Változó világ és kritikus tömeg. Nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig, a változás nem marad el
Nemrégiben felhívott egy HR-es. Ez igen érdekes az én esetemben, mert több szempontból is „kategórián kívüli” lettem az évek során. Így – bár itt-ott még őrzi a virtuális tér az önéletrajzomat – régóta nincs igazán kapcsolatom a „klasszikus” álláskereső világgal.
Mikor legutóbb „ott jártam”, olyan szabályok, ki nem mondható (hiszen törvénytelen), de létező „közmegegyezések” voltak érvényben, amelyeknek csak a pontosan „méretre szabott” munkavállaló felel meg (ilyen is akad elegendő); akinek egyedi sorsa, helyzete, képességprofilja van, annak nincs helye egy szabályos kockavilágban.
Közben azonban peregtek az évek, az X generációt követte az Y, a Z, és már érkezik az „alfa” is. Indigó, kristály és szivárvány gyermekek. Nevezzük akárhogyan, igenis megfigyelhető egy generációs eltérés, ha úgy tetszik: evolúció. Barátnőm (25 évesen lett anya) figyelte meg a kisfián, hogy „amin mi éveket dolgoztunk, hogy meglépjük a belső fejlődésünkben, a gyerek azt helyből tudja”.
A varázslatos elnevezésű új generációk pedig szépen felnőttek, már nem az óvodában és iskolában formálják a világot, hanem itt, a „nagybetűsben”. És a világ kénytelen formálódni, hiszen ők lettek a többség. Régebben is voltak mindig olyanok, akikre illett a mai Y, Z és egyéb generációk leírása. Csakhogy ők ott csudabogarak voltak, vagy inkább renitensek, akikkel csak a baj van, és akiknek nem volt helyük a világban. Mostanra azonban e csudabogarak elérték a kritikus tömeget. És meghaladták. És ők a többség.
A világnak – benne a munkáltatóknak – pedig változnia, változtatnia kell. Mert már nem egy-egy „renitens” veszi a kalapját, ha nem neki való a közeg, hanem mindenki. A mennyiség növekedése előbb-utóbb minőségi változást fog jelenteni. Ma már nem ördögtől való a távmunka, a részleges vagy teljes „home office”, azaz otthoni munkavégzés. Számos vállalkozási forma van – szemben mondjuk a 80-as évek lehetőségeivel.
A HR-essel történt beszélgetés során szembesültem vele, hogy röpke 4-5 év leforgása alatt annyi minden megváltozott, hogy „csudabogár” létemre is volna helyem ott, ahol eddig csak néztek rám, mint a viccbeli bácsika a zsiráfra: „ilyen állat nincs is”.
Változás történt a közösségi létezésben is. Nem volt olyan régen, amikor még fel sem merült a kutyaürülék összeszedése, ami mára – sűrűbben lakott helyeken – alapvetővé vált. Vagy – van, aki még emlékszik rá – ki volt írva a kocsmákban, hogy „köpködni tilos”. Mert ki kellett írni, mert egyébként simán belefért, hogy az ember a padlóra köpött, ha olyanja volt. Ma már nincs szükség a táblára. (Ahol szükség volna, ott előbb egy írás-olvasás tanfolyam kellene.)
A mennyiségi változás mindenképpen megszüli a minőségi változást. Globálisan is. Annyi ember él a Földön, amennyi ismert történelmünk kezdete óta még soha. És a duplázódás ideje feleződik, magyarán egyre rövidebb idő alatt leszünk egyre többen. Teljesen természetes, hogy ebből előbb-utóbb mindenre kiterjedő szemlélet- és életmódváltozás kell, hogy megszülessen. A másik út a katasztrófa. Egy biztos: nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig.
A mennyiségi változásból születő minőségi változás bekúszik életünk legkisebb zugaiba is. Talán észre sem vesszük, de kicsiben ugyanígy működik a világ. Amikor sokat kerékpároztam Budapesten, rendszeresen megéltem, hogy a bringautak multifunkcionálisak mifelénk, úgymint: parkoló, kukatároló, szezonálisan fenyőfa-lerakat, görkoris-barbi gyülekezőhely, kutyafuttató és kutya-wc, illetve gyermekjátszótér és piknik terület. Vicces dolgok ezek – ha egy évben egyszer-kétszer akadályoznak a jogszabály szerinti 20-40 kilométeres óránkénti sebességgel megengedett haladásban, amire egyébként a kerékpárút ki van találva. Na de napi 8-10 alkalommal?!
Nyilván mindenkinek megvannak a maga példái arra, hogy milyen lényegi változást jelent, ha valami, amiből – mint izgalmas fűszerből – egy csipetnyi még tetszik is, nagy mennyiségben már menekülésre késztet. Ahogy természetesen rengeteg pozitív változást is hozhat, amikor valamilyen szempontból a „másfélék” elérik a kritikus tömeget.
Egy biztos: a változás nem marad el. És varázsgömb sem kell a jövőbe látáshoz, elég megfigyelni a tendenciákat. Mi növekszik, mi gyarapszik, mi sokasodik? És ha egyszer eléri azt a bizonyos kritikus tömeget, akkor milyen változást fog hozni?
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
