A képzeletünk rabjai
KÉP ALÁ ÍRÁS
Merenghet bizony az ember, hogy hol és milyen célból készült ez a pikáns felvétel, amin túlzásokra hajlamos kisasszonyok vetik hátra magukat egy gépkocsi ülésén. Talán bizony egy snájdig főhadnagy állt eléjük az úton koromfekete, ragyogó tekintettel, amitől a hölgyek csukott szemű önfeladásba kezdtek? Vagy szemetelni kezdett a hajnal egy fővárosi nyári éjszaka után, s a kimerült utasok leálltak az útszélre, hogy reggelig elfelejtsék a felelőtlenül lenyelt pezsgőt? Esetleg otromba tölgyfa állta az útjukat menekülés közben, midőn megszökni óhajtottak az atyai szigor elől és az ütközés közben hátranyeklettek?
Miféle márka ez a harmincas évekbeli kabrió, mennyire bátrak, vagy éppen kíváncsian romlottak a jármű utasai? Rengeteg titokzatos, megválaszolatlan kérdés, megannyi felfedezésre, megfejtésre váró út, amiről soha nem tudni, hogy valóságos, vagy csak beleálmodott.
Olyan ez, mint a nők, akik váratlan gondolatokat rejtegetnek magukban, amilyenektől még maguk is meglepődnek, ám az arcocskájukon semmi nem látszik, csupán közöny, enyhe flegma, baljóslatú sápadtság, amit csak a pezsgő buborékjai képesek lúdbőrösre változtatni, vagy egy délceg sportoló feszes vádlija. Csupa titok, csupa veszedelem.
Miközben a solymári dűlőben ácsorgó BMW 319-es Roadster ülésén látható, magukat a napfény és a fiatalság áldozatainak bemutató kisasszonyok valójában korabeli modellek, akik a régi Magyarország egyik reklámfotózásának voltak bájos, kis szereplői. Csoda hát, hogy oly gyakran félreértjük a nők szándékait, mikor egy ilyen szimpla kis fotográfiába is bármit képesek vagyunk odaképzelni?
Fotó: Fortepan, 1936
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
