Négy év Csehországban. Várhat a vasalás, mi inkább élünk!
Várhat a vasalás, mi inkább élünk. Röviden így tudnám jellemezni az itt élő embereket. Písek egy harmincezres lakosú város Dél-Csehországban, Prágától 100 kilométerre. Immáron negyedik éve koptatjuk mi is a macskaköves utcáit, és a Haza miatt nem vágyunk haza. Hogy miért?
Mosolygó arcok
Nem, ez a település még nem a Nyugat. Valahol félúton helyezkedik el a jóléti állam és a kilátástalanság között, de az emberek fejében már fény gyúlt, és tökéletesen használják a villanykapcsolót, amit kérek alássan szimbolikusan érteni. Mindenki mosolyog. Akkor is, ha hónapról hónapra kell élniük. Egész egyszerűen azért, mert számukra nem a szomszéd vadi új kocsija a követendő példa. Ebből kifolyólag csak addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér, és jó esetben annyit tudnak a szomszédról, hogy biztos létezik…
Semmi napirend
Mondjuk ezt elég furcsának találtam már első hallásra is, viszont ennyi idő távlatából azt kell feleljem: tökéletesen igazuk van. Míg egy magyar családban arról zajlik a beszélgetés, mi legyen másnap ebéd, ki és mikor porszívózik vagy takarít, addig ők azt vitatják meg, hogy este társasjátékozzon a família vagy sétáljanak egyet a folyóparton. Ha a kisgyerek délben csokit eszik, az lényegtelen, mert majd ebédel délután ötkor, mint ahogy az is teljesen mindegy, ha hajnali háromkor ébrednek a kölykök, és anyuka is pattan ki velük együtt az ágyból kis éjjeli rajzolgatásra, ha az aprónépnek arra támad kedve. Aludni majd reggel hat órától fognak, ‘oszt jó napot…
Mi az a főzés?
Igen, ez egy nagy dilemmájuk. Itt én még nem láttam cseh családot hétvégi nagybevásárláson. Olyan, hogy tele a kocsi alapanyaggal, csak a vietnami boltosoknál és a hozzánk hasonló bevándorlóknál fordul elő. Kérdeztem is az anyukákat, mi meleget esznek otthon. Fejvakarás a válasz. Többnyire szendvics a koszt. Apuka menzán kajál. Érkezik valami harapnivaló a nagyitól. Beugrunk menüre egy étterembe. Ez utóbbi egyébként nem drága. Nagyjából 1500 forintból elfogyaszthatsz levest, főételt, desszertet, sörrel öblítve. A sör rendkívül olcsó. Úgy 100 forintért már lehet venni, szóval érdemes mindig ezt rendelni, mert az ásványvíz is drágább. Visszatérve az anyukákra. Főzéstudományuk nem éppen, vagyis én itt a magyar paprikás krumplimmal istennőnek számítok, és mindenki hívatja magát hozzánk ebédre, tehát képzelhetitek mit művelnek a konyhában, ha azt vesszük alapul, hogy én tojásrántottát 22 éves koromban varázsoltam először…
Oh, van még egy jó sztorim ezzel kapcsolatban. Anyuka hüledezve meséli, hogy vasárnap tíz embert láttak vendégül. Grilleztek. És képzeljem már el: elfogyott 1, azaz egy (!) kiló hús. Restelltem röhögve vonaglani, mert mi az urammal kivégzünk fél kilót a déli harangszóra, édes kettesben. Bár az is tény, hogy én nem a 45-ös pehelysúlyban versenyzem, mint az itt élő édesanyák úgy 97,5 százaléka…
Haverok, buli
Az, ha halmokban áll a vasalnivaló, vagy két évtizednyi por gyűlik össze a parkettán, az kérem szépen magasról nagy ívben. A gyesen lévő anyukák napi programja a barátnőkkel kávézgatás, a babakocsis sétálgatás, könyvolvasás, alvás, gyerekkel játszóházba járás, konditermezés, kirándulgatás. Pénz is van mindezekre, hiszen mint tudjuk: kajára nem költenek, hitelük a lehetőségeikhez mérten van csak, mivel nem a szomszéd vadi új autója az etalon, és az élet ára amúgy sem az egekben keresendő. Illendő lenne már tanulnom valami hasznosat tőlük, ugyanis amíg ők minden ráérsz-e most egy kis csajos csevejre? kérdésre igennel válaszolnak, addig én bocs, de főznöm kell, bocs, de vasalnom kell ostobaságokkal reagálok, és sajnos nem hazudok… Persze nem is látszom huszonöt évesnek, mint az itteni negyvenesek…
Üdv Písekből, Heni
Szöveg, fotók: Sükösd-Varga Henrietta
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
