Otthon a világban. „Elhagytuk az életünket és másikra cseréltük.”

Hogyan változik meg az élet, ha valaki digitális nomádságra adja a fejét és a megszokott otthoni körülményeket változó világokra cseréli? Viki saját tapasztalatain keresztül mutatja be, hogy hogyan vált utazóvá.

Döntésünket nem előzte meg semmilyen pro-kontra lista. Nem gondoltunk az akadályozó körülményekre, csak a lehetőségre. Gondolataink olyan erősen csak az IGEN körül összpontosultak, hogy szinte minden más, önmagától megoldódott. Nem állítom, hogy ez mindig ilyen könnyű, de az utazással töltött évek igazolták, hogy ami nem jött velünk, arra sosem volt igazán szükségünk.

Mi fér bele 30 kilóba?

Kevésnek tűnik, de valójában borzasztóan sok. Hat hónap alatt sosem mozdított könyvek, játékok, ruhák és cipők utaztak velünk első utunkra. Két kiló proteinpor, mert akkoriban még azt hittük, hogy ez fontos. Vitaminok, egészségügyi termékek – mintha Thaiföldön nem lenne bolt –, magunkkal vittünk mindent. Persze a lakásban is maradtak dolgok.

A lakásban más lakik majd

Öcsém volt az első, akinek elmondtam, hogy mire készülünk és ez rögtön megoldotta a legnagyobb logisztikai kérdést: ő szívesen beköltözne az albérletembe a barátnőjével. Ezzel megúsztam egy csomó dobozolást, hisz mind a bútorok, a konyha jó kezekbe került, a lakás pedig megvár minden holmimmal – amikor hazaérünk.
Később persze kiderült, hogy ez nem is olyan fontos. Öcsém már máshol lakik, a lakásba egy kedves barátom költözött, és végtelenül örülök neki, hogy az ott hagyott, egykor fontosnak hitt dolgaim valaki másnak jelenthettek segítséget az életben.

A szüleid mit szólnak majd?

Egyszülős családból jövök, anyunak pedig egy dolog volt fontos, hogy boldog legyek. Amikor elmondtam, hogy ezzel az új fiúval Thaiföldre megyünk, velem együtt örült és persze borzasztóan izgult és féltett. Utunk elején többet beszéltünk, mint az előtte lévő néhány évben, de aztán a távolság megszokássá lett. Az élet különös játéka, hogy egy évvel később ő is külföldre költözött, így extra szervezést igényel, hogy mindketten ugyanabban az időszakban legyünk otthon. Már nem tudjuk egymást minden apróság miatt felhívni és bár az utazás csodálatos lehetőség az életünkben, öt év után látszik az árnya is – nem látjuk egymást túl gyakran és bizony vannak olyan helyzetek az életben, amikor borzasztóan hiányzik, hogy két okos szóval rendet tegyen a fejemben. Persze ebben nem csak rossz van; azok a ritka alkalmak, amikor találkozunk és csak céltalanul lófrálunk a városban, sokkal többet érnek így, mintha egyébként azt bármikor megtehetnénk.

A barátok hiányoznak a legjobban

Pár év után kiderült, hogy nagyon kevés barátom van. Ez otthon nem tűnt fel. Egy találkozót könnyű megszervezni, nagyon hasonló életet élünk és kisebb vagy akár nagyobb dolgokról beszélgetni bármikor lehet. Majd beszélünk, fél év múlva találkozunk – váltunk el egymástól. Idővel az üzenetek megritkultak, a félévenkénti személyes találkozók alkalmával pedig kiderült, hogy már másról beszélünk. Volt, hogy előkerült az irigység is – „ezt nem teheti meg mindenki”, „honnan van ennyi pénzed?”, „én nem nyertem a lottón”. Ezeket nem lehet jól kezelni, mert más a hitrendszerünk. A megváltozott szokások, gondolatok már nem találnak otthont az egykori ismerősökben. Barátok még akadnak és egy percig sem bánom, hogy volt, aki lekopott. Mégis, a barátok hiányoznak. Azok, akikkel együtt éljük a napokat, akikkel lehet kisebb és nagyobb dolgokról beszélgetni. Akik nem tűnnek el pár nap múlva, mert nekik is ott van az otthonuk. Akik megvigasztalnak, ha fáj valami és akik meg mernek nyílni, amikor nekik fáj. Akivel hasonló életet élünk és ezért át tudjuk érezni a másik gondolatait. Ez a fajta barátság hiányzik, de ehhez idő kell és megszokás.

Az első mindenből örök

Indulásunk óta több mint öt év telt el, de Thaiföld és benne Hua Hin városa azóta is egy apró csoda marad bennünk. Vissza már nem mennénk, a legjobb, ha bizonyos helyek úgy maradnak meg az emlékek között, mint azok az élmények, amik először történnek velünk. Mint például az első este, amikor sétálni indultunk egy ismeretlen és teljesen idegen helyen, hogy valami vacsorát kerítsünk, vagy az első reggel, amikor tudatosult bennünk, hogy vége a télnek. Mostantól nyárban élünk és fáról szedett banánt reggelizünk, kókusztejjel felöntött kávéval. Hihetetlen hálával töltött el a tudat, hogy ezt a valóságot választottuk.

