Kiknek, milyen formában kötelező gyermekvédelmi jelzést tenniük gyermekelhanyagolás, bántalmazás esetén?

Gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélés, fizikai bántalmazás konkrét, nyilvánosságot kapott esetei kapcsán újra a figyelem központjába került a gyermekbántalmazás jelensége. És a felelősség kérdéskörét vizsgálva – sok egyéb körülmény, tényező mellett – a magyar gyermekvédelmi rendszer minősítése is. Reagálásul a kormány a gyermekvédelmi rendszer megerősítését tűzte ki célul. Ez jól hangzik, de hogy pontosan mi mindent takar, egyelőre nem tudni, azon túl, hogy a gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról), az ehhez kapcsolódó rendeletek, jogszabályok újragondolását, „felfrissítését” is érinti.

Ha gyerekekkel szemben elkövetett visszaélésekről van szó, az emberek többsége vehemensen reagál; felháborodik, a felelősök számonkérését követelik, megfelelő, hathatós szankciókat várnak az elkövetővel, elkövetőkkel szemben, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő többé. Jogos elvárás ez.

És ennek kapcsán sorjáznak a kritikák is, melyek szerint nem működik a gyermekvédelmi rendszer vagy nem megfelelően működik, érdemi változást ritkán tudnak elérni a gyermekvédelemben dolgozók. Akik – beszéljünk nyíltan – túlterheltek. Általában sokkal több esetet látnak el, mint amennyit a protokoll előír, és ezért nem kapnak plusz juttatást. Munkájukat nehezíti a bürokratizmus, a kötelező (nem kevés) adminisztráció, és nem mellékesen szégyenletesen alulfizetettek. Ráadásul az egészségügyben vagy az oktatásban dolgozókkal szemben a gyermekvédelmisek nem elég hangosak, ha úgy tetszik, nem elég harcosak; nem tudnak kivívni maguknak tisztességes bért hosszú évek óta, pedig ők is áldozatos munkát végeznek, nehéz sorsú gyerekekkel, felnőttekkel foglalkoznak, őket hivatottak segíteni csekély fizetség ellenében. Van okuk a pályaelhagyásra; hiába elhivatottak, frusztráltak és fáradtak. Ritkán koronázza sikerélmény hosszú, gyakran éveket felölelő munkájukat, akár alapellátásban, akár szakellátásban dolgoznak. Ha állami, önkormányzati alkalmazottak, esélyesen ők lesznek a következő évtizedek – rászoruló – kisnyugdíjasai…többek mellett. Mindezen körülményekről is fontos nyíltan beszélni.

Mindemellett valóban rettenetes, ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai követnek el visszaélést a rájuk bízott gyermekekkel szemben, ahogy az például a bicskei gyermekotthonban történt. Kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy nagyon sok hasonló eset nem kerül napvilágra. Ennek kapcsán gyakran felmerül a pályalkalmasság, a pszichológiai alkalmasság megléte, és azt kell látnunk, hogy mindazok, akik gyermekekkel foglalkoznak (beleértve a pedagógusokat is), nem esnek át efféle, kötelezően előírt vizsgálatokon.

Az is meglepő, hogy sokan tisztában sincsenek azzal, hogy hivatásuknál fogva (kvázi automatikusan) a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai, vagyis hivatalból jelzési kötelezettségük van.

Ez azt jelenti, hogy minden gyermekelhanyagolásra, gyermekbántalmazásra utaló gyanú, jel vagy konkrét információ esetén gyermekvédelmi jelzést kell tenniük írásban a gyermek lakóhelye/tartózkodási helye szerint illetékes családsegítő, gyermekjóléti szolgálatnak. Sok óvodapedagógus, tanító, tanár, gyermek háziorvos stb. nincs tisztában azzal, hogy foglalkozásukból, hivatásukból adódóan jelzőrendszeri tagok. Sokan meglepődnek, ha ezzel szembesítik őket. Azt kell feltételeznünk, hogy a tanulmányaik során nem készítették fel őket erre; vagyis ez is rendszerbéli hiányosság.

