Vidékről Budapestre. Az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Megérte váltani? Kérdeztünk, válaszoltatok
Alapvetően mindegy, hogy ki honnan származik, senki nem jobb vagy rosszabb pusztán azért, mert itt vagy ott – nagyvárosban vagy egy kis faluban – született. Akárhogy is legyen, nagy váltás magunk mögött hagyni a megszokott környezetet, ahol felnőttünk, és „idegenben” beilleszkedni, új életet kezdeni. Sokan költöznek „vidékről” Budapestre – persze ez fordítva is igaz lehet. Arra voltunk kíváncsiak, ki hogyan élte meg a váltást. Kérdeztünk, válaszoltatok.
Mónika
Amikor 2005-ben, relatíve keresett szakmákkal, diplomával a zsebemben eldöntöttem, hogy Szombathelyről Budapestre költözöm, a környezetemben a bejelentés senkit sem ért váratlanul, bár sokan nem gondolták, hogy meg merem lépni közel a 30-hoz. Az akkor még stabilnak tűnő, helyi viszonylatban rangosnak számító munkahelyemtől is megváltam (rá pár évre elkezdődtek a leépítések). Amikor felmondtam, a főnököm virágnyelven közölte a véleményét a döntésemről; merész dolog a hidakat felégetni, a fővárosban sincs kolbászból a kerítés… Tényleg merész döntés volt, utólag is így látom, viszont végiggondoltam, átéreztem a döntés súlyát; újra kellett építeni az egzisztenciámat, ezzel egy időben megszokni a nagyvárosi forgatagot, megtalálni a helyemet. (Vagyunk így páran, és sokan külföldön kezdik újra.) Volt pár nehezebb évem az elején, de az idő végül engem igazolt. Tíz-tizenkét évembe telt, mire megszoktam a nyüzsgést, a zajt, a forgalmat, otthonosan mozgok a városban, és egyáltalán nem kizárt, hogy idősebb koromban – nyugodtabb, természetközelibb élet reményében – elhagyom majd Budapestet.
Edit
Tizennégy éve költöztem el otthonról. Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisvárosból érkeztem Budapestre, a távolság 180 kilométer. Nem volt könnyű egyedül a nagy, idegen városban, de szerencsére elég hamar kötöttem új barátságokat, és gyakran haza tudtam menni a szüleimhez, így fokozatosan álltam át a nagyvárosi életre. Ma már Pestet tartom az otthonomnak. A szüleim eleinte nem örültek a váltásnak, próbáltak marasztalni, de hamar belátták, hogy otthon nem sok lehetőségem van.
Laci
Nagyjából két éve lakom Budán. Nekem annyira nem volt nagy váltás, mert az agglomerációból költöztem be, de így is legalább egyórás az út hazáig. A beilleszkedés nem volt nehéz, szinte azonnal sikerült, hiszen előtte már a városban dolgoztam, tanultam. Több ismerősöm költözött a belső kerületekbe, így mindenki őrült, hogy én is jövök.
Edina
Már nyolc éve élek a fővárosban, Pápáról költöztem Budapestre a munka miatt. Elég hamar megszoktam, szerencsére könnyen alkalmazkodom. Nagyon tetszett a sok látnivaló, a programlehetőségek, és hogy mindent megtalálok egy városon belül. A környezetem első perctől támogatott. Apum itt dolgozott, a testvérem pedig itt tanult.
Ági
Több, mint tíz éve költöztem Budapestre. Városban töltöttem a gyerek és a fiatal felnőtt koromat, de így is nagyjából egy évbe telt, mire megszoktam a fővárost. A közlekedéssel mai napig hadilábon állok, mindenhová térképpel megyek. A szüleim nem örültek, de megértették, hogy Pesten kaptam állást, így nem volt kérdés, hogy jöjjek vagy maradjak.
Kátya
Kilenc éve élek Budapesten. Egy kelet-magyarországi kis faluban nőttem fel. Már gimnazistaként megragadtam minden alkalmat, hogy a fővárosba látogassak, különféle előadásokra, munkamegbeszélésekre. Imádtam a nagyváros forgatagát, úgyhogy nem is nagyon volt mit megszoknom, csak végre élveztem, hogy itt lakom, mindennek a sűrűjében. Ide jöttem egyetemre, majd munkát is itt kaptam és itt ragadtam.
Összeállította: Tolvaj Vica
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
