Érdekességek a parfümválasztásról. Hogyan találd meg a hozzád illő illatot?
9 dolog, amit még nem tudtál a parfümválasztásról
Amikor megpillantottam a virtuális szerkesztőségi postaládánkban a parfümökről szóló sajtóanyagot, rögtön tudtam, hogy olvasás nélkül nem szabad „kikukázni” (néha előfordul, hogy egy-egy PR-anyag, sajtóközlemény érdeklődés hiányában a „szemetesben” végzi). Hiánypótló összefoglaló – gondoltam -, nálunk, itt a www.eletszepitok.hu-n legalábbis, mert parfümökkel még nem foglalkoztunk a magazin több mint hat éves fennállása alatt. Érthetetlen – ha belegondolok -, mert ha nem is mániákusan, de nagyon szeretem a parfümöket, az illatokat régóta. (Természetes anyagokból összeállítható illatos testpermetről már írtunk, és krémdezodorról is.)
A parfümkészítés mögött komoly tudományos munka áll, hallottam már a „hivatásos orrokról” is, akik az átlagnál jóval kifinomultabb szaglószervüket a parfümtesztelés szolgálatába állítják, és abba is izgalmas lenne belemenni, hogy kinek milyen illatok jönnek be, és miért éppen azok. Mert az illat nem pusztán érzéki jutalom (magunknak és a környezetünknek), valamit mélyebből hív elő belőlünk – megtalálni azt az illatot, amivel azonosulni tudunk, amit lelkesen permetezünk magunkra, nem is annyira egyszerű – és nem feltétlenül a bőség zavara miatt.
Következzenek hát a parfümös érdekességek!
A világ első parfümje magyar volt
A világ első alkoholban oldott illatkoncentrátumát – amelyet egyébként máig után lehet keverni – hívják a magyar királyné vizének vagy csak egyszerűen magyar királyvíznek. Az 1300-as évek végén élt egy magyar királyné, Erzsébet, aki imádta a citrusos, könnyed illatokat. Ő készítette el ezt az illatkompozíciót, alkoholból és gyógynövényekből, majd testpermetként használta.
Tévút a kávé szagolgatása parfümválasztás közben
A kávé rendkívül erős, illatos molekulákból áll, ami egy pillantás alatt kiüti az orrunk szaglósejtjeit. Egyrészt a kávé előtti illatokat teljesen elfelejtjük, másrészt ezután mindenféle parfümöt illatosnak érzünk, ezért már nem tudunk objektíven ítélni az egyes illatokról. Ha több illatot is szeretnénk kipróbálni, akkor inkább tartsuk be a parfümpróba aranyszabályait.
A parfümpróba titka a türelem
Az igazi parfüm megtalálásához leginkább türelem és idő kell, ha például a reptéren várakozunk, akkor bőségesen van idő parfümválasztásra. Egyrészt a teszterpapíroknál is várni kell a szagolással legalább fél percig, amíg elpárolog az alkohol. Fontos az is, hogy a papírcsíkokat ne érintsük az orrunkhoz, mert rátapadhatnak az illatmolekulák. Ha így válogatjuk az illatokat, akkor 20-25 illatot is meg tudunk szagolni egyszerre, egymás után. Döntés előtt mindenképpen érdemes kivárni azt is, hogy a parfüm elsődleges, azaz fej illata után a bőrünkön megjelenjen a szív illat.
A parfümválasztás szempontjai
A parfümőr többféle szempontot vesz figyelembe, amikor valakinek egy illatot keres egy széles kínálatból. Egyrészt az adott személy ízlését, ez nagyrészt kitűnik az illatok próbálgatása során a metakommunikációból. Másrészt azt az alkalmat, amire az adott ügyfél a parfümöt keresi. Hiszen teljesen más ajánlható egy esti bulihoz, mint a munkába vagy sportoláshoz. Pont emiatt léteznek olyan márkák, amelyek ugyanannak az illatnak többféle verzióját is megjelentetik különböző funkciókra szabva. Az sem mindegy, hogy télen egy testesebb illatot keresünk vagy nyáron valami könnyedebb változatot.
Egy parfüm így válik veszélyes fegyverré
Minden embernek a saját illata egy biometrikus azonosító, azaz nem létezik két teljesen egyforma ember. A parfümőr pontosan azt figyeli, hogy a kiválasztott illat mennyire simul egybe az adott vásárló bőrének saját illatával, hiszen ez határozza meg, hogy a többi embernek mennyire fog tetszeni az az adott illat valakin. Ha jól választunk parfümöt, akkor az egy veszélyes fegyver is lehet, lehengerel, elrejt, elbújhatunk mögé, de befolyásolhatunk is másokat a döntéseikben.
Zárt világ a parfümőrök világa
A világon több ezer parfümmárka és változat létezik, de ezeknek nincs mindegyiknek saját parfümőrje. Körülbelül 300 szakember él a világon, aki elvégezte a versailles-i parfümőr iskolát, akik képesek illatokat összeállítani. Egyikük Zólyomi Zsolt, Magyarország egyetlen parfümőre, aki például már Eva Mendesnek is segített illatot választani.
A konyaktól a kóláig
A nagy designer márkák mellett léteznek olyan kis művészi , úgynevezett niche márkák is, amelyek sokkal bátrabban használják az összetevőket. Ezeket általában a tulajdonosok nem viszik be a hagyományos értelemben vett kiskereskedelembe, csak kiemelt helyeken lehet megvásárolni, például a reptéri Heinemann Duty Free üzletben is találhatunk ilyen kincseket. Erre jó példa Kilian Hennessy, aki a híres azonos nevű konyakot feltaláló család legifjabb sarja. Ő egy olyan művészi márka megalkotója, amely úgynevezett genderless illatokat gyárt, amelyeket nemtől függetlenül bárki használhat. 2018-ban került bemutatásra a „My kind of Love” kollekciója, melynek illatai valódi újdonságot és divatot teremtettek.
A parfüm tartóssága nem függ a töménységtől
A parfümök között a legkönnyedebb variánsok az „eau de toilette”-ek, amelyek vízzel és alkohollal vannak hígítva, ennél már jóval intenzívebbek az „eau de parfum”-ök és a legkoncentráltabb verziókra csak egyszerűen „parfum” van írva jelölésként. De egy parfüm tartóssága, azaz, hogy mennyi ideig érezhető a bőrünkön, nem a töménységtől függ, hanem a benne lévő illatmolekuláktól. Ha az eredeti illat sok olyan molekulát tartalmaz, amelyek jól tapadnak a bőrön, akkor a parfüm sokáig érezhető lesz függetlenül a kategóriájától.
A sajtóanyaghoz tartozó videó:
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.