Karanténbéli „víg” napjaim. Képes napló
Szabadság – a kiindulási pont. Ide térünk vissza?
A 2019/20-as tanév, amire sokáig emlékezni fogunk
Üres a város
Karanténmenza
Nem mindenkinek opció a home office – ovikból, iskolákból a járványügyi vészhelyzetben rászoruló idősek, hatósági karanténban lévők számára nyújtott ún. krízisellátásba. Rugalmasnak kell lenni. Különös tanulási folyamat ez mindenkinek.
Utcai csendélet. Fertőzés forrása lehet a használt védőmaszk, ennek megfelelően kell kidobni. Van, akinek ez nem sikerül…
A Hajógyári-sziget koronavírus idején és 2019 augusztusában (a kontraszt miatt). Nem szegek szabályt, munkanapokon, munka után szoktam pár percet a szigeten tölteni – feltölt.
A kollázson látható térképen azokat az országokat jelölték meg, ahonnét 2019-ben a Sziget Fesztiválra érkeztek látogatók. Manapság mi jut eszünkbe egy világtérkép láttán…?
Mindeközben a tavasz köszöni, jól van
Konyhakert, virágzó gyümölcsfákkal.
Távtanulás kisiskolással. Szép lesz az év végi bizonyítványUNK, de meg is dolgozunk érte.
Izgalmas az online egyetemi élet is…
Ilyen körülmények között készül az eletszepitok.hu. De vagyunk és reményeim szerint leszünk is még hosszú ideig.
A lényeg:

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz: gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom. Prevenciós, edukációs foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetenciafejlesztés és készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát.