Képriport: a Fiúk napján jártunk! | Tradicionális japán családi nap Budapesten
A Fiúk napjának hagyományos japán ünnepét tartották május 5-én vasárnap a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban, Budapesten. A fiús családokban szokás ezen a napon kicsi szamurájpáncélt, fegyvereket, valamint mesebeli és legendás hősöket, harcosokat ábrázoló babákat kiállítani, hogy példájukkal a fiúk bátorságát, kitartását serkentsék és segítsék felnövekedésüket erőben, egészségben.
Jellegzetes eleme az ünnepnek a repülő ponty készítése, hiszen a folyón felfelé úszó, áramlatokkal dacoló ponty a hagyomány szerint végül sárkánnyá változik, így az egészség és erő jelképe, melyet különböző anyagok felhasználásával az érdeklődők maguk is elkészíthettek. A múzeumkertben további érdekes és színes programokkal várták a látogatókat!
Mészáros Balázs képriportja

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.