Tünde Dóra fotográfus elbűvölő Budapestje: ötéves a Ballerina Project Hungary! Táncművész modellek impozáns, ikonikus helyszíneken
Ötéves a Ballerina Project magyar kiadása. Tünde Dóra fotográfus a nagy sikerű nemzetközi mozgalom mintáját követve kezdett fotózni táncművészeket impozáns, ikonikus és kevéssé ismert budapesti helyszíneken.
Hálás téma fotogén modellekkel megmutatni a főváros különböző arcait, nem nagyon lehet mellélőni ezzel – gondolhatnánk. Pedig nagy bátorságot igényel egy nemzetközileg befutott projektet átvenni; tudva, hogy az emberek majd összehasonlítással élnek, s elvárják a magas színvonalat. Egy-egy képben rengeteg munka van; a fotózás alapos előkészületeket igényel, profizmust fotóstól és fotóalanytól egyaránt. Bizton állítható, a magyar adaptáció megüti a nemzetközi szintet. A Ballerina Project itthon is népszerű lett, határon, kontinensen túl is ismert. A táncművészetet legalább annyira élteti, mint Budapestet.
– Több mint 19 éve kezdte el Dane Shitagi a balerinák fotózását New Yorkban. A világ nagyjából 9 évvel ezelőtt figyelt fel rá, ahogy magam is. Már ekkor megszületett bennem a gondolat, hogy hazai terepen szívesen megvalósítanám ezt a remek ötletet; sokáig érlelődött bennem, mígnem öt éve bele is kezdtem. A projektet franchise-ként vettem át, az ötletet megtartva, kicsit másként megvalósítva – meséli Tünde Dóra, aki nem sokkal korábban kezdte a fotózást, mint ahogy elindította a Ballerina Projektet. – Kilenc éve tudhatom magamnak ezt a szakmát, ami számomra hobbi, életstílus és szerelem is egyben.

Emese Bíró 2019, Hild Villa copyright of © Tunde Dora

Bíró Emese 2019, Budapest Vigadó – hivatalos copyright of © Tunde Dora
– Jellemzően mennyi időt vesz igénybe egy-egy fotó elkészítése?
– Egy fotózás milliónyi apró részletből áll össze, így állandóan szervezéssel s tervezéssel telnek a napjaim. Egyedül dolgozom, így minden feladat rám hárul. A fotózások nagyjából 3-4 órásak, addigra a balerinák és én is teljesen kifulladunk. A helyszíneket általában én választom ki, de szívesen meghallgatok bármilyen extravagáns ötletet illetve kérést is a lányoktól, akik profi táncművészek: az Opera, az Operett színház és a Táncművészeti Főiskola táncosaival dolgozom együtt.
– Könnyű volt őket meggyőzni?
– Szerencsés vagyok. Könnyű volt őket meggyőzni, örömmel és gördülékenyen halad a munka.

Laura M. Ottlik Budapesti Operettszínház 2019, Budapest Vigadó – copyright of © Tunde Dora

Nagy Gvendolin 2019, Budapest Vigadó – copyright of © Tunde Dora

Nagy Gvendolin 2019, Budapest Műcsarnok – Kunsthalle Budapest copyright of © Tunde Dora

Bíró Emese 2019, Halászbástya copyright of © Tunde Dora

Bíró Emese 2019, Halászbástya copyright of © Tunde Dora

Laura M. Ottlik 2019, Parlament copyright of © Tunde Dora
– Szakmailag mi a kihívás számodra ebben a sorozatban?
– Eleinte arra törekedtem, hogy a képek hasonlítsanak az eredeti projekthez, de jó ideje már inkább a saját stílusomat és ötleteimet próbálom belevinni.

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.




