Milyen segítőt válasszak és hogyan? A coachok-tól a motivátorokon át a spirituális tanácsadókig, ahogy a szakpszichológus látja

Változtatni szeretnék. Ezt már tudom. Sokszor beleléptem ugyanabba a folyóba és pontosan érzem, sejtem, hogy ez egyedül bizony nem megy. Szükségem van egy segítő, hozzáértő, lehetőleg jó szakember támogatására, minimum véleményére.

Laikusként felnyitom a Google-t és azon kezdek el dilemmázni, milyen szókapcsolatra keressek rá!? Nem könnyű, sőt, piszkosul nem az. A barátaim egyik fele arra ösztökél közben, menjek pszichológushoz. A másik fele rendre kifejti, a pszichológusok hülyék, hagyjam a csudába őket, inkább keressek egy jó coachot, az úgyis egyre divatosabb, sőt menőbb, még jobban is hangzik.

A konzervatívok pszichiáterhez küldenek egy megfelelő nyugtatóért, vagy valami egyéb cuccért, a merészebbek spirituális irányokba löknének, de közben kacérkodom a kineziológiával is, mert arról is hallottam már ezt-azt, mire eszembe jut, a másod unokatesómnak, aki meg valami családállítás félére járt, vagy minek is hívják!?

Egyszóval nem elég, hogy fogalmam sincs, mi bajom van és hogyan változtassak, még abban is döntenem kellene, ki a legmegfelelőbb személy, vagy módszer, ami segíthet. Szerencsére azt megtapasztaltam már évekkel ezelőtt, hogy bár jók a különféle előadások és önsegítő könyvek, igazi változást csak személyesen tudok elérni. De akkor most mi legyen?

Ilyen dilemmáról gyakran hallani.

Ha eldobunk egy követ, nagy eséllyel eltalál egy segítőt, vagy legalább olyat, aki segítőnek mondja magát. Az egyetemek százával ontják ki a pszichológusokat, egyre divatosabbak az ún. coach-képzések, s szinte minden bokorban találunk egy önjelölt autodidakta segítőt, akit az élet tanított a nagy igazságra, neki nem is kellett komoly intézményes keretek között megszerzett tudás, hogy a varázslókról, látókról, kuruzslók, hályogkovácsokról ne is beszéljünk. Mintha káosz lenne kicsikét!

Kicsikét? Összességében nem látjuk a kompetenciahatárokat: ki, mit, hogyan, miben és mennyire képes támogatni egy-egy szakma képviselőjeként!?

Fotó: Alan Cleaver, Flickr

Itt van például a terápia szó. A köznyelvben sokszor általános kifejezésként használjuk, pedig nem minden terápia, ami annak látszik. Legyünk óvatosak! Ha coachok, motivációs előadók, tanácsadók terápiát ígérnek, akkor inkább szaladjunk az ellenkező irányba, ugyanis az nem az ő kompetenciájuk. Sőt, még egy hagyományos pszichológusi végzettséggel sem lehet pszichoterápiát vezetni. A terápiát hagyjuk meg a klinikus (pontos nevén: klinikai szakpszichológus) és pszichoterapeuta kollégáknak.

Ahogy egyszer egy sebész fogalmazott: „Tíz perc alatt megtanítom bárkinek, hogy egy vakbelet hogy kell kioperálni. De négy évre van szükségem, ha azt is meg akarom tanítani, hogy mit csináljon, ha valami váratlan komplikáció adódik.”

Tehát maradjon mindenki a saját kompetenciahatárain belül!

Vegyünk egy gyakori témát, amivel sokan küzdenek: önbizalom, pontosabban ennek a hiánya. Arra ezen a ponton csak utaljunk, létezik-e egyáltalán önbizalomhiány, vagy csak önbizalom-hiányos állapotok? Ha az előbbit választjuk, akkor ugyanis azonnal megnehezítettük a saját sorsunk. Nem feltétlen kell mindennek egy címkét adni, mert aztán az automatikus önbeteljesítést hoz magával. De ez már szakmai alkérdés.

Az önbizalom téma, amint elkezdünk foglalkozni vele, szétnyílik megannyi kisebb szeletre. Az önértékelést éppúgy magában foglalhatja, mint az önbecsülést. Ez a három együtt afféle önbizalmi triászként azonban végső soron az önszereteten alapszik. Mintha három szék lenne egymás mellett a színpadon. Az önbizalom-önbecsülés-önértékelés a székek, az önszeretet pedig a padló. Miért fontos ez? A beavatkozási lehetőségek miatt.

Ha ugyanis valaki felkeres egy tanácsadót, coach-ot, akkor – ha az illető becsületes a saját erkölcsi, etikai, és szakmai kompetenciahatáraihoz – csak a székekkel fog foglalkozni. Azokra néz rá, azokat fejleszti, hogy aztán minél kényelmesebb, komfortosabb legyen bennük ülni. De nem merészel a padlóban vájkálni és kiásni olyat, amivel valójában nem hivatott dolgozni, ez a mélyben rejlő lelki igazságok sötét talányainak tartalma. S ebben a képben azonnal megtaláljuk számos változási és változtatási út kerékkötőjét. A rövid beavatkozások ugyanis – kicsit sarkítva – mindig csak a székekkel tudnak foglalkozni.

De ülhetek én bármilyen kényelmes fotelben, ha a talaj, amire a széket tettük inog, mert homokvárra, mocsárra, vagy épp földrengéses területre épült, akkor sajnos nem leszek biztonságban.

Ezért érdemes körültekintően fölismerni és fölmérni, hol is van az igazi elakadás, nehézség: a felszínen, vagy a felszín alatt. Ha a diagnózis, az elég jó problémadefiníció pontos, a beavatkozás módszerének megválasztása is könnyebb lesz.

Ekképp a fentiek fényében, ha valaki azt mondja, csak a terápiák hozhatnak változást, nem igaz. Ha más azt állítja, sosem kell terápia, bőven elég gyors, rapid módszereket használni, könnyebb utak is vannak annál, minthogy évekig pszichoterápiára járjak, akkor ez sem igaz. A választ mindig az árnyalja: a székekkel vagy a padlóval van a gond.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 2 =

hirdetés