Üdv Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend! Félidő a Művészetek Völgyében, „ütős” finálét ígérnek a szervezők

Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend utcáin pezseg az élet, udvaraik, épületeik átalakultak, színházi daraboknak, hangversenyeknek, irodalmi programoknak, népzenei produkcióknak, cirkuszi, tánc előadásoknak, kiállításoknak és koncerteknek adnak otthont egészen július 29-ig.

A 28. Művészetek Völgye fesztiválon több mint 1500 program várja a látogatókat 28 program helyszínen és 40 kisebb helyszínen. 

A Művészetek Völgye összművészeti fesztivál 28 éves múltra tekint vissza. Igazi sikertörténet; követőkre lelt, hagyományt teremtett. Szinte hihetetlen, hogy az indulás óta felnőtt egy generáció, közülük sokan már családosok. A fesztiváltörténet a rendszerváltás évében kezdődött Kapolcsi Művészeti Napok néven. Majd egy évtized múltán túlnőtt önmagán, Művészetek Völgye gigafesztivállá. – Sok minden változott, a gerinc és a forma változatlan – fogalmazott korábban Márta István alapító. Neki köszönhető, hogy Kapolcs nevét az országban mindenki ismeri, és sokan határon túl is. A zeneszerző két éve életre hívta a fesztivál „kistestvérét”, a Kapolcskát: a napközis és bentlakós tehetségfejlesztő összművészeti tábor 9-15 éves gyerekeknek szól. Idén 150 gyerek töltött nyolc élménydús napot a Balaton-felvidéki településen. 

Visszatérve a „nagyFesztiválra”, egy kis ízelítő a Völgyből:

A fesztivál programkínálatára nem lehet panasz; a következő napokban koncertet ad az Asian Dub Foundation vagy Rebecca Ferguson, a Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Margaret Island, az Irie Maffia, a Szabó Balázs Bandája, a Jónás Vera Experiment, a Quimby és lesz Random Trip is (Dés László, Szirtes Edina Mókus, Wolfie, Koszi Janka, Saiid, Heincz Gábor “Biga”, Delov Jávor, DJ Q-Cee.

A jazz rajongókat a Harcsa Veronika Udvar és a Muflon Jazz Udvar várja, a népzenére, néptáncra vágyókat a Muharay Udvar és a Folk Udvar.

Az irodalom szerelmesei ellátogathatnak a Kaláka Versudvarba, valamint a Magyar Írószövetség helyszínére.

A MókusKert Udvar közös zenélésre, beszélgetésekre, a Momentán Társulat pedig közös improvizálásokra hívja a közönséget.

Kőbánya udvara idén is zenével köti össze a generációkat, a Diabelli kifejezetten gyerekprogramokkal készül.

Aki mozizna, megteheti a Filmarchívum és a Cinema Hungary helyszínén.

A komolyzenére vágyókat a kapolcsi és a vigántpetendi templom várja, az újcirkusz, tánc iránt érdeklődőket a Cirque du Tókert.

Idén is Taliándörögd a színházi központ, a Színház Színpad, a Nemzeti Szín-Tér és a Színmű Globe is izgalmas előadásokat ígér.

Szabad a tánc a LEMangURIA udvarban, érdekes beszélgetések és családi programok lesznek a Református Udvarban és a Tarisznya Udvarban, az Etno Ligetben a Néprajzi Múzeummal találkozhatunk.

Hobo a Hobo Klubban várja rajongóit, a Fonóban világzenére és népzenére bulizhatunk.

Két új helyszín is nyílt ebben az évben, a feltörekvő és alternatív zenekaroknak a KlinikA Udvar és a Hangfoglaló Udvar ad otthont. Új szereplő a Muflon Jazz kocsma, és újdonság az Art-Járó nevű helyszín is a KutyaPlaccal, ahol kutyás programokra fókuszálnak. 

A Művészetek Völgye kezdetektől különös figyelmet fordít a környezetére. Szórólap-tilalom van és szelektív hulladékgyűjtés a fesztivál teljes területén.

Az idei évben a vendéglátóegységek összefogtak az Ecocatering csapatával. Teljesen lebomló, növényi alapanyagokból készült evőeszközöket, tányérokat használ majd a Katlan Tóni Konyhája, a Kaláka Konyha, Zsenka néni konyhája, a Karcagi Birkacsárda, a Delibox Delikát, a Trudy Kft., a Kontyos Borház és a Low Cost Gourmet Trailer. A terítékek 1-6 hónap alatt komposzttá lesznek, hulladékot nem termelnek, karbonlábnyomuk pedig 62-99 százalékkal kisebb, mint a műanyag termékeknek.

A vásári kínálat a korábbi évek tapasztalataihoz mérten kiszámítható, sok a visszatérő vásározó, de új alkotókkal is találkozhatunk (s van, akit hiába kerestünk). Az étel-italkínálat hasonlóan színes képet mutat, az árak „fesztiváliak”. A hagyományoknak megfelelően házaknál is főznek „házias ételeket”. Az egyik szakács a tősgyökeres, Kapolcson nevelkedett Attila, aki pár év szünet után ismét kihozta mentőkutyáit – Benit és Alit – a fesztiválra. 

Beni 2014-ben

Beni 2018-ban

Két éven át érlelt bivalysajt a Royesfarm standjáról. Nagyon finom sajtokat kínálnak itt, kóstolni is lehet

Szurdi Éva kerámiái

Korongozás a Fazekasudvarban. Az itt készült edényeket kérés szerint ki is égetik

Kerámiafestés

A látogatók által megfestett kerámia tárgyak rakuégetés után az Eger-pataknál

Komjáti Orsi „elsővásározóként” mutatkozik be Kapolcson. A képre kattintva látható egy kreatív bútorfestése

Ízelítő tavalyról a vásári felhozatalból

Könyvajánló

Családoknak, felnőtteknek és gyermekeknek szóló, Kapolcs történetét fel-dolgozó, 222 szakaszos verses mese a Csodás Kapolcs, gyönyörű fotókkal, nem csak a Művészetek Völgye rajongóinak.

– Engem elbűvölt az országosan ismertté vált falu regényes története, lakóinak meséi és mesés legendái. A könyv hangoskönyv formában is elkészült, én olvastam föl, és Márta István adott hozzá tüneményes zenei morzsákat, az 52 perces időtartamú korong a könyv tartozéka – írja ajánlójában Nagy Bandó András. Személyesen a szerzőtől lehet megvásárolni a könyvet a fesztivál ideje alatt.

A kötet a Szamárfül Kiadó weboldalán rendelhető >>

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − tizennyolc =

hirdetés