„Feldolgoztam az apámat!” Az árnyékból a fényre. Gábor önismereti útja
Gábor sosem gondolkozott el a szülei kapcsolatán. Mint minden gyerek, azt vette természetesnek, amiben felnőtt. Hogy nyomasztó a légkör, hogy a szülei marják egymást, apja rengeteget utazik, dolgozik, szinte sosincs otthon, az ünnepek pedig elviselhetetlenek…
Aztán két olyan dolog történt, ami felrázta Gábort. Két évre külföldre ment, és hazatérve friss szemmel tudott ránézni arra, ami körülvette. Illetve megnősült, és kisfia született. Ezzel olyan feszültségek és meg nem oldott konfliktusok kerültek a felszínre, ami miatt Gábor önismereti munkába kezdett. Mert rájött, hogy ha fáradt, vagy frusztrált, olyanná válik, mint az apja. Szeretett volna könnyedebben kapcsolódni a kisfiához. Óvni a párkapcsolatát. Nem elveszíteni a mértéket a munkában, a kötelességek teljesítésében és a megfelelésben.
Gábor, gyerekként sosem látta az apját nevetni, viccelődni és hülyéskedni. Apja nem tudta elengedni és jól érezni magát. Mintha az élet valami nagyon keserű és kemény dolog lett volna. Ha nagy ritkán becsatlakozott fia mellé, gyorsan elvette a kedvét a játéktól – a körülötte uralkodó hangulat egyszerűen elrontotta a szórakozást. Beszélgetni sem lehetett vele.
Képtelen volt a párbeszédre. Ő csak előadni tudott…
Amikor a dolgai jobbra fordultak volna, az Gábor apja számára mindig „kezelhetetlenné” vált. Nem lépte meg, elszabotálta – inkább maradt a keserű szájízzel élt napjainál – mert az volt ismerős. Nem volt hajlandó letenni a megmerevedett előítéleteit, érzelmi sablonjait, az őt körülvevő világra adott reakcióit…
„Apám az életet a szenvedés különböző szintjei szerint méri. Harsányan és büszkén tűr. Ő maga az elviselés olimpikonja… Anyám minden moccanásához van egy vitriolos mondata, vagy egy lemondó, lenéző legyintése. Szinte szurkol anyám tévedéseihez, hogy aztán összedörzsölhesse a tenyerét, és szenvedhessen a következmények miatt.
Semmibe nem szól bele, semmiben nem segíti, valami groteszk élvezettel tartja meg magának a hasznos információkat – aztán hátradől, és közli: „na Jutkám, ez is bedőlt miattad!”
Anyám rosszul adta el a szüleitől örökül kapott házat, és „koldusbotra jutottunk miatta”. Elrontotta a nevelésemet. Rosszul választott munkahelyet. Barátokat. Hobbit. Rossz a falszín a lakásban, kényelmetlen a wc deszka, és pont nem azt a fűszert kellett volna tennie a levesbe…
Apám egy másodpercig sem hajlandó elgondolkozni rajta, hogy milyen szinten áll önmaga útjában. Hogy mi „helyett” csinálja ezt az egészet… Van a mártírságának jutalma? Oszt ezért neki bárki piros pontot?
A halálos ágyán a hajára kenheti azokat a szituációkat, amikor háttérbe tolta magát, vagy kéretlen áldozatot hozott. Ja, hogy könnyebb volt a tükörbe néznie? Meddig? Mikor már a bánat és a csalódottság ráncai közül egy fénytelen szempár nézett vissza rá?
Sajnos apám „a szenvedésre élvez”. Annyit tud, hogy hogyan bánjon a kínnal. Az öröm és a felszabadultság neki ismeretlen terület. Nem tudja kezelni. Olyan színdarabot játszik, melyet már senki nem néz, senki nem tapsol meg – ő mégsem hagyja abba.”
Kemény szavak, mégis fontosak, mert megbékélést és megnyugvást hoznak. Azzal, hogy Gábor megfogalmazta és kimondta ezeket, idővel hátrébb is tudott lépni apja történetétől. Látja, hogy apja mindennapi kenyere a panaszkodás, hogy számára csak a rossznak van valóságértéke, hogy a rossz sors valamiféle „rangot” jelent neki – de Gábor tisztelettel visszaadta ezt a terhet. És mivel már jobban figyel önmaga határaira, nem szippantja be szülei játszmája, így örömtelibbek velük az együttlétek is.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
