Őszinte farkasok közt. Az internet mint nagyítós varázstükör

Azt mondják, a szem a lélek tükre. Az internet viszont afféle nagyítós varázstükör: a léleké, a sérüléseké, a titkolt gondolatoké. Megmutatja, amit nélküle a világért sem árulnánk el… na jó, esetleg védett, szűk körben, esetleg erősen illuminált állapotban.

Van ennek haszna is. Jó dolog, hogy nyilvánosságot kapnak olyan események, történetek, amelyek többünket érintik. Ezáltal bizonyos következményeket viselnie kell annak, aki a nyilvánosság hiányában „elsunnyoghatná” a disznóságait. Ha valahol romlott áru van, megtudjuk. Ha valaki csaló és hazug, a sánta kutyát megelőzve leplezi le a virtuális közösség.

A jó hírek is terjednek, és rendben is van ez addig, amíg igaz a terjesztett hír. Persze amivel vissza lehet élni, azzal az ember vissza is él, tehát nyilvánvalóan tele van az internet hamis rossz hírekkel, de a kattintásvadászat szent eszméjét szolgálva már a jó hírek között is hemzsegnek a kamu sztorik. (Kedvencem a „visszaadta a tárcámat”-sztori, a mellékelt képen új 20 ezres bújik össze 2012. januári BKV-bérlettel. Na persze.)

Aztán ugye ott az ember igénye, hogy híres legyen, igaz, nem jön össze a negyedóra, ahogy Andy Warhol megjósolta, de néhány másodperc azért sikerül, s amíg tovább nem görgetjük a hírfolyamot, megtudja az egész világ, hogy él valahol „Ló Béla”, aki samponnal mossa a lábát, és ettől szebb ívben tud lángosba harapni. Fontos dolgok ezek, na!

Az is jó, hogy annyi mindent megtalálunk, amit mennyivel nehézkesebb lenne klasszikus könyvtári katalógusból kivadászni. Ráadásul mindenki mindenkinek ajánl valamit, kétségtelen, hogy rengeteg kincsre lehet lelni spontán kattintgatással is.

Azt lassacskán megtanuljuk, hogy a neten nincs magántulajdon. Ha megosztom a „közzel” egy gondolatomat, felesleges vernem a virtuális asztalt, hogy tüntessen fel forrásként, mert az az én szüleményem, az én termékem, szívemről szakadt drága gyermekem. A másik oldalon: szemrebbenés nélkül töltjük le a tartalmakat, elvárjuk, hogy valahol legyen ingyenes verzió is, és ha nincs, hát majd csinálunk. Lehet erről véleményünk, próbálhatunk óvintézkedni, akkor is ez van.

De itt nincs vége, a varázstükör tartogat még meglepetéseket. A névtelenség, arctalanság, következmények nélküliség, a jogok határtalansága kihozza belőlünk a vadállatot. Az ember kiáll a nyilvánosság elé ezzel vagy azzal, s csak leshet, miféle kommenteket kap. Majd a kommentelők is egymásnak esnek, hogy meddig terjed a vélemény szabadsága és a szólás szabad szája. Rosszabbá válunk vajon a virtuális pajzs mögött? Ha nem pofoznak fel és nem perelnek be, belül brutálisabbá válnak a gondolataink?

Nem hiszem. Inkább csak arról van szó, hogy őszintébbek vagyunk – s ez, ilyen az őszinte énünk. Lehet a szavak szintjén kontrollt parancsolni (már persze ha van eszköz is a kezünkben: pofon, peres ügyvéd, adminjog cenzúrához), de attól még belül mindenki azt gondol, amit akar. És akkor a „fájdalmas” kommentek ellen tiltakozó posztolók csak azt érhetik el, hogy hazudnak nekik. Szépet. Legalábbis szebbet, mint amilyen az őszinte gondolat.

Még sok tanulnivalónk van Internet Mestertől. Például az, hogy mindennek van egy másik oldala. Ha nekem jogom van erre vagy arra, akkor bizony mindenki másnak is van. Ha élek azzal a jogommal, hogy odateszem a netre, miszerint fogmosás után még simán eszem csokit este, mert úgy gondolom, erről az egész világnak tudnia kell, akkor tudomásul kell vennem, hogy mindenki másnak is joga van kifejteni a véleményét, és az a vélemény bármilyen lehet. Kaphatom kommentbe, hogy „ejnye, ez nem túl egészséges dolog, ráadásul rossz példa”, de jöhet az is, hogy „egy utolsó rohadék gazember vagy, megrontod a gyermekeinket a mocskos példáddal, romlásba döntöd a világot, kezdve a saját fogaiddal, minek él az ilyen”. És jöhetnek a mellékszálak, kommentelők egymás ellen.

Ha nem tudom helyén kezelni az internetet, fel fog falni. Őszinte farkasok közt barangolunk a neten, nem álszent mű-bárányok között, akiknek azonban vércsepp csillog a szája sarkában.

Lehet ennek nem örülni, de az legalább elmondható, hogy az internet tökéletes kollektív-diagnosztikai eszköz. EZ (is) az emberiség, itt és most. És még valami: a felháborodástól még soha, senki nem lett „jobb”.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő + 18 =

hirdetés