Szüleink hagyatéka: 13 jellegzetes engedély és gátló parancs, melyek meghatározhatják pszichés működésünket. Sorskönyvi intelmek (2.)
Szüleinktől mindannyian kapunk egy pszichológiai lencsét, ami kihat aktuális világlátásunkra, életszemléletünkre, benne életszeretetünkkel vagy épp életutálatunkkal. Ezek felismerése is roppant nehéz, ráadásul, ha meg is látjuk egy-egy mély, lélektani üzenet kilétét, az még nem feltétlenül ad megoldást annak orvoslására.
Korábban már foglalkoztunk a tranzakcióanalízis sorskönyvfogalmával, itt olvasható a cikk
A definíció első olvasatra egyszerű, de azonnal látszik, mély, komplex hatást rejt magában: egy, a gyermekkorban elsősorban a szülőktől kapott üzenetek rendszere, amely alapján a gyermek döntést hoz önmagára és a világra vonatkozóan. Korábban az úgynevezett drive-okat tekintettük át, ezúttal az engedélyek és gátló parancsok kerülnek bemutatásra.
Értékes és fontos vagy! – Nem vagy, ne légy értékes!
Értékes és fontos vagy, akkor is, ha épp nem csinálsz semmit. Ez természetesen nem jelent állandó felmentést a cselekvés alól, épp ellenkezőleg! Ellenben egy kicsit a teljesítménytől teszi függetlenné elfogadásunkat. Nincs benne feltétel: értékes és fontos vagy, ha… Nem! Egyszerűen fontos vagy és kész! Itt a mondat vége.
A negatív bélyeget pedig sokan megkapják. Bármit is tesznek le az asztalra, az valahogy nem elég jó. Lehet, csak egy hajszállal, de alatta maradnak a mércének, amit mindig akkor emelnek meg, amikor már képesek lennénk átugorni azt.
Bízhatsz az emberekben! – Ne tartozz sehová! Ne kötődj!
Szocializációs kérdésekhez értünk. Az, ahogy a szülő lefesti a társas világ aspektusait, alapvetően kihat, ahogy gyerekként merünk, akarunk, vágyunk kapcsolódni másokhoz, vagy éppen ellenkezőleg. Egy-egy ilyen engedély vagy gátló parancs sok mindent meghatároz, a hétköznapjainkig hatol észrevétlenül, de mégis tetten érhető formában.
Elég, ha megnézzük kinek-kinek a munkaerőpiaci jelenlétét. Akadnak a ban/ben, nál/nél, nak/nek típusok. Teljesen más, hogy egy cégben, cégnél vagy cégnek dolgozom. Könnyen lehet, jogilag ugyanaz a munkaszerződés, de pszichológiailag teljesen más a mindennapok megélése. A karácsonyi partik idején a ban/ben típus egyszerűen lendületes szemcsillogással megkérdezi, mit süssön? A nál/nél típus sokkal óvatosabb, ő azt tudakolja, mikor is lesz ez az ünnepi összejövetel? Ha számára jó időpontban van, akkor azért nagyon tud örülni, mert bár nem kötődik munkahelyéhez annyira, mint a ban/ben típusú személy, de azért a valahová tartozás pszichés szükségletét még megéli. Nem így a nak/nek felfogású dolgozó. Ő az igazi szakértő vagy vállalkozó. Neki megbízói és megrendelői vannak, és a karácsonyi partik a sírba viszik, nem szereti őket.
Ilyen profán módon jelennek meg, szüleink rejtett üzenetei.
Közeledhetsz másokhoz! A kapcsolatok gazdagítanak – Ne légy közel! Ne bízz senkiben!
Az előbbi üzenetpár egyértelmű folytatása, de egy extrémebb formában. A nak/nek típusú személynek ugyanis nem biztos, hogy vannak bizalmi problémái. Számára egyszerűen úgy komfortos, ha nincs kizárólagosság kapcsolódásaiban. Ezzel szemben, aki megkapta a „Ne bízz senkiben!” parancsot, ő könnyen elindulhat egy paranoid személyiségfejlődés útján.
Társadalmi szinten is megfigyelhető, amikor egy-egy párkapcsolati össze-nem-illésből az egész másik nemre vonatkozó általánosnak vélt, de mélyen sztereotip megállapításokat tesznek feminista vagy épp hímsovoniszta felindulásból a felek. A „minden pasi disznó és mindegyik csajozik, ha van rá lehetősége” mondat éppúgy ide tartozik, mint a „némelyik nő mindegyik egyforma” megállapítás. Sok ilyen szólás-mondás alakult ki a „Ne bízz senkiben!” parancs okán.
