Ki mondja meg, milyen igazi nőnek lenni?

Nőnapon a „nőt” ünneplik nemzetközileg, mert nőnek lenni különleges státusz. Március 8-án fellendül a virág- és bonbonboltok forgalma, tele van plakátolva a világ a nőnappal. Ugyanezen a napon azonban más is történik…

Csendben, minden médiafelhajtást mellőzve, landol egy űrhajó a Földön. Egy egész más világból érkezik valaki, megismerni a Földet. Annyit már előzetesen tudattak vele, hogy keresse az ember nevű fajt, mint a bolygó uralkodó tudatállapotú lényét. Nem kell sokáig kutatnia, az ember zajos lény, és mindenhol ott van. Űrlényünk oda megy, ahol egész sokat talál az emberből, például egy európai nagyvárosba.

Először átböngészi a szakirodalmat, megtudja, hogy az ember ivarosan szaporodik, kétféle ivarú van belőle, amelyeket férfinak és nőnek neveznek, és nagyjából fele-fele arányban élnek e két nem képviselői. Azután beszabadul egy könyvesboltba, ahol egész polcnyi irodalmat talál arról, hogy milyen az „igazi” nő, milyennek kell lennie, mit kell tudnia, teljesítenie ahhoz, hogy elmondhassa magáról, hogy ő „nő”.

Kicsit furcsállja, de tovább kutat, és rátalál a színes magazinokra. Itt egészen praktikus tanácsokat, részletekbe menő információkat talál arról, hogy mit kell tennie egy emberi lénynek ahhoz, hogy nőnek nevezhesse magát. Űrlényünk itt megzavarodik egy kissé… Hogy is van ez?

Az emberiség fele nő, mégis, ez nem csak úgy van, ez nem egy adott állapot, hanem valami olyasmi, amiért meg kell dolgozni? Teljesíteni kell bizonyos kritériumokat, nem születik a nő „csak úgy” nőnek, hanem mindenféle követelményeknek meg kell felelnie ahhoz, hogy ezt a státuszát megszerezhesse, majd megtarthassa? Az űrlény látja a nőnapi felhajtást, és elgondolkodik: vajon ez a sikeres vizsgát tett „igazi nők” diplomabulija? Aki ügyesen teljesítette a könyvekben és magazinokban talált feladatokat, az kap virágot, lufit, bonbont?

Az űrlény gyorsan tanul idegen nyelveket, látja, hogy sok nyelvben, így a legelterjedtebb világnyelvben, az angolban is az „ember” fogalmát a „férfi” szóval fejezik ki, a „nő” pedig ennek egy módosulata. Arra gondol, talán valóban így van? A „standard” emberi létezés az, amit a férfi produkál, a nő pedig csupán egy „béta verzió”, egy módosulat? Az űrlény nem érti a nőket.

Ha egyszer nő, mert annak született, mint az ivarosan szaporodó emberi faj egyik ivarú tagja, akkor miért van szüksége „továbbképzésre”? Miért kell neki könyvekből és magazinokból megtudnia, milyen „igazi nőnek” lenni, miért kell neki mindenféle kritériumoknak megfelelnie, bizonyos módon kinéznie, bizonyos módon érezni, gondolkodni, cselekedni ahhoz, hogy valóban nőnek nevezhesse magát?

Az űrlény már csak azért sem érti ezt, mert nem talál ezzel arányos „férfiképző” irodalmat, tehát gyanús, hogy valamely nem tagjának lenni nem tanulás és vizsga kérdése. E távoli világ szülötte tájékozódik a földi filozófiáról, vallásokról és ősi tanításokról is. Látja az egyes tanokon, hogy miféle kultúrák termékei, és ás, kitartóan ás visszafelé az időben és az okosságokban. Eljut oda, hogy van egy kétpólusú világ itt a Földön: Yin és Yang, sötét és világos, hideg és meleg, illetve férfi és nő. Fogalompárok sora, analógiák a két fő pólus mentén.

Űrlényünk úgy látja, a nők igen rossz üzletet csináltak: elfogadják, hogy mindenféle követelményeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy elismerjék őket annak, amik amúgy is, bármiféle teljesítmény nélkül. Cserébe kapnak egy csokor hóvirágot (ja, azt nem, az védett… akkor egy lufit). Az idegen beleképzeli magát a földi nő helyzetébe, elképzeli, amint záporoznak rá az ilyen-olyan (nyílt vagy burkolt) követelések, feltételek:

„HA ezt meg azt megteszed, HA ilyen meg olyan vagy, AKKOR igazi nő vagy”.

Átérzi a nyomást, ami a földi nőre nehezedik ezáltal. Ő azonban máshonnan jött, kívülről látja ezt a színházat, és – minden földi nő nevében – ezt válaszolja: „Nő vagyok. Ezáltal minden, ami vagyok, minden, amit érzek, amit gondolok és amit teszek, a NŐ, a YIN ősminőségét képviseli, és azt gazdagítja. Annak, hogy nő legyek, nincs feltétele, mert NŐ VAGYOK.”

Azonnal megkönnyebbül, lelkében elmosolyodik, és visszaindul űrhajója felé. Csendben reméli, a földi ember hamarosan eléri fejlődésének ezt az új lépcsőfokát. Felidézi, hogy nőnap van. Útközben meglát egy tő hóvirágot, tekintetével megcirógatja, elméjében elraktározza. Majd otthon megmutatja az agyában rögzített képet a többieknek. Az ottani férfiaknak és nőknek egyaránt.

Nyitókép: cottonbro studio/Pexels

Major Virág

Külsős munkatárs

Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.