Születésmese – kórházban háborítatlanul Zsófi története

Lillában azonnal megfogott a nyíltsága, a merész szókimondása, a sziporkázó humora és az érezhető „egyensúlyban levése”. Örömmel elfogadtam, mikor felkért arra, hogy az orvosa, szülésznője és a párja mellett női segítője legyek kisbabája világra jötténél. Párjával, Robival aranyos, kedvesen évődő párt alkottak. Tapintható volt közöttük a szeretet, az egymásra figyelés.

Zsófi, a világra készülő kislány, a kiírt terminusnál 4 nappal korábban döntött úgy, hogy útnak indul, de Lilla hangja teljesen kisimult, és békés volt a telefonban, mikor hívott, hogy hajnal óta 5­7 perces fájásai vannak. A délelőtt csendesen telt. Lilla a fájások alatt elcsendesedett és elrévedt, de utána mindig visszakapcsolódott a múltidéző, meghitt beszélgetésbe. Délutánra fájásai erőssége megnőtt, így elindulunk a kórházba.

A szülőszobát a leendő apa mécsesekkel öltöztette ünneplőbe…

…és halk zene szólt. Bársonyos félhomály és bensőséges nyugalom volt a levegőben, melyet nem zavart meg az időközben megérkező doktornő sem. Kedves volt és halk. Lilla beleegyezésével rövid vizsgálat következett, 2 centinél tartott a tágulás.

A fájások alatt Lilla ringatózva, csukott szemmel adta át magát a történéseknek. Fél 11­-kor a fájások erősödni kezdtek. Lilla a megpihenés után új dolgot talált ki; Robi nyakába kapaszkodott, picit beroggyantotta a térdeit, én pedig elkezdtem masszírozni a csípőjét, a keresztcsontját. A mozdulataim lassúak és mélyek voltak, mély sóhajtások jelezték, hogy ez jól esett neki. 1 órakor 5 centi­nél tartottunk…

Robi dúdolt Lillának, ő pedig a fájások alatt valamit csendesen mondogatni kezdett. Sokáig nem értettem, hogy mit mond, aztán ahogy egyre hangosabban ismételgette, a hangok szavakká, mondatokká forrtak: Gyere kincsem, gyere kicsi csillagom. Nyitom a kaput. Erős vagy már, gyere közénk. Szép kis család leszünk. Nagyon szeretünk Téged. Elengedlek, elengedlek, gyere bátran.

A fájások tovább erősödtek, fél 3­-kor előkerült a muskotályzsálya és vízforraló. Lillának jól esett a meleg borogatás. Ekkor már félig elvarázsolt állapotban volt. Tekintete merengőn, mélázón révedt a levegőbe. A fájásoknál a hangja egyre erősebbé és erősebbé vált. Markolta a kedvenc, otthonról magával hozott kendőjét, szorította a feléje nyújtott kezeket és a fájások csak jöttek, jöttek, egyre dinamikusabban és egyre erősebben.

A borogatások cseréjét Lilla csukott szemmel kérte, láthatóan nagyon segítette a fájdalmak elviselésében és egyre csak azt mondogatta, hogy: „még melegebbet, még melegebbet.” Fél 4-­kor Lilla már hörgő, elcsukló hangon vajúdott. Robival össze­összenézve felváltva kínáltuk vízzel Lillát, ahogy eddig is. Közben rendületlenül folyt a borogatás és Lilla egyre hangosabban és egyre gyakrabban jelezte, hogy Zsófi hamarosan megérkezik.

A szülésznő időközönként megjelent, majd mikor nyugtázta, hogy minden szépen halad az útján, csendben magunkra hagyott bennünket. Szívet melengető volt a figyelem mind felőle, mind a doktornő felől. Olyanok voltak, mint a légtornászok alatti védőháló. Ott voltak, készen álltak, de hagyták megtörténni azt, ami magától is meg tud történni.

Fél 5 körül Lilla már nem kért több meleg borogatást. Az eddigi félig ülős, félig fekvős állapotból négykézlábra állt úgy, hogy közben felkönyökölt az ágyra. A lába terpeszben, csípője ritmusosan ringatózott.

A vajúdás kemény munka…

…ez meg is látszott rajta. A haja kócos és csurom víz volt.

Próbáltam az arcából kisimítani az odaragadt tincseket és közben fújtam, hogy ezzel is kicsit hűteni tudjam a hevületét. Itt már egyik kezével Robit, másik kezével engem markolt. Minden szorításánál picit visszaszorítottam én is, hogy ezzel is jelezzem, vele vagyok. Közben a félhomályos szülőszobában csendes készülődés kezdődött, a szülésznő előkészült a gátvédelemhez. Ekkor már tűnő felső méhszáj volt tapasztalható a vizsgálatnál. A doktornő halkan, tagoltan, lassan és kedvesen beszélt Lillához. Elérkezett a kitolás…

Mikor megjelent a baba feje, az annyira várt magzatvíz még mindig nem volt sehol. „Látom a pici fejét és teljesen kopasz” – mondta a szülésznő. Bátorította Lillát, hogy érintse meg, de ő nem tudott mozdulni a fájdalomtól. Aztán nagy loccsanás hallatszott, és a szülésznő módosított: „de, de van haja! Nem is kevés, szép fekete”.

Ezután, szinte három fájásnyira már kint is volt egy pöttöm baba, aki azonnal gyönyörűen és erőteljesen felsírt. A szülésznő gyengéden Lilla mellkasára tette és betakargatta őket. Ekkor már jó ideje ment a hősugárzó, mindannyiunknak gyöngyözött a homloka. Robi eddig szinte le sem vette a tekintetét a párjáról, de most felnézett, és férfikönnyek szántották az arcát. A tekintetünket kereste. A doktornőét, a szülésznőét és az enyémet. Mélyen, erőteljesen és hosszan a szemünkbe nézve, szavak nélkül mondott köszönetet.

Lillánál a doktornő a méhlepény megérkezése után pici vérzést állapított meg. Belül sérülhetett, mert a gát kívülről teljesen sértetlen maradt ­ hála a szülésznő gondos munkájának. A 3­4 öltésnyi megpróbáltatással Lilla szinte már nem is törődött, hiszen karjában ott szuszogott a kislánya, Zsófi. A mécsesek még mindig égtek, hisz amelyik időközben kialudt, azt azonnal pótoltuk. És még szólt a zene is halkan, amikor ránk talált a reggel.

Így érkezett meg Lilla és Robi kislánya, Zsófi. Igazi tündérmese, igazi születésmese.

Fotó: Hajdrák Tímea

 

Gősi Judó

Gősi Judó EFT terapeuta, dúla

Webajánló

Ízek és Ívek

 

 

Léleksimító Rádióműsor – A születés utáni érintés hatalma

Ajánló

Vágytam az anyaságra

Vágytam az anyaságra | Enikő története

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16 + 17 =

hirdetés