Még valamit merjünk észrevenni az utóbbi üzenetben! A szülő így indirekt felemeli saját magát gyermeke szemében. A világ úgyis kihasznál, de addig is ÉN itt vagyok neked. Az én itt csupa nagybetűvel, a neked alig észrevehetően esik latba.
Gondolkozhatsz! – Ne gondolkozz!
Az engedély egy lehetőség, hogy érjük el a szellemi függetlenségünket, az érett gondolkodásunkat, hogy legyen véleményünk és azt merjük, tudjuk is vállalni. Ezzel szemben a „Ne gondolkozz!” arra sarkall, hogy majd mások, pontosabban ő(k), gondolkodnak helyettünk. Nem jó, ha autonóm, független érvrendszer alakul ki bennünk, ez számukra veszélyes.
Társadalmi szinten ennek a parancsnak a továbbgondolása, hogy a felsőoktatási diákokat hallgatónak hívjuk. Nomen est omen, ahogy a római bölcsesség tartja: nevében a végzete. Lehetnének gondolkodók, vagy kérdezők is, de nem, kollektív hallgatásra ítéltük az egész társaságot, s már-már az a meglepő, ha valaki kilép ebből a csapdahelyzetből.
Érezhetsz! Az érzések fontosak – Ne érezz!
Ha szétnézünk környezetünkben, meglepően hamar találunk olyan családot, ahol egy-egy (egyébként) alapérzelem olyan, mintha nem is létezne. A konfliktusok kezelésének szerteágazó világában gyakran látjuk, hogy a személyek nem tudják kifejezni aktuális érzéseiket, sőt, olykor még azt sem tudják, valójában mit éreznek!
Egyéni konzultációs helyzetben három érzésmegnevezést mindig visszaküldök a feladónak: (1) furcsa, (2) különös, (3) érdekes. Ezek egyszerűen nem érzések. Olyan szavak, amikkel azt hisszük, mondunk valamit, pedig ezek üres tartalmak.
Tudj (az életkorodnak megfelelően)! – Ne tudj!
A maximalizmus és a perfektcionizmus talán sosem volt ennyire extrém mértékű, mint manapság. Mára az „átlagos”, az „elég jó” szint mintha megszűnt volna, legalábbis sokaknak, és elvárják a létező legjobb eredményt. A „Tudj (az életkorodnak megfelelően)!” felszabadító engedély – ha megadatott – azért egészséges, mert ad egy realitást a felnövekvő fiatal számára. Ezzel a gesztussal nem hozzák ők lehetetlen helyzetbe, s ezáltal paradox módon még a teljesítménye is nőhet, mert már nem menekülésből, hanem szabadságból cselekszik
A ”Ne tudj!” egy sajátos gátló parancs. Megértéséhez gondolhatunk arra a családapára vagy családanyára, aki valójában abból nyeri önbizalmát, hogy mindig mindenkit lenyom. A pillanat, amikor mindenki alatta van, egy apró önbizalmi (látszat)löket. Ha viszont elkezdünk tudni, sőt, akár még le is leplezzük intellektuális gyengeségét, nos, azzal nagyon nehéz szembesülnie, így inkább jobb, ha minél kevesebbet tudunk a világról, s benne önmagunkról.
A többi engedélyt és gátló parancsot előző az előző cikkben ismertettem, itt olvasható:
13 engedélyen és gátló parancson vagyunk túl. Ezek egyesével is a rettenet kapuit nyithatják meg előttünk. Ezzel szemben a valóságban a 13 mindegyike egy egyénre jellemző mintát mutat, egy különös mátrixba rendeződve. Ráadásul a körülöttünk lévő személyeknek, testvérnek, rokonnak, barátnak, idegennek is megvan a maguk sorskönyvi üzenetmintázata. Ezért olyan nehéz időnként egyről a kettőre, vagy épp ötről a hatra jutni.
A változás és változtatás viszont lehetséges, csak kifejezetten nehéz, hiszen, mint azt megmutattuk, ezek az üzenetek az esetek többségében először mindig tudattalanul működnek. Sok-sok idő, energia, lelki és fizikai erőforrás szükséges ahhoz, hogy egy felfedezett üzenet destruktív, mételyező hatása megszüntethető legyen. Az első lépés pedig az elköteleződés a változásra.
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