Ha az egyéni felelősséget nézzük: könnyen bajba kerülhetnek egy-egy hangosabb, nagy sajtónyilvánosságot kapott eset kapcsán, mert rájuk süthetik a bélyeget, miszerint eltussolták a tudomásukra jutott eseteket, elbagatellizálták, nem vették komolyan a jeleket. 

Merthogy az elhanyagolásnak, bántalmazásnak egyaránt vannak érzékelhető, látható jelei, és ezeket a jeleket komolyan kell(ene) venniük azoknak, akik gyermekekkel foglalkoznak napi szinten vagy rendszeres személyes kapcsolatban állnak velük.

Milyen jelek utalhatnak a szexuális abúzusra? Jogos elvárás, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek tisztában legyenek ezekkel. Itt olvasható egy összefoglaló >>

Furcsa fintora a sorsnak – a bicskei szexuális abúzus fényében -, hogy az ún. „A gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer működtetése kapcsán a gyermek bántalmazásának felismerésére és megszüntetésére irányuló szektorsemleges egységes elvek és módszertan” c. szakmai dokumentumot Balog Zoltán hagyta jóvá, még miniszterként.

Ebben a dokumentációban is benne van, hogy „A gyermekek védelme nem csupán a gyermekvédelmi rendszer szereplőinek, hanem tágan értelmezve minden gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakembernek és a gyermek sorsát szemlélő, látó személynek feladata, felelőssége, függetlenül attól, hogy a gyermek saját családjában él vagy gyermekvédelmi gondoskodásban részesül. (…) A jelzőrendszer minden tagja személyes felelősséggel tartozik a jelzés megtételéért.”

Mit kell tartalmaznia a jelzésnek?

Az óvodai és iskolai szociális segítők 2018 óta segítik a köznevelési intézményekben dolgozókat (mellettük a gyerekeket és a szülőket). Munkájukat szakmai teamben látják el, együttműködve az adott ovi, suli gyermekvédelmi felelősével (ha van ilyen), pszichológusával, fejlesztőpedagógusaival, iskolaorvosával, iskolai védőnőjével, mentálhigiénés munkatársával stb. A pedagógusok, osztályfőnökök, intézményvezetők őket is megkereshetik, ha úgy gondolják, jelzésre van szükség egy gyermek kapcsán. A szakember a jelzés tartalmi összeállításában is segítséget tud nyújtani, hisz a pedagógusok nem feltétlenül tudják – főleg akkor, ha ritkán szoktak gyermekvédelmi jelzést tenni -, hogy milyen egy megfelelően összeállított jelzés.

Az írásban összeállított jelzésnek lényegre törőnek, problémára fókuszáltnak kell lennie.

Tartalmaznia kell:

• az érintett gyermek(ek) legfontosabb adatait (név, születési idő, hely, anyja neve, családtagok felsorolása, állandó lakóhely, tényleges tartózkodási hely),
• a jelzést tevő intézmény megnevezését, címét,
• a jelzést tevő személy nevét és elérhetőségét,
• az észlelt probléma rövid leírását, a jelzést tevő által a gyermek és családja életében, életkörülményeiben észlelt veszélyeztető okok részletezését, megjelenésének időpontját, időtartamát, a felmerülésének gyakoriságát,
• a jelzést tevő személy vagy intézmény az általa feltárt veszélyeztető okok megszüntetése érdekében eddig megtett intézkedéseit, a gyermek
  veszélyeztetettségének megszüntetése érdekében esetleges javaslatait

Célszerű az intézményeknek gyermekvédelmi jelzéshez formanyomtatványt készíteniük a fent ismertetett, kötelező tartalmi pontok alapján.

