A jó házasság receptje: szerelem, szenvedély, tisztelet
Szerelem, szenvedély és tisztelet. Három alapvető hozzávaló a nagyszüleim 56 évig tartó, jó házasságának receptjéből. Akárhogyan is változott ezen összetevők aránya az együtt töltött évtizedeik során, a „mixtura” náluk hatásos maradt és működött.
A nagyapám János, napszámos volt, amikor a hozzá képest jobb módú nagymamámmal, Matilddal találkozott. Tiltották egymástól a cserfes lányt és az okos fejű, fiatal férfit. 1942-őt írt a naptár, és ők gyorsan visszautasíthatatlan okot adtak az októberi esküvőre. Fiuk (a nagybátyám) 3 héttel a ceremónia után meg is született! Nagyapám az újszülött kisfia fényképével a szíve felett szállt fel néhány hét múlva a Don kanyarba tartó katonai vonatra. Azon kevesek közé tartozott a faluban, akik túlélték.
A háború végén gyalog jött haza a francia hadifogságból. Pedig a gazdaságban, ahova kihelyezték dolgozni, nagyon megszerették, és visszavárták „Jean”-t családostól. Ő viszont ragaszkodott a Váli völgyhöz. És ragaszkodott életet végéig a párválasztásához is.
Matild is rajongott a férjéért. Nagymamaként, hetven évesen is csillogott még a szeme, amikor Papit a lovas kocsin ülve nézte, és büszkén fényesítette neki a csizmát a vasárnapi mise előtt. Szerette a templomban és temetésekkor felolvasott verseit, és soha nem szűnt meg dicsérni az egyenes hátát, és szép tartását.
Az ő generációjuk számára persze nem volt olyan természetes a válás, mint ma – de a nagyszüleimet nem ez tartotta össze. Talán ők komolyabban tudták venni az elköteleződést, a kimondott „igen”-t. És mindig vissza tudtak nyúlni, erőt tudtak meríteni abból, amit először éreztek egymás iránt. Támogatták egymás döntéseit, szerettek egymással beszélgetni, táncolni, nótázni, amíg a koruk lehetővé tette. Az élet nehézségei során egymásba kapaszkodtak; és soha nem felejtették el szeretni és tisztelni egymást.
A nagyapám egy nyár eleji estén, csendesen ment el, 88 évesen. Inni kért, picit köhögött, nagyika megsimogatta, Papi elcsitult, a fal felé fordult, és végleg elaludt. Nagyi még maradt egy kicsit. Utoljára azon morgolódott, hogy a rossz lábaival már nem mehet táncolni egy lakodalomba. De azután megbékélt: „Vigye a csuda! Nagyapátok nélkül úgysem lenne az igazi…”
Bíró Rita
Nyitókép: Picryl
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
