Példaértékű műemlékgondozás. A perőcsényi tájház

Magyarországon közel 34 ezer védett objektum található, ezek közül mintegy 13 500 egyedileg védett műemlék épület.

– Múltunk, kulturális örökségünk érték és lehetőség. Az a kincs, amiért mi vagyunk a felelősek mások számára is érték. Minden kultúra az egyetemes kultúra része, de hogy igazán azzá tud-e válni, az elsősorban az adott közösségen múlik, akik helyben felelősek értékeik védelméért – hívja fel a figyelmet az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, az ICOMOS. A példaértékű műemlékgondozásért járó elismerést 2014-ben kapta meg a perőcsényi tájház.

Perőcsény a Börzsöny északnyugati oldalán, egy völgykatlanban fekvő, alig 400 lelket számláló kis település. Több ezer óra társadalmi munkával egy üresen álló lakóházból gyönyörűen és hitelesen berendezett tájházat varázsoltak a lakók. A munkában részt vállaltak budapesti diákok és egy szlovák falu asszonyai is.

A 19. századi, háromosztatú, sárba rakott kőfallal és pórfödémmel épült lakóházat, a vele egy tető alatt lévő kamrát és istállót 2004-ben műemlékké nyilvánították.

A felújítás a rossz állapotú épületszerkezetek javításával kezdődött, majd visszaépítették a szabadkémény aljából nyíló külső kemencét, és a hiányzó nyílászárókat. Az ereszalját, a padkát újra tapasztották, szegélyét helyi kövekből rakták ki.

 

Helyreállították a terméskő lépcsőket, a kutat, újjáépítették az udvar végét lezáró összedőlt gabonáskamrát, melynek oromfala az eredeti mintájára, vesszőfonatból készült.

A tájegységre jellemző anyagokat és építési technológiát használtak mindvégig, a bontott cserépből készült kúpcserepeket is disznószőrös kikenéssel rögzítették. Megtartották a döngölt földpadlókat, a falakat kézzel tapasztották, meszelték.

A teleknek a házzal átellenes gazdasági udvarán lehetőség nyílt egy régi hidasól, méhes és kukoricagóré felállítására is. 

A perőcsényi tájház az összefogás jelképe lehet, ugyanakkor a műemlék-helyreállítás szakmai szempontból is példaértékű.

MTI | Lechner Lajos Tudásközpont www.lltk.hu | Életszépítők | Fotó: Hack Róbert

Webajánló

Több mint 33 900 védett objektum listája >> 
hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom − 1 =

hirdetés