Fontos tudni, hogy állampolgárként is jelezhetünk! A nehézség ez esetben az lehet, hogy nem ismerjük a gyermek, a család adatait, és városokban általában ez van. 

Jelzést ún. zárt adatkezelés mellett is lehet tenni. Mit jelent ez? A jelzést tevő kérheti, hogy az adatait zártan kezelje a gyermekjóléti szolgálat és a családsegítés folyamatába bekapcsolódó ún. társszakmák képviselői. A zárt adatkezelés a jelzést tevőt védi, mert – lássuk be -, nem mindig egyszerű felvállalni a jelzést, még akkor sem, ha egyértelműen egy gyermek egészségéről, életéről, érdekeiről van szó. Sokan tartanak attól, ha jelzést tesznek, annak lehetnek kellemetlen következményei: bosszúállás, ellehetetlenítés, akár életveszélyes fenyegetés is…stb.

A gyermekvédelmi rendszer hogyan működhetne megfelelően, ha a gyermekvédelmi jelzőrendszer nem működik? Ha a jelzésköteles esetek nem jutnak a gyerekek megsegítésére hivatott szakemberek tudomására? 

Reálisan és a jelenleginél jóval árnyaltabban kellene látni a gyermekvédelmi rendszert; mert sokszereplős, a felelősség pedig kiterjesztett. Mégis, mit hallunk egy-egy közfelháborodást kiváltó eset, visszafordíthatatlan tragédia kapcsán, a felelőst, felelősöket keresve? Mit csinált, hol volt a gyermekvédelem? Közhelynek hangzik, mégis igaz, hogy a gyermekek védeleme közös ügyünk. Nem szabadna hallgatnia, falaznia senkinek sem, ha gyermekelhanyagolásról, bántalmazásról van tudomása.

Fontos tudatosítani, hogy a gyermekvédelmi jelzés NEM FELJELENTÉS! „Feljelentést” a bíróságon, a rendőrségen tesznek. A gyermekvédelmi jelzés nyomán sok esetben nem indul hatósági eljárás; a család megsegítése az elsődleges cél annak érdekében, hogy a családban nevelkedő gyermek(ek) számára minden olyan körülmény biztosítva legyen (családon belül), amely szükséges az egészséges lelki, testi, szellemi fejlődésükhöz. A gyermekvédelmi jelzés nyomán akkor indul hatósági eljárás (rendőrség, gyámhatóság által), ha súlyos elhanyagolásról vagy bántalmazásról van szó. Ilyenkor ún. védelembe vételi eljárás indul, átfogó gondozási terv készül, és ennek betartására a szülőket együttműködésre kötelezik, amit komolyan kell venniük. A legritkább esetben emelik ki a gyermeket a jelzést követően azonnal a családból; erre általában akkor kerül sor, ha a gyermek a családjában konkrét veszélyben van.

A gyermekvédelem kapcsán zéró tolerancia vonatkozik a fizikai bántalmazásra, a szexuális abúzusra, ezek azonnali hatósági eljárást vonhatnak maguk után, ám az érzelmi bántalmazást már sokkal nehezebb tetten érni, ahogy sok esetben az egészségügyi elhanyagolást is (főként szülői oldalról), ami lehet kezeletlen anorexia, kivizsgálatlan/eltitkolt epilepszia, magasvérnyomás-betegség, célzott fejlesztést, szakszerű ellátást igénylő állapotok, autizmus, ADHD, BTM, SNI, stb.

Gyakori, hogy az iskola észleli a gyermekkel kapcsolatos nehézségeket, de a szülő hárít, mondván, „nem papíros” eset. Az ovik, iskolák a szülő beleegyezésével indíthatnak a nevelési tanácsadónál kivizsgálást. Ha ez nem történik meg, a gyermek integrált oktatásban való részvétele sok feszültséget szülhet és sok nehézséggel párosul, ami csak fokozza a segítségre szoruló gyermek helyzetét.

Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő

Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.

Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.

2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.

MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.