Vérfolt az arcunk haván
KÉP ALÁ ÍRÁS
Általában reggeli mulatság. S ha éppen nem vagyunk kint a frontvonalban, akkor mosakodás, tusolás, vagy fürdőkádban olvasást követően kivitelezi a férfiember. Ritkábban a nő. Ha rádöbben, hogy mégsem áll jól neki.
Békeidő, békés percek, minden gond és minden zavaró személy kívül a meleg párát lehelő fürdőszobán. Sokszor előfordulhat a pára túláradása, nyitni kell résnyire télen egy ablakot, nyáron kitárni. Hogy leszáradjanak a reggeli könnyek és megjelenjünk magunknak habos télapóként.
Amíg lehúzzuk a habot, lehet gondolkodni, sőt ábrándozni. Tegnapi bűnök, mai feladatok. Amik netán ismét bűnökké lesznek. Vagy csalódásokká, vagy félrehúzott szájú mosollyá.
Vajon mire gondol legtöbbször egy férfi borotválkozás közben? A nőkre? Nem, nem vagyok ebben biztos. A nőkre inkább borostásan, árkos szemekkel, csapzott, savanyú napok után gondolunk, esetleg kínok közepette vagy, ha menekülve magunkra rántjuk a vonat ajtaját és felháborodunk, hogy az egyenruhás vasutas befújta a 11-est a peronon állva. Hiszen onnan nem is láthatta a szabálytalanságot, amit az élet elkövetett ellenünk a tizenhatoson belül.
Erről jut eszembe, ritkán fütyülni is szoktunk. Ilyenkor vér serken belevágva a csücsörítésbe, vörös rianás a nedves havon. Inkább dúdoljunk! Főként, ha fiatalon borotválkozunk, tudva, hogy este érezni fogja ezt az illatot a kisasszony, akinek a tenyere halkan izzad tánc közben.
Türelmetlenek vagyunk, akár egész életünkben, nem tudjuk értékelni ezt a békés, habtalanító, megtisztító, ábrándos ácsorgást. Kapkodva mossuk le a megmaradt hógolyókat, szeszt öntünk a tenyerünkbe és barátságosan pofozni kezdjük magunkat. Még szép!
Még szépek vagyunk. Egészen addig, amíg ki nem lépünk a fürdőszobából és ránk nem vicsorog a mindennapi élet.
Fotó: Fortepan, 1940
Kommunikációs szakember, író, újságíró
Valahogy mindig az írás körül settenkedtem. Már az alsóbb iskolákban is valójában azért írtam a fogalmazás dolgozatokat, hogy valamiféle hatást váltsak ki a tanáraimból, majd egy-egy felolvasást követően az osztálytársaimból. Mindig is ez érdekelt az írásban, pár pillanatra, pár percre élménnyé változtatni a befogadónak a semmiből jött mondatokat. Végigjártam a szerkesztőségi ranglétrákat, gyakornoktól a megyei lap felelős szerkesztői pozíciójáig, mégsem ragadtam meg az újságírásnál, mert azt hiszem annál kíváncsibb vagyok, főként az emberekre. A Szépítők Magazin egy nyugodt hely ebben a rohanásban. Jó néha pár írással megpihenni és némi vidáman-szomorkás hangulatot hozni.
