Mintha mindenki szent lenne. Migránsnak lenni Svájcban
//Egy svájci kisváros régvolt lakói 1050-ben építették a mindenszentekről elnevezett kápolnájukat, s most is úgy élnek, mintha mindenki szent lenne, de legalábbis úgy fogadják. Például a városka óvodájában az egyik csoport mindössze kettő svájci csemetét foglalkoztat, a többi tizenhárom kicsi távoli vidékek különös hangulatát hozta a közösségbe. Nagyon sok a magyar a környéken. És egyre többen jönnek.
Egy fiatal anyuka mesélt nekünk a kinti életéről, s nevetve mondta, gyakran szórakoztatja a postaládákra kiírt nevek sokszínűsége. Albánok, macedónok, jugók, akik több, mint húsz évvel ezelőtt menekültek a délszláv háború elől. És egyre több a „fejkendős néni”, akikre azért furcsa a migráns szót használni, mert voltaképpen mi is migránsok vagyunk, töprengett az új életükön.
A svájciak viszont meglehetősen hűvösek, zárkózottak, minden szabályozva van, a buszon sem enni, sem inni, sem zenét hallgatni nem lehet, miközben már az óvodában is önkéntelenül nyitottságra és toleranciára neveli a gyerekeket maga a helyzet, amibe kerülnek. Portugálok, afgánok, szerbek, arabok, bangladeshiek, koszovóiak járatják ugyanabba az óvodába a gyerekeiket, de van köztük, olasz, belga és spanyol is, tehát nem feltétlen csak az egykori és mai háborús övezetekből jönnek.
És persze ott vagyunk mi, magyarok, az új emigráció, a máshol boldogulni akarók. Érthetőbb talán, hogy ebben a nyelvi és etnikai kavalkádban a magyar szülők is elfogadóbbak, hiszen őket és a gyerekeiket is szeretnék, ha el- és befogadnák.
Ami a sok szabály, regula ellenére is tökéletesen működik Svájcban az a közbiztonság. Tétje van a menekültek és az új hazát keresők számára minden egyes kihágásnak, mert az újonnan kiépített életüket veszélyeztetik minden meggondolatlansággal. Így aztán inkább barátkozás van, mint félelem. Sokkal nehezebb a nyelvvel, a nyelvjárásokkal boldogulni és a svájci szokásokkal, tradíciókkal tisztában lenni. Pedig a beilleszkedéshez, az elfogadáshoz ez is nélkülözhetetlen. És a most érkezett migránsokkal éppen ez az egyik legnagyobb baj, hogy nem tudják, de néha nem is akarják megtanulni a helyiek nyelvét, ami viszont óhatatlanul elszigetelődéshez vezet.
Az igazi nagy gond, azonban nem más, mint életben maradni, pontosabban állni a napi harcot és biztosítani a megélhetés költségeit. Márt Svájc drága, és a drágaság olykor barátságtalan. Az élelmiszer nagyon sokba kerül, ezért, aki teheti Németországban vásárol. Vannak a havi kötelező költségek, ilyen például a kukamatrica, nem beszélve a lakbérről és a parkolóbeállóról. A bejelentett lakcím, ami nélkül nincs semmiféle engedély, megszabott alapterületű kell, hogy legyen egy személyre, mert így akarják megakadályozni, hogy 6-7 ember költözzön be egy kisebb lakásba. De külön szabályok vannak a szemétválogatásra, a karton doboz leadásra és még egy faágat sem lehet leadni ingyen. Régi bútorok, vagy akár a lehullott falevelek elhordásáért is fizetni kell. Ott van még az egyházi adó, rádió adó, tv adó, mosógépet több család használ, hogy kevesebb víz fogyjon és legtöbbször egy masina van a lépcsőházban, ami pénzbedobással működik. Ha bármilyen baj ér, minden orvos látogatás után küldik a csekket. Van rendszámadó, lehet kétféle kocsid, amin cserélgetheted a rendszámot, de az adót be kell fizetni keményen.
És lehetne persze folytatni a sort, de nem érdemes.
Aki úgy dönt, hogy ezt az utat választja, az legtöbbször a családja, a gyereke jövőjére gondol. A fiatal magyar anyuka is arról beszél, hogy mennyire színes világban él a fia. Hamar megtanul akár több nyelvet is, ami szerinte mindennek az alapja. Ő is azt tapasztalta, hogy a nyelvtudás mindennek az alapja. A befogadásnak, a boldogulásnak, az előre menetelnek, a kapcsolatok építésének.
A kisfia, ha minden jól alakul, 15 éves korára a német mellett már angolul, spanyolul és olaszul is beszél majd. És azokból a kapcsolatokból fog táplálkozni a leendő élete, amik ezekben az években köttetnek.
Mint mondja, hiányzik, persze, hogy hiányzik Magyarország, de főként a szerettei, a szülei a család. És mégis, ha a gyereke jövőjére gondol, nem bánja, hogy ezt az utat választotta. Még akkor is, ha ő Svájcban ugyanolyan migráns, mint a többiek, még akkor is, hogy néha úgy érzi nehezebb megkapaszkodni valamiben, mint otthon és nehezebb ugyanazzal az otthonos biztonsággal állni a földön.
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
