Nelli és Levi házat épít (21.) Végre megvan a kivitelező! Kezdődik az építkezés!
Nelli és Levi Budapest vonzáskörzetében, családi házas zöldövezetben építi fel az otthonát. A tervezés és a kivitelezés folyamatáról, az aktualitásokról hetente olvashatunk Nellitől, aki amellett, hogy dokumentálja a történéseket, igyekszik hasznos információkkal szolgálni, így pénteki beszámolói révén nyomon követhetjük, mi mindennel jár egy kertes ház megvalósítása. Az eddig megjelent 20 összeállítás itt olvasható >>
Megvan a kivitelező!
Nagyon szimpatikusak, ráadásul őket ajánlás alapján találtuk, remélem, a pozitív véleményem nem változik a beköltözésig. Július 7-én kezdenek, éppen 4 hónappal később, mint ahogy terveztük. Ennek ellenére még mindig bízom abban, hogy az új házban tudunk karácsonyozni.
Levi és az apukája nagyjából elkészültek a kis műhellyel és a fatárolóval, ezek a telek végén vannak. Rengeteget dolgoztak rajta, de megérte, a végső simítások vannak hátra. A kertben rengeteg munka van, eddig nem értünk a végére, vagyis amint a végére értünk, kezdhettük elölről – készítjük elő a terepet, kaszálunk, s még mindig van pár fa, amelyik útban van. Hétköznap nem nagyon jutunk ki mostanság a telekre, hétvégén pedig nem szeretnénk a szomszédokat zajongással zavarni.
Annak örömére, hogy végre megvan a kivitelező, én újfent a belső térre tudok fókuszálni. Szerettem volna a burkolatok egy részét megvenni, de a fűtési rendszer miatt még várnom kell vele. Nagyon ajánlották a falfűtést, amit praktikus szempontok miatt nem mertünk beterveztetni (hova fúrhatok csavart, hogy képeket akasszak fel?). Megnyugtattak: nagyon pontosan ki tudják építeni a rendszert, részletes rajzot kapunk róla, így lényegében semmi veszély nem fenyeget, hogy esetleg kifúrjuk a fűtéscsövet.
A család is egyre izgatottabb – már jó ideje az építkezésen lennének szívük szerint. Négyéves unokaöcsém megkérdezte: ugye az új házikóban alszunk, amikor legközelebb találkozunk? Amikor a telket megvettük, közölte: de jó itt sétálni az erdőben! Azóta is ehhez tartjuk magunkat.
Legközelebb július 11-én jelentkezem, akkorra elvileg már túl leszünk az első munkahéten.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.