Papírangyalok: mesés-verses ajándékkötet karácsonyra a Mesesaroktól
December 1-jén jelent meg a karácsonyi történeteket, verseket tartalmazó Papírangyalok c. kötet. Történeteinek középpontjában a szeretet és a család áll, olykor humoros, olykor megható formában. A felnőtt történetekben megjelennek nehéz sorban lévő és a karácsonyt magányosan ünneplő személyek is. A karácsony keresztény, vallási vonatkozása több vers és az egyik történet alapját képezi, de ezek a művek is mindenki számára fogyaszthatóak – írja a Mesesarok, a kötet kiadója.
A könyvben olvasható írások másutt nem jelentek meg, több szerző tollából születtek; hat prózai és két verses történet mellett öt költemény színesíti az igényes kivitelezésű kiadványt. A történetek mellett egész oldalas, régi képeslapok hangulatát idéző grafikák láthatók. Gyerekeknek és felnőtteknek szóló tartalom együtt szerepel a könyvben, az egész család számára próbál élményt nyújtani.
A szerzők között rendszeresen publikáló alkotók is akadnak, de olyanok is, akiknek itt megjelenő művük a „szárnybontogatásuk”.
Szerzők: Csesznák András, Kiss Erzsi, Kovács Eszter, Nemeshegyi Kata, Sebestény-Jáger Orsolya. Borítóterv: Csesznák Verka. Illusztráció: Simon Dorka.
A tartalomból
A különös vendég
Az első éjszaka
A kis fehér felhő
Nagyapó ajándékai
A karácsony mindenkié
A szeretet ereje
Hópelyhek
A törött angyal
Papírangyalok
Decemberi égbolt
Egészen Betlehemig
Karácsonyi Ének
Édenkert
Kiadó: Mesesarok
Oldalszám: 104
Megjelenés: 2015. december 01.
Méret: 115 mm x 185 mm x 10 mm
Kötés: Cérnafűzött, keménytáblás
ISBN: 9789631239010
A kiadónál jelenleg 2300 forintért rendelhető meg, a postaköltséget a kiadó állja. A kötet megrendelhető a mesesarok2015@gmail.com e-mail címre küldött levélben, a Mesesarok Facebook oldalán küldött üzenetben, vagy a Mesesarok weboldalán, a Megrendelési űrlap kitöltésével.
Kapcsolódó összeállításunk
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.