Pölcz Klaudia léleksimogató tavaszi fotói
Meg lehet látni mindenben a szépet – ezzel a címmel jelent meg 2013. őszén Pölcz Klaudia hobbifotóssal készült interjúnk az Életszépítők Magazinon. A cikkből sok mindent megtudhattunk Klaudiáról, akinek a képei ma már nemzetközi tematikus fotóválogatásokban is rendre feltűnnek s jól szerepelnek.
Pölcz Klaudia – kisklau
– Ma már bárki fotózhat; rutinszerűen kattintgatunk, megörökítjük a legbanálisabb pillanatokat is. A technika adott, nem feltétlenül kell százezreket fizetni egy jó fényképezőgépért. Mennyire tudja reálisan megítélni magáról azt valaki, hogy az átlagnál nagyobb tehetsége van a fotózáshoz?
– Szerintem a visszajelzések alapján lehet az affinitást a legjobban felmérni. Legalábbis én még soha nem gondoltam azt egy képemről sem, hogy most aztán valami fantasztikust alkottam. Érzés szinten tudatosul bennem, hogy igen, ezt a képet szerettem volna elkészíteni ma, ezért indultam el fotózni, benne van, amit ma érzek, látok, amit meg szeretnék mutatni. Aztán a közönség alkot véleményt a képről. Nagy öröm, amikor megírják, milyen jó, hogy épp arra jártam és fotóztam, hogy a képem kellemes emléket idéz vagy egyszerűen csak jó ránézni. A képeimhez gyakran írom, hogy ez a mai szerelmem. Ebből következtetni lehet arra, hogy némileg elfogult vagyok. Persze később már látom a hibákat is. Mivel nem vagyok profi fotós, én tényleg megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy érzésből fotózzak és akkor, amikor kedvem van hozzá.
– Mindenhova viszed magaddal a fényképezőgépet?
– Lehetőségeket keresek arra, hogy mehessek fotózni. Így tavasszal könnyebb már egy-egy sétát tenni az erdőben vagy a parkban. Persze, amikor az iroda ablakból nézem, hogy esik a hó, rögtön nyúlnék a fényképezőgép után. Ilyenkor jönnek a gyors telefonos képek. Teljesen más kora hajnalban a Fertő-tónál fotózni és hallgatni a csendet. Ezeket az alkalmakat meg kell tervezni. Vannak napok, amikor cél nélkül elindulok, nem foglalkoztat, hogy lesz-e értékelhető kép, az is elég, ha csak a kedvem lesz jobb.
A hétvégéket, amikor csak tehetjük a természetben töltjük a kisfiammal. Sétálunk, felfedezünk, süttetjük a hasunkat a napon vagy iszunk a forrásvízből. Esetleg belepottyanunk a patakba vagy piknikezünk a tóparton. Szeretném, ha fiamnak, Beninek is sok kedvenc helye lenne a gyerekkorából. Én a mai napig látogatom az erdő tisztásait, amerre kislányként jártam a családdal. Hozzám hasonlóan Benike is hangulatember. Van amikor anyukám gépét kéri el, hogy fotózhasson, van amikor a telefonjával készít képeket, de gyakorta előfordul, hogy ugrál vagy fára mászik, ilyenkor inkább ő lesz a fotón.
– Portrékat viszonylag ritkán látok tőled. Benit gyakran fotózod, és nagyon jó szelfiket is láthatunk tőled.
– Nincs bajom a szelfivel. Jó hangulatokat lehet önfotózással megörökíteni. Nekem is volt már tanulós, könyvekre borulós szelfim, de buliba készülős, tükörbe mosolygós képet is készítettem már. Szerintem nem kell ezt annyira komolyan venni! A portréfotózásra valahogy nem érzek késztetést. Gyerekekről a családban szoktam fotókat készíteni, de jobban szeretem az elkapott pillanatokat, mint a beállított pózokat. Nekem hangulat kell a fotózáshoz, ami nem mindig vág egybe a modell hangulatával.
– Feladnád a fotózás kedvéért a banki munkádat?
– Szerintem messze vagyok attól a szinttől, ami a profikat jellemzi. Ők minden időben és körülményben tökéletesen teljesítik a feladatot. Én maradok hobbifotós. Nem mellékes tényező az sem, hogy egy profi fotósnak profi fényképezőgépre és felszerelésekre van szüksége. Nekem egy 11 éves alapgépem van. Nagy csodákat, hatalmas felbontásokat és technikai bravúrokat nem lehet várni tőle. Így enyém a feladat, hogy ezzel az eszközzel próbáljam kifejezni magamat. Így is készültek suhanós hajnali képek a kenuból, vagy őszi impresszionista kép. Persze van, hogy a fotó pusztán a véletlen műve.
Most, hogy jön a tavasz, kifejezetten várom a virágzó fákat, de egy minimalista fotó is nagy örömforrás tud lenni. Rengeteg terület van, amiben szívesen kipróbálom magam.
– Biztosan sokan kérdezték már: milyen arányban technika, illetve látásmód kérdése egy jól sikerült fotó?
– Utómunkával nagyon szép eredményeket lehet elérni, főként annak, aki ért hozzá. Én mint nem hozzáértő, azt gondolom, az első a látásmód. Csak jó képből lehet valamit kihozni. Ingyenes fotószerkesztő programot használok, méretre vágom a képeimet, néha kontrasztot is igazítok rajta, apróbb korrigálásokat végzek. Szerintem az utómunka a komoly alkotásoknál mutat igazán szépen – amit csodálok, de távol áll tőlem. Ha készítek száz képet, talán tízről gondolom azt, hogy érdemes eltenni. A Photoshopot arra használom, hogy a képeimet vízjelezzem; erre Szénási Feri barátom tanított meg, ő készítette el a logómat is. Új, nagyobb méretű logót használok néhány napja, mert a vízjelet sajnos gyakorta levágják a képekről.
Még több kép Pölcz Klaudiától >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
