„Ebből tsinálhatsz osztán, a’mit akarsz; vagy ezt abba teheted, a’mibe akarod.” Gyöngyszemek egy 1801-es szakácskönyvből
Az étkezés mindig is kitüntetett helyet foglalt el az emberek életében, és ez nem is lesz másként. Olyan korban élünk, amikor az interneten milliószámra találunk recepteket, ötleteket, praktikákat. Az okostelefonoknak és a fotómegosztó oldalaknak köszönhetően általánossá vált az ételfotózás, olyan hashtagekkel mint például a #foodselfie, #gasztroporn. Rengetegen működtetnek gasztroblogot hobbiból; sokan közülük sütő- és főzőtudományukkal ki is emelkedtek a tömegből, komoly közönségük van, a sütés-főzéssel összekötött tartalomszolgáltatás a hivatásukká vált. Amikor a neten egy-egy receptet olvasunk, ritkán gondolunk bele, hogy az adott bejegyzés mögött mennyi munka áll. Számunkra az információk megléte, a cikkek (ingyenes) elérése szinte természetes. El vagyunk kényeztetve ezen a téren; rengeteg recept közül választhatunk, számtalan YouTube videó, főzős tévéműsor áll rendelkezésre.
Ezzel párhuzamosan a papír alapú szakácskönyvek, receptkönyvek népszerűsége is töretlen. Ezek a kiadványok a gyönyörű ételfotókkal a szemet is kényeztetik. Húsz-harminc éve teljesen máshogy néztek ki a receptkönyvek; nem találunk az ételleírás mellett fotókat, legfeljebb egyszerű illusztrációkat némelyik recept mellett. Dédanyáink idejében az asszonyok egymás között cserélgettek recepteket, kincset értek a kézzel lejegyzett családi receptek. Nagyanyám az 1980-as években a Nők Lapjából kivágott recepteket gyűjtögette, én pedig életem első vállalható édességét – forgácsfánkot – egy Nők Lapjában publikát recept alapján készítettem el kb. 12 éves koromban…
Izgalmas belemerülni abba, hogy a régebbi korokban milyen ételeket fogyasztottak az emberek, hogyan főztek. Az első komolyabb receptgyűjteményt VIII. Amadé savoyai herceg mesterszakácsának tulajdonítják; a Du fait de cuisine 1420-ban látott napvilágot. Chiquart műve annyiban hasonlít a mai szakácskönyvekre, hogy az egyes ételekhez szükséges hozzávalókat (mennyiség megadása nélkül) felsorolja, és részletes útmutatásokat is ad az ételkészítéshez. A gyűjtemény 200 oldalas könyv formájában egyébként elérhető nemzetközi online piactereken. A gyűjtemény a középkori lakomákról ad képet, a változatos alapanyagokból készült minőségi étrend a jómódúak kiváltsága volt (nem feltétlenül ismertek mértéket).
Az 1801-ben megjelent Úri Szakáts-Könyvből hoztam néhány receptet. Igazi gasztro- és kultúrtörténeti érdekesség, a magyar nyelújítás korai időszakában íródott. (A nyelvújítás az 1770-es évektől 1872-ig tartott.) Komoly nehézségekbe ütközünk, ha ebből a kötetből szeretnénk egy-egy ételt elkészíteni. Nem csak az alapanyagok miatt (ezek jó része ma is elérhető), inkább a szöveg értelmezési nehézségei miatt. Olvasóként viszont élmény belemerülni! A könyvet Füskúti Landerer Mihály jegyzi, a családi nyomdájukban készült, az ő „költségével és betőivel”.
Kinek szánta a szakácskönyvet? „A betsületes Köz-rendeknek, a kik gyakorta Szakáts nélkül szükölködnek.”
A könyv alcíme:
„Külömb-külömb-féle válogatott, tiszta, jó, egésséges, hasznos, tiszta, és szapora Étkeknek meg-készítése, sütése, és főzése a ‘Gazdaszszonyoknak nagy hasznára leábrázoltan.”
Ha már az alapanyagokat említettem, azért ez ügyben is érhetik az olvasót meglepetések! Kinek jutna az eszébe, hogy teknősbékából pástétomot készítsen?
Konyhai rutinnal nem rendelkező olvasók különösen nagy bajban lehetnek a receptleírásokkal. „Készíts tésztát tojásokból; végy nádmézet, és reszelt mézes-kalácsot; kavard meg ezeket főtt borral, tégy fa-hajat, és borsot mellé; verd a tésztába; azután süsd meg a tortát serpenyőben.” Az édesség neve: Apátza Fingotska. Vagyis apácafingocska. Ez a fánkszerű teasütmény a 16. században született meg. Az angoloknál, németeknél és franciáknál is hasonló elnevezést kapott. Érdemes rákeresni a receptjére, mert az alábbi leírás szerint elég nehéz kivitelezni.
Hogyan kell édes tésztát „csinálni”? Sok kedvenc receptleírás van ebben a könyvben, közülük az egyik: „ebből tsinálhatsz osztán, a’mit akarsz; vagy ezt abba teheted, a’ mibe akarod.”
Bezzeg manapság a neten elérhető recepteket mennyi kritika éri az olvasóktól, ha azt tapasztalják, hogy nem tűpontosak a megadott mennyiségek, esetleg szerkesztői baki miatt kimarad egy hozzávaló…
Az alábbi leírásnak kifejezetten örültem, mert gyermekkori emlékeket idéz. Szerintem sokunkban. Kaptál gyermekként tejbe aprított kenyeret, zsemlét? Íme, a receptje! (Előnyben vannak azok, akik tartanak fejő marhát.)
A szerző így búcsúzik az olvasótól:
„…ha kedved szerént vagyon ez a’ Könyv, végyed jó néven, és légy jó egésségben!”
Ezzel a jókívánsággal zárom én is az ajánlót.
– Ymon
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
