Apa, ne üss! A gyerekeiket verő szülőkből döbbenetes módon hiányzik az indulatok kontrollja

Egy második osztályos kislány fogalmazása: „Az apukám pontos, szorgalmas, és nagyon vigyáz a ruhájára. Azt nem szeretem csak benne, hogy mindig megver, nem pedig büntet.”

„Ver, nem pedig büntet…” Ez a hét éves kislány tökéletesen átérzi, hogy nem akkor kap verést, amikor „megérdemli”, amikor tényleg elkövet valamit. Az apja nem a „vétségeiért” üti meg, nem büntetést oszt, hanem önmagért veri. Nem a cselekedeteit torolja meg, hanem a létezését.

Ez a gyermek, aligha hiszi el, hogy ő különleges és csodálatos, ha fizikailag bántalmazza az, aki gondot visel rá. Csak valami elferdült értelemben tarthatja magát fontosnak egy kisgyerek, miközben többször arcon csapják, a haját cibálják, vagy fenyegetik. A szülő elől pedig nincs menekülés, vele lakik, ő eteti – és a legszörnyűbb, hogy ő hiteti el a gyermekkel azt is, hogy mindezt megérdemli.

A gyerekeiket verő szülőkből döbbenetes módon hiányzik az indulatok kontrollja. Amikor kezelhetetlen negatív érzéseik támadnak, a gyereküknek esnek, így vezetik le a feszültséget.

Talán azért, mert az erőszak az egyetlen eszköz, amivel megtanulták kezelni a problémáikat és főleg a haragjukat. Fogalmuk sincsen arról, hogy milyen következményekkel jár az, amit tesznek…

Olyan felnőttek ők, akik valószínűleg saját gyerekkorukból hatalmas érzelmi szükségleteket cipelnek magukkal, és gyermekeiktől várják ezek kielégítését, de elsöprő dühöt éreznek, ha a kicsi nem tud megfelelni a (tudattalan) igényeinek. Vannak, akik azt akarják, a gyerekük még értse is meg, és oldozza fel őket. Összeverik a gyereket, majd magatartásukért bocsánatot kérnek, magyarázkodnak, vagy mást okolnak. A házastársi konfliktus, a munkahelyi stressz, vagy az életükkel való békétlenség kiváltotta erőszaknak könnyű célpontja a gyermek. Nem tud visszaütni, és hallgatásra lehet kényszeríteni.

A veréseket kapó kisgyermek magától értetődően elfogadja, hogy megérdemli az ütéseket, hogy az egészről ő tehet. Mivel a szülőtől jövő dolgok megkérdőjelezhetetlenek, elhiszi azt a hazugságot, hogy ő rossz, és hogy azért ütik, mert rossz.

Világképe túlságosan szűk; akármit is szenved el a szüleitől, azok akkor is az egyetlen szeretetforrást jelentik a számára. Egész gyerekkorát azzal tölti, hogy a szülői szeretet forrását keresi, és ez a keresés sajnos felnőttkorban is folytatódhat.

Az így felnövő gyerekek még nyugodt pillanataikban is rettegnek attól, hogy a vihar kitörhet. Éberek, ugrásra készek és készenlétben állnak. Folyamatosan. És amikor jön a következő verés, bármilyen módon is állnak ellen, az ütlegelő szülőt csak még jobban bőszítik. Nincs hova elbújni, nincs hova és nincs kihez elmenekülni. Iszonyatosan nehéz a bizalom és a biztonság érzését visszanyerni, ha a szülők egyszer már széttaposták. Pedig a kapcsolatokhoz szükséges intimitás alapja a nyitottság és a bizalom. Mindenkiben a szüleivel való kapcsolat alapján alakul ki, hogy másoktól milyen bánásmódra számít.

Az erőszaknak kitett kisgyerekben forr a harag, hisz megverik, megalázzák, rettegésben tartják, becsmérelik. És nincs módja arra, hogy dühét levezesse. Ezek az indulatok sajnos felnőttkorban találnak levezető csatornát maguknak.

Mivel a bántalmazó szülő hatalmasnak és sérthetetlennek látszik, szinte természetes, ha a gyermek azonosulni akar vele. Azt hiszi, ha ő is rendelkezne ezekkel a tulajdonságokkal, akkor meg tudná védeni magát. Így tudattalan védekezésként rendszerint épp azokat a személyiségjegyeket fejleszti ki, amelyeket gyűlöl. Vagy felnőve, szülőként a legkisebb fegyelmezési módszerek alkalmazásával is nehézségei lesznek, fél korlátokat szabni.

Bíró Rita

1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.

Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.