Kinek a vágyát éled?
Amikor vágysz valamire, tervezel, beütemezel valamit, netán neki is látsz a megvalósításnak, tudod-e, kinek a vágya van mögötte? Valóban te magad vágysz arra a személyre, tárgyra, eseményre, eredményre? Vagy csupán elfogadtad valaki más értékrendjét, terveit, céljait, és saját magadéként nevelgeted?
Miért fontos ezt tisztázni? Azért, mert ha nem a saját vágyad, akkor a beteljesülésében nem lesz örömöd, vagy legalábbis nem annyi, mintha a sajátod volna. Ha nem a te vágyad, akkor nehéz, fáradalmas munkának fogod megélni a megvalósítását. Nem lesz meg benned a szenvedély, a lelkesedés, ami erőt adna, hajtana előre. És úgy sokkal nehezebb.
Természetesen kell az élethez némi fegyelem is. Nyilván vannak tevékenységek, melyeket megteszel, és nem nagyon szüretelsz belőlük örömöt. Pedig a reggeli rutinnak is lehetne örülni: de jó, hogy van miért korán kelnem! De jó, hogy van fogam, amit megmoshatok! De jó, hogy van mit felvennem! És mennyire nagyon-nagyon jó, hogy itt egy újabb nap, és…
Itt jön az „és”. Hogy mennyire a saját vágyaid megvalósításáról szól a napod, az életed. Pontosabban arról, hogy mennyire a sajátjaid ezek a vágyak! Vajon a szakmádat azért választottad, mert szenvedélyesen szereted és érdekel, vagy azért, mert jól fizet, netán azért, mert a felmenőid is ezt a szakmát űzték? A nyílt kényszer ma már visszaszorulóban van, ám mindenféle belső programok még futnak a háttérben… Tehát kinek a vágya teljesül be a munkádban?
Vagy ha nő vagy, túl a harmincon, és terítéken a baba-téma: vajon te magad mennyire vágysz egy gyermekre? Ha azt mondod, akarsz gyereket, te magad akarod, vagy elfogadod a külső programot, miszerint gyerek nélkül nem ér semmit az életed? Netán szépen megtanultad, hogy ennyi idősen erre kell vágyni, mert úgy „egészséges”?
De vegyük az életmódváltást! Valóban te magad akarsz fittebb, karcsúbb lenni, tovább élni? Vagy mások igényeit fogadod el saját magadra nézve? Netán megint csak egy általános „erre illik vágyni” szabályt követsz?
Természetesen mindig feszültségekkel jár, ha szembemész a forgalommal. A legkevesebb, hogy furcsán néznek rád, ha azt mondod: „nem leszek fogorvos, tanító leszek”, „nem szülök gyereket, mert nem vágyom az anyaságra”, „nem kocogok és nem diétázom, mert nem akarok lefogyni” stb.
A saját utadat járni mindig azt jelenti, hogy esetleg hosszabb-rövidebb időre nem lesz hozzá társaságod. Viszont az örömöd csak a saját utadon vár rád.
Szenvedéllyel és lelkesedéssel csak a saját vágyaidat valósíthatod meg. Összeszorított foggal és kemény munkával persze a másokét is, és azoknak a „másoknak” ez általában éppen elég, hiszen számukra nem fontos az örömöd. Ha azonban neked fontos, akkor keresd a saját vágyaidat. Lehet, hogy furcsák, szokatlanok, nem „trendik”, de a tieid. Az örömöd forrásai.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
