Mikor alszanak a hintalovak?
KÉP ALÁ ÍRÁS
Amikor 1915-ben a felnőtt férfiak Galícia felé masíroztak, még a fák is sírtak. Közben gyenge ágaikról a falevelek hullottak. Az itthon maradt gyermekek sokat kérdeztek az édesanyjuktól, akik aztán elvitték őket a fotográfushoz, hogy legyen mit kiküldeni a papának a frontra.
Voltak a fotóműhelyben festett fák, tóval és vadkacsákkal. És voltak idilli márványszobrocskák, vászonra pingált angyalok és üres szemű pásztorfiúk. De mindez valahogy nem illett Przemyśl magyar várvédőihez, Lemberghez, Isonzóhoz. Így a kisfiúk hintalóra ültek, kiöltözve, gombos cipőben, ostorral a kezükben, hátha vad vágtára kell késztetni a billegő paripát. És talán a papa is büszkébb lesz, meggémberedett ujjaival szorongatva a ráncos fotográfiát egy süket, kietlen lövészárok mélyén.
A gyermek egyetlen menedéke a képzelete.
Ahogy egy megmunkált lovacskán ülve, behajló ágakat szétrebbentve vágtat az erdei úton és a tisztásra érve, nyeregből veszi célba a mit sem sejtő, bámészkodó ellenséget. Menedék, hiszen az ellenség nem lő vissza, nem sebesül a test, nem sérül a lélek. Minden gyermek győzni szeretne és győzni is fog.
Miközben fájdalmas távolságban egy meggyötört édesapa éppen arra gondol, hogy a kisfia lehunyt pillákkal alszik a hintalova mellett. A kisfiú vajon gondolt-e valaha arra, hogy mikor alszanak a hintalovak? Vagy a fiúk csak a harcról képzelegnek, a versenyekről, a vágtákról, a győzelmekről?
Fotó: Fortepan, 1915
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