Az a másik világ

Előtte sosem jártunk még Ázsiában, az utak, a közlekedés, az emberek, a kosz, a por, a majmok, a kóbor kutyák mind olyan újdonsággal hatott ránk, mintha egy teljesen más világban járnánk. Nem tudtuk, hogy mire számítsunk, elfogadtuk hát pont úgy, ahogy van. Habár eleinte ijesztő volt, hogy semmit nem értünk a taxisok mondanivalójából és abban sem vagyunk biztosak, hogy ők értik, amit mi kérünk, hamar megtanultuk, hogy nincs mitől tartani. Az emberek olyan segítőkészséggel és meleg mosollyal voltak irántunk, amit otthon sosem tapasztaltunk. Az egyik legemlékezetesebb ilyen kis csoda volt, amikor ránk sötétedett biciklizés közben két falu között és a közvilágítás hiányában tökéletes sötétségben tekertünk az úton. A hátunk mögött egy motoros lelassított, felvette a mi tempónkat és végig világította az utat előttünk, amíg szükséges volt. Nem kért és nem várt semmit, segíteni akart. Ő talán öt perccel később ért haza, nekünk pedig megmutatta, hogy milyenek a thai emberek. Ettől a pillanattól kezdve már nem turisták voltunk, egyre bátrabban és mélyebben mertünk a helyiek szokásai szerint élni. Utcán enni, fürdőbe járni a buddhista templomba, hárman, csomagokkal, egy motoron utazni, helyi piacra járni és thai-ul alkudozni, bogarat kóstolni és égetően csípős curry-ket vacsorázni.

Az árakat könnyű megszokni

Európai fizetéssel a zsebünkben nevetségesen olcsónak tűnt minden, mégis, hamar átálltunk a helyi árakra. Ha egy pizza már megközelítőleg 1200 forint, az drágának hatott. A sör és egyéb szeszes italok ára szintén az otthonihoz hasonló – de egy sör helyett, ugyanabból az összegből egy tartalmas vacsorát is kaphattunk. Mi az első hat hónapban hotelban laktunk, ami teljesen bevett módszer. Hosszútávú bérlés esetén nem kapunk sem napi takarítást, sem reggelit, sőt még ágyneműt is magunknak kellett venni. A nagyjából 12 négyzetméteres szoba havi 70 ezer forint rezsivel együtt. Ha jobban átszámolja az embert, digitális nomádként olcsóbb Ázsiában élni, mint otthon, nem is beszélve a kedvező időzónáról. Ami nekem dél, az otthon még mindig csak hajnali hat – így nagyon könnyűvé vált mindenféle határidő betartása.
Mivel a szobánkban egyedül vízforraló volt, a reggelin kívül mindent az utcán, éttermekben kellett megoldani. Eleinte mi is bizalmatlanok voltunk mindenféle piacon, utcán árult ételek láttán, de hamar megtanultuk, hogy ahol sokan esznek, ott nagy baj nem érhet. Napi 1500-2000 forintból mindketten jól laktunk és ez a tény nem is motivált arra, hogy otthon kezdjünk neki a főzésnek.

A hétköznapokba hamar belerázódtuk, de a tenger napi látványát sosem tudtuk megunni. Korábban elképzelhetetlen lelkesedéssel keltünk hajnali órákban, hogy a napkeltét már a partról nézhessük végig. Megtanultunk a pillanatokban élni, bizalommal elfogadni a segítő szándékot, visszamosolyogni idegenekre az utcán és hogy nem számít, milyen körülmények között élsz, mindig van miből adni.

 

***

Vikiék 2014. decemberétől vannak úton, ez idő alatt az alábbi helyeken jártak

6 hónap Thaiföld (Angkorban is eltöltöttek néhány napot).

4-5 hónap Görögország – Paros szigete

6 hónap Thaiföld. „Annyira szerettük a helyet, hogy visszamentünk a következő szezonra is és ez alkalommal Balit látogattuk meg egy rövidebb időre.

5 hónap Olaszország – Comói-tó.

6 hónap Costa Rica. „Itt tanultuk a legtöbbet a természettel együttélésről, egy lakatlan tengerparti szakaszon éltünk egy kis rezortban. Három hónap után elmentünk Nicaraguába néhány napra.”

5 hónap ismét a Comói-tó partján.

5 hónap Vietnám – a kambodzsai Koh Rong szigetet látogatták meg.

1 hónap Portugália – ide szerveztek egy kite és jóga tábort.

5 hónap Comói-tó

6 hónap Turks és Caicos-szigetek.

5 hónap Comói-tó. „Szezon végén 1,5 hétig Franciaországban roadtrippeztünk.”

3 hónap Kenya. „Itt tartunk most és nyárra megyünk vissza a Comói-tó partjára. Első alkalommal annyira beleszerettünk a helybe, hogy szép lassan berendeztük ott az életünk és nem is tervezzük, hogy máshova menjünk nyaranta.”

„Eleinte 3-6 hónapokra lehetett előre tervezni, például decembertől májusig tudtuk, hogy Thaiföldön vagyunk, februárban-márciusban pedig elkezdtünk helyet keresni nyárra. Miután megtaláltuk a Comói-tavat és elköteleztük magunkat, már könnyebb volt a tervezés, hisz a nyári időszak adott, csak télre kell helyet keresni. Alapvetően mi csak azt döntjük el, hogy a férjem hova adjon be jelentkezést és hova nem akarunk menni. A többit már rábízzuk a véletlenre. Persze sok múlik az ajánlott munkakörülményeken de öt év tapasztalattal már pontosan tudjuk, hogy milyen kérdéseket kell feltenni, hogy megtudjuk, hogy megfelel-e a mi elképzeléseinknek a hely/iskola/lehetőség.”

 

Szerző: Molnár Viktória

A bejegyzésben látható képek a szerző felvételei

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

10 − 4 =

hirdetés