek
Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk,
Fáradt, szomoru a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.
Meghalni se tudunk nyugodtan.
Amikor már megjön a Halál,
Lelkünk vörösen lángra lobban.
Meghalni se tudunk nyugodtan.
Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
